Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy barátság margójára


(Nyílt levél)

Tudom, hogy néha meglátogatsz. Örülök neki. Így azt gondolom, sok dolgot tudsz rólam, többet, mintha beszélnénk. Mert már nem beszélünk, csak nyilatkozunk egymásnak, sablonos léleknélküli szavakkal, udvariasan, viselkedve, ha néha eszedbe jut, hogy létezem. Végül is, ez is szép dolog. Nem vesztettük el egymás nyomát.
Nagyon örültem a rózsáknak. Kissé okafogyottnak éreztem, de örültem neki. Megzavart a műlelkesedés. Nem éreztem igaznak. Bocsáss meg érte, de nem illett a képbe. Már régen nem. Most fájna, ha valóban igazak volnának a szavaid.
A „hogy vagy?”-okra már nem-igen jön őszinte válasz, csak amolyan vendégviselkedős udvarias felelet, amivel eleget teszel a kötelezettségnek, de az őszinteség elmarad. Érzem, mindig érzem, mennyire kínlódsz, amikor megszólítasz.
Az ünnepeinket is elfelejtetted. Ami nem baj, hiszen, már mi sem vagyunk. A dátumát se tudod mióta, pedig azt kellene. December 8. Ez volt a karácsonyi meglepetésed nekem.  Nem vagyok haragtartó, csak felejteni nem tudok, Pedig erény az is

A karácsony még egyforma volt. Mindkettőnknek rossz. Csak mindkettőnknek másért rossz.
Azt mondod, csődöt mondott a tudományom. Én meg hagyom. Tudod, hogy tudok hallgatni.  Akkor leginkább, ha a beszédnek nincs értelme. És itt nincs. Igaz, én tettem is, ha kellett, csak azt már elfeledted. És így a jó. Három év hamuját majd széthordja a szél.
Elfújta a gyertyát is, ágyad mellett.

Csak az emlékeimben talállak, a mában, a valóságban nem. Abban idegen vagy.. Nem is hasonlítasz ahhoz, aki a barátom, a „lélektársam” volt. Nem tehetsz róla.
Mindent igyekszem megtenni, amit kérsz tőlem.  Másnak is megtenném, neked pláne. Valahogy a te szavaiddal élve ”felelős vagy azért, akit megszelídítettél” ennek az érzésnek engedelmeskedem még ma is. Pedig, már régen "visszavadultál".
 
Különben, adni jó!  Nem az a legszegényebb, aki sose kap, hanem az, aki nem tud adni. Nekem az adás nagy boldogság!  A kérés nagy szégyen. 
Látod, az sose jut eszembe, hogy megalázom azt, akinek adok, ha nem olyat, és nem azt kapja, amit elvár. Lehet, néha, aki kap, gazdagabb, mint aki ad.  Mégis, boldogság adni.  Akit pedig ebben az esetben megaláz a segítség, az nem is érdemli meg.
Mindig a szívemből is adok egy darabot. Még ha keveset is. Aki nem veszi észre, az nincs is ráutalva.
Nem akarok sokat a sorstól, csak annyit, hogy a rászorulónak, a hozzám fordulónak, mindig tudjak adni.

Sosem voltak elvárásaim. Veled szemben sem. Mindig, mindenkit úgy, és olyannak fogadok el, ahogy van, és amilyen. Talán titkon azt várom, engem is elfogadjanak. Nem azért teszek -ha teszek,- hogy visszakapjam.  Persze kellemes meglepetés, ha kapok, az én adakozó mentorom a jó Isten!
Előtte nincsenek titkaim, mindent tud, mindent lát, és mindig segít. A legjobb barátom, aki tudja, mennyire tiszta a lelkem. És ő elfogad engem.
Remélem be is.

Tudod, volt egy földi barátom is.
Olyan, amilyen soha eddig, és én nagyon becsültem. Értékén mértem a ragaszkodását, a szeretetét, és azon voltam, mindig, minden erőmmel, hogy ezt tudja, érezze. Stabil és erős voltam, mint a szikla.
Csak hogy, jött egy robbanás, és a szikla darabokra hullott. Kavics lett, amit a víz elmosott.
Ne hidd. Nem panasz.
A barátom más ember lett. Megváltozott, csak ezt ő nem veszi észre.
Szerettem volna elmondani neki, hogy meg tudtam volna gyógyítani, de nem lehet.
Hallgatásra vagyok ítélve.
Ő meg szenvedésre..

„Nem egyszerű ez..”
Nem tudom megfejteni, mit jelent.
„Sorompók kerültek feléd utakra”  „A távolság…… a rossz kabát….”
Tudom, érted!
Mellékvágányon áll az egyik kocsi, a másik pedig, továbbrobogott.
Nincs csatlakozás.

„Van másmilyen szeretet is”
Tapasztalom.
Ne szégyelld a gyengeséget, a könnyet, a hiányt. Embernek születtél.
Én sem teszem. Csak nem tudok sírni. Megkeményített a fájdalom.
De hiszek benne, hogy egyszer majd feloldódik ez a görcs, és minden kisimul.
Hiszek benne, hogy az életben lesz helyem, és lesznek boldog perceim. Mert csak úgy érdemes. Ha nem hinném, nem tudnék tovább menni.
Hiszek, mert a szeretet örök, és erősebb, mint az elmúlás.
És tisztaszívemből ezt kívánom, neked is…..

2011-7-9