Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

 

"csataloo: A lélek színei.”Című munkájára.

A sajátom?

Talán zöld,

mélyzöld, mint a láp,

talán sárga,

mint a lápon a sárga nőszirom,

talán barna, mint az este,

talán vörös,

mint a fájdalom,

de lehet, egészen más is,

lehet mélykék,

mint meg nem fejtett rébuszok,

azúr, mint a jólét és a kényelem,

kislibazöld,

mint az agymenéseim,

pink, mint hamis szerelmeim,

lila, mint a gyász,

bús arany,

mint a lehajló kalász

aratás előtt,

de leginkább egyszerű,

szürke, kopott veréb,

akinek a mai világban

már lószar se jut."

 

///////

 

Te kedves, te jó(csataloo),

a versedben fájtak a szavak.

Mintha most úgy néznéd a világot,

hogy csak a fájdalmát látod.

A szenvedés a testé,

léleknek nem fájnak  szavak,

csak szíved érzi  úgy,

hogy a gondok mélybe rántanak.

 

A lélek rózsája gyémánt,

és ezernyi csillag vakul ha látja,

ott nincs se pink,

se szürke,

se sárga.

A tiéd is,

mint minden emberé,

hófehér gyémánt - ragyogás,

mert ez a szín a léleké,

ha élt,

és éltében nem lefelé,

hanem ég felé igyekezett,

és nem hunyt ki benne

a szeretet.

 

A színeid oly szépek,

és élnek,

mint tavaszi zsenge rét,

mit az eső, és a nap terít,

virág szőnyeggé

a lábunk alá.

Meglepett a szín kavalkádod,

mert éreztem mindben,

ami már ott, megfogott,

az érzést,

mit szavad a színnek adott.

Érdekessége volt,

a piros,

amit fájdalmad kapott.

(biztos nem véletlenül)

Nekem a düh, és az akarat,

amit megtestesít,

és a szenvedély,

ami elkap, ha már kész a terv,

és csak tenni kell.

 

Szép viszont az aranyló kalász,

a szőke nyár.

A teremtés bölcs aranysága,

vagy uralkodó koronája.

Az élet színe, szentek glóriája.

 

A gyász lilája,

lelkemben az este sötét virága,

és sír mellett beszédét mondó pap,

misztikus palástja.

 

Mélyzölded,

mint a láp,

a titkok, a remények ingatagsága?

Vagy talán nincs is már hited a jóban, a jövőben?

Mégis, mi rejtőzik a mélyben?

 

Gyönyörű viszont a láp sárga virága.

A sárga a barátság színe,

elfogadó,türelmes,

megbocsátó,

a bölcs, a nap-sugárzó.

 

Mily érdekes, az este barnasága

– nekem a barna, a nyugalom virága-

de az este nyugalmat sose hoz,

csak kis halált,

míg a hajnal pirkadása rózsaszínre vált.

Nappali álmodó vagyok.

Az éjszakák hazugok.

 

Felcsigázott az azúr,

mint a jólét, a kényelem,

nekem a szín, mint égi elem,

oly magas, elérhetetlen,

talán, mert szegénynek születtem.

Ez a szín, nem melegít, és messze van,

számomra  maga a megfoghatatlan.

 

A kisliba-zöldedet kihagytam,

mert „agymenéseidnek"

én gyöngyházfényt adtam,

és guruló ék-kövek ragyogásával futtattam.

 

Kihagyom a pinket is,

mert szerintem

nincsenek hamis szerelmek,

csak tanító tükrök,

még akkor is, ha görbék,

néha fájnak,

és a világnak mást mutatnak,

mint amit magában érez az ember.

(A színt mégis szerettem,

nem ö csapott be,

csak én, önmagam,

hittem, a megnem ígértben,

és vártam, ami sose jött el.)

 

A mélykék, a titkok világa,

a rébuszok,

tengermély homálya,

ismeretlenség,rejtelmek háza,

mindig csábít,

mert a megismerés vágya

nem idegen tőlem sem.

A szín fedi a témát nekem,

ahogy mondod,

passzolnak a dolgok.

 

Maradt a fekete,

mint bukott angyal.

A fekete minden szint eltakar,

benne van, mint magjában az ember,

és mint az élet,

minden jövendő, és meghalt,

de újraszülető lélek.

A fekete a besűrűsödött ős-anyag,

a lényeg,

ami semmit sem mutat,

mégis, minden lehet,

ha leszáll hozzá a fény,

a kezdet, a lélek.

Maga az örök ígéret.

 

A jót igazán akkor élem,

ha tudom a rosszat,

és a fény akkor teremtő érték,

ha megtanultam,

mit jelent a sötét.

A kétség nem mindig rossz,

mert  kettőből lehet egy,

kétség egységbe megy,

ha van szeretet.

 

Most nem voltam bölcs,

és –remélem-

nem lettem ostoba,

csak beszélgettem veled,

ahogy eddig soha.

Megindított a színeid sora,

ahogy éled, látod, lelkeddel a világot.

És – bár minden írásod erről szól-

mégis, ez most más volt.

Remélem megbocsátod,

hogy itt szóba hoztam.

Talán kellő modorban tettem,

és nem sértett, buta kis beszédem,

téged.:)

 

Szeretettel Zsóka.

Bp.2008.08.17