Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Befejezés happy end nélkül

Kicsi madárkám, édesapám 

apukammal-kicsi.jpg

Ingóságunk elvesztésének feljentései,

feljelentes.jpg feljelentes2.jpg

Sajnos válasznélkül vannak mai napig. 

Tulajdonképpen ebből az egész tragikomikus históriából azt szeretném kihozni, hogy az emberi naivság és főleg jószívűség, és tájékozatlanság,- ami azért volt, mert az én madárka testű, nagyon beteg, vak édesapám, hatalmas felelősségével, és szeretetével irányunka, mindig megkímélt minden bajtól, és mindig mindent elintézett. Fogalmunk sem volt arról, ilyen egyszerűen a mélybe tud taszítani a segítés is, holott azt hisszük, hogy segítünk, segítenünk kell erőnkön felül is.. Nem vettük észre, hogy ezzel saját magunk alatt is vágjuk a fát. Most azt érzem, megdől a hitem, amire a szüleim mindig neveltek, hogy szegénységben is össze kell tartani a családnak!  De miből, ha nincs? Nem lehet mindent odaadni, amikor nekünk sincs! Nem azzal segítek, ha a kútba esett mellé ugrok. Szeretném vissza forgatni az időt, -  amit már lehetetlen - de sok mindent másképp  csinálnék. 
Nem utolsó sorban az apukámat szeretném megemlíteni, hogy a vaksága ellenére, megannyi megpróbáltatás után, révbe jutott velünk, mindent megadott, az összes fogyatékossága ellenére is, amit ember a családjának adhatott. Erre igazán most ébredtem rá, mekkora ember volt! Olyan biztonságot adott a családjának, ami egy egészséges embernek is becsületére válna, és amit nem tudok neki eléggé megköszönni. Egy nyomorult végrehajtás, és talán lehet, hogy az -e miatti aggodalma, és a szégyene, majd a betegsége, a mélybe taszította  újra,velünk együtt!A hibáimmal együtt is azt érzem, nem segített, hanem kivégzett mindket a „törvény nevében” a végrehajtó.

Szumma-szummárum, nincs kiút. Egy középrétegből lecsúszott, és széthullott, családdá váltunk.
Szeretnék egy szükséglakáshoz jutni, vagy egy gondnoki lakást megpályázni, esetleg idős, beteg emberrel eltartási szerződést kötni, de az állandó munkahely, kereset hiánya miatt, ez is, szinte reménytelen. A szociális lakás igénye, vagy az ahhoz jutás, szintén reménytelen. Szinte semmi esélyem, hogy fedél legyen a fejem fölött. Ami a korom miatt is necces. Nem pénzt szeretnék, de legalább állandó munkát, segítséget, kézzel fogható tanácsot, amivel feltornászhatnám magam arra a szintre, hogy egyszer talán még emberként élhessek, és ne az utcán haljak. Kitől? Valakitől,bárkitől, aki észreveszi bennem, hogy nem ingyenélő kolduló vagyok, nem segélyre ácsingózó ember, hanem dolgozni szeretnék, és élni ember módra.

Tudom, hogy ez, csak álom. Hiszen a barátaim is elfordultak tőlem, mert sajnos a tőlük kapott segítséget sem tudtam nekik visszatörleszteni. Elfelejtettek, majd sokan haraggal, meg is tagadtak. Én nem felejtettem el senkit, és a feléjük való adósságaim is naponta marják a lelkem. Pontra tudom, kinek mivel vagyok az adósa, és nem felejtem. Azt szeretném, ha saját erőmmel dolgozhatnék ezért, és tisztességgel tiszta lapom lenne egyszer, hogy emelt fővel emberhez méltón élhetnék még.

Köszönöm, hogy mindezt elolvassák, köszönök minden szót, ha megszólítanak, és minden jó tanácsot, ami lehetőséget hozhat a számomra, a sorsomon való javításra. Minden akarásom, próbálkozásom után, a mai napig egyetlen fel, és bejelentésemre sem kaptam semmiféle választ, sehonnan. Ha akadna olyan jogi ember, aki nem az azonnali, hanem esetleg a siker utáni fizetséggel, felvállalná az ügyemet, ha lenne, aki még az embert látja bennem, és szalmaszálat nyújtana, hogy ne süllyedjek el. Valahogy még pislákol bennem a hit, hogy vannak még csodák.
Sajnos az idő múlása megtépázza a hitet is.

 


Ahogy az események haladnak,jelentem.. A történetnek nincs vége. Remélni tudom csak, hogy még lesz okom, jobb dolgokról is beszámolni.
 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.