Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csillaghullás

 

Szombat. Csendes hűvös. Elment a nyár. A Nap utolsó meleg sugara, magával vitte a nyárutó, minden be-nemváltott ígéretét. Hirtelen, minden átmenet nélkül csak úgy. Maradt a csillaghullás, és a hűvös hajnal, ami józanságra, a tél közelségére int.

Elment a nyár, és elvitt egy barátot. Megállt a toll, megmerevedett a gondolat. Nincs több szó, nincs több alkotás. Üres a rovat, ahol olvashattam írásaidat.
Szerettem. Sajátságos felépítés, humor, az -az igazi „Nagyajtais”- hangulat.
Nem tudom felfogni a hírt, ülök dermedten, és arra várok, megcsörren a telefon,  és cáfolod, becsaptak,  nem igaz.

Úton voltál már hónapok óta, de bíztam benne, messze még az útvége, velünk, velem maradsz, pár évig még.
Távozásod híre ostorcsapásként ért. Tegnapelőtt még beszélgettünk. Fáradt voltál, de bizakodó.
Bíztattalak, hazudtam neked. Hazudtam, hogy minden rendben lesz, akarj, és te nagyon akartál élni.

Rettegve gondoltam a napra, amikor nem jelez többé a skaypom, hogy jönnél egy kis lelki támaszra, tanácsra, beszélgetésre.  Ha nem jöttél, hívtalak telefonon, minden kezelés után, érdekelt, hogy viselted? Veled jártam a kezdetektől ezt a poklot, lélekben kísértelek, próbáltam, ahogy tudtam, segíteni, de a terhet neked kellett cipelni. És vitted, mosolyogva, mindig derűvel, türelemmel, bizakodással.

Készülő könyvem még végigolvastad, bíztattál, jó lesz, ne izguljak. Neked szántam, mint korrektornak, és örömmel vállaltad, ha majd…. Kicsit rendbe jössz… készültél rá. Hitet adtál, és biztattál.

Most olyan, mintha a kavargó forgatag megállt volna, a kép kimerevedett, megfagyott. És ez már mindörökre így is marad.
Egy élet véget ért.

Csillaghullás van.
Kedves barátom, írótársam, nem találok most szavakat, szegényes és üres minden gondolat, nem lehet, nem tudom elmondani, ami most bennem van.

Köszönök mindent. Köszönöm azt a kedves, mindig türelmes emberi hangot, a hitet, a ragaszkodást, a biztatást, amit kaptam tőled.
Köszönöm a beszélgetéseket, az emberséget, a betegségben is megőrzött odafigyelést, és a bizalmat, amivel felém fordultál.

Mától szegényebb lettem. Hiányozni fog a hangod, a véleményed, a kedvességed.
Hiányozni fognak a viták, amiben megbeszéltük a miérteket, és hogyanokat.

Menj, a fény felé indulj!  Most már tudod, hogy van élet a halál után is.   Bizonyságot akartál, most tudod, hogy nem hazudtam.

Már nincsenek fájdalmak, aggályok, kétségek. Te már megérkeztél. Isten vezéreljen tovább, és onnan, gondolj majd rám, ránk, és mosolyogj kételyeinken, félelmeinken, ostobaságainkon.

Mint megalvadt vér, olyanná váltak számban a szavak. Kuszák nehezek, sötétek, mert erre nincs szó, ezt nem lehet megszokni, de el kell fogadni.
Aki megszületett, annak elkezdődik a visszaszámlálás. Csak az ember nincs tudatában, hogy minden megélt nappal fogy az idő.

Emléked megőrzöm, velem múlik csak. Emberséged, barátságod köszönöm. Hibáim felejtsd el, és bocsáss meg, ha akaratlan is, de valaha bántottalak volna.

Isten veled Zsolt!  Nyugalmat, békét kívánok. 
Menj a fény felé!

Budapest, 2011 október 8