Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Ma olyan szépen terítettem.

Asztalon gyertya égett,

abrosz-fehérjén, piros játszott,

csillogott az ekcajg,

vékony vázában egy szál virág volt.

Arra gondoltam, téged várlak.

Jössz, ebédelsz velem.

Csirke volt. Guszta, pirosa sülve,

ahogy szereted, fehér tálon,

köretnek krumpli,

mellé saláta, friss, tavaszi.

Képzeld, aperitifnek

felbontottam egy tokajit.

Csodaszép volt.  Kristálypohárba

vörösen izzó drágakő.

Illet volna hozzánk.

 

Az egyik teríték érintetlen maradt.

Kiittam a bort, üres a két pohár,

de nem jött meg az étvágy,

- és te sem. -

A csirke szárazra hűlt,

mint lelkemben az álom.

Heggyé nőtt hiányod.

2010.04.09.