Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csak úgy . . .

 

Én, szeretlek. Mondják
csak úgy, köznapian,
és semmitmondóan.
Levél végén írják
sokan:”Szeretettel”.
Könnyű, mint a kérdés,
"Mi újság?”, és „Hogy vagy?”

Kevés ember iránt
vagyunk szeretettel.
Rosszallás, meg nem értés,
közöny, gyanakvás,
harag,idegenség.
Annyi bűnös indulat
köt bennünket egymáshoz.

Mondjuk, „Kedves barátom”,
„Egyetlen szerelmem”,
száznak, csak úgy, százszor.
Mikor, mit vár el
tőlünk, a konvenció.
Szavaink tartalma
rég devalválódott.

Ezt nem kéri tőlünk,
soha, senki, számon!
„Őszinte részvétem!”
„Szívből gratulálok!”
Vagy a „Szeretlek!”
Ha néha kimondjuk,
mert úgy megszoktuk már.

Nem több ez, mint közhely,
mi,  mindig kéznél van,
mint egy golyóstoll, vagy
egy papír-zsebkendő,
mit tartunk, öntudatlan,
s dolga végeztén,
a szemétben landol.
*
Én, szeretlek Téged!
Minden salaktól mentesen.
Szépen, és oly tisztán,
mint fakadó forrás.
Őrzöm kedves hangod,
az emlékezetem
zárt, merevlemezén.

És őrzi a lelkem
karod  ölelését,
lepergő szalagon,
az egyszerit, a
megismételhetetlen
első találkozást,
Veled.
2010-12-31