Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



A kis Áron gyorsan lépkedett az apja mellett, igen szedte a lábait, pedig  az apa elég komótosan ment, nem sietett, mégis a gyerek majdnem szaladt mellette. Áron hétesztendős kicsi ember, alig iskolás, nyílt szemű és nyílt szívű. A Hargitán éltek, fenn a hegyoldalban, egy csapat birkával, meg szárnyas jószágokkal, takaros faházban..
Nem sokat beszéltek, mindketten mélyen a gondolataikkal voltak elfoglalva. Először vitte magával Márton, a városba a márciusi  ünnepségre, és a gyermeki lélek tele volt csodálattal az újonnan felfedezett világ láttán. 
Szép volt az emlékezés.. Márton, - az apja - a végén még majdnem könnyezett is amikor a székely himnuszt énekelték. Áron sok mindent nem értett még, azt forgatta a fejiben, hogyan kérdené meg apját, hogy az ne legyen dühös rá, aztán nekiveselkedett egy nagy szusszal a kérdésnek.
- Mondja csak édesapám.
- Mit fiam, szólalt meg az apja, mintegy bátorítón .
- Hát csak azt, hogy hogyan is van az a csillagösvény?
- Milyen csillagösvényről van szó gyermek?
- Hát tudja édesapám, amirűl énekeltünk ottan az önnepség végin.
- Az a  himnusz te gyerek, ezt illik tudni. A székely himnusz.
- Igen-igen most már tudom édesapám, de az-az ösvény érdekelne engem.
-  Komolyan gondolod?
-  Komolyan édesapám. Elmondaná nekem?
- No, ha komolyan, akkor gyere üljünk le az árokpartra, mert nagy történet az. Régen volt. Olyan régen, amikor Attila király, a nagy  világverő hun uralkodott. Nagy birodalma volt, tenger mosta a partját, és rettegte a fél világ.
- Olyan rossz király volt? Azé féltek tűle?
- Nem fiam, nem azért. Attila jó király volt, szerette az országot, és a népek is szerették. A határon túli népek meg féltek tűle, úgy hítták, hogy „Attila az Isten ustora” Azt regélték, hogy a kardja verhetetlen volt. Aztán ez király meghalt. Sok gyereke volt, jó, hadakozni tudó ifjak. Még jobban rettegett a világ, hogy mi lesz? Melyik lesz az utóda? És hogy fog majd háborúzni? Mindenki azt gondolta, hogy valamelyik fia kerül a trónra.
- És nem került?
- Nem. Mert a ravasz német fejedelmek ármánnyal, sorra   egymás ellen fordították az ifjakat. Különösen a Veronai Detre volt, aki gonosz  cselt szőtt ellenük. A német fejedelmek Aladár fiatalúr  pártjára állottak, mert annak Krimhilda német fejedelemasszony volt az anyja, a Hunok meg Csaba pártján voltak, aki a görög császár lányának volt a gyermeke.
- És végül ki lett a király?
- Mindketten uralkodtak- míg végül a kard döntött közöttük.
- Melyikük győzött?
- Az első fordulóban Csaba lett a győztes, de amazok tüzelték Aladárt, aki végül nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét  Szikambria közelében megtámadta.
- Hú ! Az nagy harc lehetett!
- A’ volt biz a’ ! Két álló hétig folyt a küzdelem megállás nélkül. Végül Csaba seregét legyőzték, a népét,  úgy szétszórták, hogy Attila fiaiból és a hunokból csak igen csekélyke mag maradott.
- És aztán mi lett a németekkel?
- Dejsze’ a németek is sokan hagyták ott a fogukat. Sok vér folyott a csatatéren. Ha a német nem szégyellte volna, és igazat szólnának róla, el kellett volna mondaniuk, hogy  a Dunábúl két napon által, nem tudtak se az emberek, se a lovak inni, mert a folyó Szikambriátol Potenciána városáig áradott a vértől.
- És mi lett Csaba királyfival édesapám? Ö hova lett?
- Csaba vezér tizenötezer hun vitézzel elmenekült Görög országba, de nem maradt  ott örökre. Visszatért a rokonaihoz Szittya országba Atyja népéhez. Három ezer vitéz kivált Csaba seregéből, és letelepedett ide fiam, a mai Székelyföldre, és ők attúl fogva nem Hunoknak, hanem székelyeknek hívják magukat.
- Miért váltak széjjel, Csaba nem akart itten maradni?
- Ha ott marad velők, megölték vón, így hát visszaindult, de mielőtt elment vón’, megeskettek Isten szent ege alatt mind, ha bármikor a székelynek baja esnék, csak híja üket, és menten mennek megsegíteni. Tudjad fiam, hogy a székelyek a hunok utódai, és az ősi szokásaikat megőrizték, ápolták, botokba vésték az ősi írást is, és a szittya bötüket a máji napig es használják.
- És a hunokkal mi lett  édesapám?
- Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek, már az unokák vették át a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre. Késő éjszakáig folyt a harc, es már-már vesztésre állott a székelység, amikor csoda történt.
Az égboltozat Tejútján, amit a Hadak Útjának neveznek. egy lovas csapat jelent meg. Az élén Csaba királyfi  vágtatott, aki a hun holtak szellemét új  csatára vezette. Az égből leszállott csapat az ellenséget elsöpörte, aztán némán visszatért a Hadak Útján az egekbe.
A székelyek pedig híven őrizték az Erdélyi határt, és ez a maroknyi nép századokon át várta a magyarok visszatérését..
- És aztán visszajöttek ugye édesapám?
- Igen fiam. Visszajöttek. Mikor a székelység megtudta, hogy a magyarok elhagyták Szittya országot, és Pannóniában akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyar honfoglalók is nagyon megörültek. Ma is él a magyar lélekben hogy Attila földjét, Attila örökét foglalták vissza.
Erdély őrzése, pedig ma is a székelyekre hárul.
- Édesapám, és hol esett meg az a nagy csata Aladár és Csaba között?
Pannóniában fiam,egy hegy alatti tisztáson. Az emlékét egy helység őrzi ma is, csak már kevesen tudják Magyar honban. Úgy hívják hogy Piliscsaba.
- Nagyon szép volt ez a mese édesapám! Most már értem miért van a csillagösvény.
- No, indulhatunk fiam, mert anyád megharagszik, ha elkéssük az est-ebédet. Aztán el ne felejtsd amit mondtam, mert nem mese!
20090925