Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cikória kávé kenyér darabokkal

(Válasz Mityka fenti címmel írt versére.)

"Az ízére már alig is emlékszem,
sok kenyérdarab cikória lében,
és belé frissen, tőgyből surró tej, mi
a Jóistent is tanította nyelni,
a göcsört kezet ismerte a bögre,
az ujj ölénél nem is vágyott többre,
mindkettejüknek fontos volt az áldás,
az osztott kortyú, lassú vacsorálás,
a napi gond ott lett a tollnál könnyebb,
ott hallottam meg először a csöndet,
s az étvágy odabúvott, míg az ember
a falatot megtoldta türelemmel,
egy nagy korttyal a tengert rögtönözte
az alumínium kanálka csöppnyi öble,
más esemény az este semmi nem volt,
csak csillagoktól volt zsúfolt a mennybolt."

Böröczky Mihály Dunaart.
*****

Asszociáció:
Ahogy közelg  az este,
mélyül a csend, valahogy
minden a helyére kerül ott bent,
az ízek, illatok, mostanában
éveket fednek, mint méz
a kaptárban, összeállnak.
Érzem a habos cikória illatát,
a friss, még tehénszagú tejet,
és megcsikordul a nyál, a számban
ahogy a kenyérre nyelek ,
a meleg egyvelegből.
Látom az aranyló fényt is belül,
ami esten, és reggelen
beragyogta a kis parasztházat,
ahol nem volt sok minden,
de a szeretet kitöltött bennünk
minden létező teret.
Áldja meg az Isten vénülő kezed,
mert emlékművet emeltél annak,
ami  többet is megérdemelt.
A tücsök ciripelő csendben,
ma is többször elmerengtem
azért maradt-e a fénye bennem,
mert csak fiatal voltam, és mindig éhes?
Vagy mert a család ,még család volt,
támasz, védőbástya, ami mára semmivé lett.
S, bár ma minden készen kapható,
 és ezért időt nyervén, nem érezzük
a friss kávét, és a habos tejszagot,
-mint  ahogy az égen is, ritkultak a csillagok.-
velük együtt, az érzés is elhagyott.
A test nem éhes, sőt jól lakott.
De lélekben örök éhező vagyok.

2014.07.23.