Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

Élet a mezsgyén

Józsi vézna-vékony, ötvenes, de évek óta hatvannak látszik. Józsi tiszta, rendezett külsejű, gyorsan beszél, és nagyon tisztességes. Becsülöm Józsit. Mondhatni jóban vagyunk.

Jellegzetes figurája a térnek, évek óta, mindenki becsüli, mindenki szól hozzá egy jó szót, és Józsi is mindenkitől megkérdezi, hogy van ma kedves hölgyem? Merre járt uram, régen nem láttam? Először azt hittem, állami alkalmazott, park őr vagy valami hasonló. Józsi ugyanis  a parkoló autókat irányítja, mindig tudja hol van szabad hely, sőt azt is, ki mennyi ideig marad távol, külön helyrendje van a gyorsan továbbmenők, és a sokat időzők autóinak. Más kategória az áruház, más a posta, és más a pénzintézet, vagy a biztosító. Még azt is mindig tudja, melyiknél mennyit kell várni, ha mondjuk csekket fizetek, mindig a sokat várakozók közé parkíroztat, de ha az áruházba megyek, tudja, hogy hamar megjövök, ugyanis sose válogatok, sose nézelődök, listával érkezem, tudom mit hol találok, és gyorsan végzek.

Józsi pótolhatatlan. Egyszer nem volt majd egy hónapig, és aggódtam érte, csak nem beteg ez a jó ember?

Nagy örömmel pillantottam meg aztán, mikor újra volt hely a parkolóban, és mindenki nyugodt volt, Józsi is elemében irányította a kocsikat. Szakavatott kéz és karmozdulatai tisztességére váltak volna egy közlekedési rendőrnek is.

Ezen az ominózus napon több figyelmet szenteltem Józsinak, beszédbe egyedtem vele, mondtam neki, nagyon hiányzott, csak nem volt beteg?

Jaj csókolom nagysád, nem, én nem, de a feleségem nagyon.

Könnyek jelentek meg a szemében. Meghatódtam a szeretet és az aggodalom ezen megnyilvánulásán, és megkérdeztem, mi baja a kedves feleségének?

Józsi odamutatott a teret ölelő egyik hatemeletes panel szélvédett szegletébe, ahol egy leterített paplanon ott ült Józsi kedves felesége, pokróccal betakarva. Ott van, teccik látni, kihoztam, mert muszáj pénzt keresni, és Margitomat nem hagyhatom estig magára. Le vágták a lábát. Nagyon szenved szegény, és nem szeretném, ha baja esne. Innen mindig rá tudok nézni, int ha valami kell neki, és keresek is valamit. Teccik tudni, most nagy szükség van rá.

Megdöbbentett a dolog, mert arra gondoltam, csak van szomszéd, vagy rokon, gyerek esetleg, aki néha rá tudna nézni, mégis itt a földön.. de nem mondtam.

Mi volt a baj a lábával, hogy le kellett vágni? Kérdeztem, bár éreztem, ez merő tapintatlanság, de nem akartam kurtán-furcsán lerázni ezt a kedves, egyszerű embert.

Teccik tudni lefagyott a télen, oszt nem ment vele a doktorhoz, mer ugye nem volt biztosítása, és arra meg nem volt pénz, hogy fizessünk. Sokáig vártunk, hátha gyógyul magától, de nem. Elkezdett üszkösödni, oszt ez lett a vége.

Hangja megbicsaklott, és láttam a könnyeit megint. Megszorítottam a karját. Meg fog gyógyulni Józsi, ne keseredjen el. Ötszáz forint nem nagy pénz, de ha nincs, iszonyúan sok. Annyit dugtam a zsebébe, annyim volt megengedhető erre a célra.

Ettek ma Józsi? Vegyen valamit az asszonynak. Elkapta a kezem, és megcsókolta.

Áldja meg Isten nagysága, mondta, kezében a kezemmel. Teccik tudni hajléktalanok vagyunk, és voltak hideg éjszakák a télen.

Aztán szaladt élete párjához, majd boldogan a téri élelmiszer áruházba, és hamarosan egy nejlonszatyorban élelmet hozva ment Margitjához.

Azóta két év telte el, figyelem Józsit, most is ápolt, tiszta, mindig józan, nem látom dohányozni sem.

Az idő, meg az ominózus eset közelebb hozott egymáshoz, ráérősebb időben el-el beszélgettünk, így rajzolódott ki Józsi élettörténete, vagy inkább hajléktalanságának rémregénye.

Józsi valahol az alföldön egy kis faluban élt, a Tisza közelségében, földművesként. Tehenei, és hízói voltak, míg a tejes gazdák ki nem öntögették az áron aluli tejeket, mert ebben a hullámban Józsi is tönkrement. Maradtak a kocák, de leáldozott annak is, nem vették át a disznait, túl híztak, pénze elúszott, a tápra felvett hitelt nem bírta fizetni, elárverezték a házát, így lett hajléktalan. Végigpityeregte a meséjét. Nem bírta nézni élete verejtékében az új lakót, aki semmi pénzért vette meg a többmilliós házat, és a hitel levonása után, alig kapott valamit.

Pestre jöttek a maradékkal, albérletbe, de Józsi a mezőgazdaságon kívül semmihez se értett. Elhelyezkedett egy hizlaldába ugyan a kerületben, de azt is bezárták, mert büdös volt a környék, és munka nélkül maradt. Iskolája nem lévén, a köztisztaságihoz ment, de ott is leépítették. Pedig a kukás nem is volt rossz, mondta, a népek annyi hasznos dolgot kidobnak. A birtok maradéka elfogyott, az albérletet el kellett hagyniuk. Hat éve él az utcán asszonyával. De, még kapaszkodik, mondta, csakhogy bejelentett lakás nélkül nincs munka se. Ha munka nincs, pénz se. Hát így szerzett magának munkát. Bejárnak a szállóra mosni, és fürdeni is, két naponta. Nyáron meg, néha pecázik éjjel a tavon, senki se látja.

És hol élnek? Már ha nem vagyok tolakodó, kérdeztem. Sokáig az aluljáróba vackolódtunk, de ki tiltottak mindenkit, mondta, mostan itt az egyik tízemeletesben az átjáróban vagyunk, és nem szólnak, tudják, hogy tisztességes emberek vagyunk, tiszták és józanok.

És szaladt, mert - mint mondta - ebből élek, muszáj menni. Az emberek meg adnak pár forintot, és nem halunk éhen.

Gyerekeik nincsenek, kérdeztem egyik alkalommal. De, van egy lányunk, aki kiment dolgozni, és ott is ragadt.

Nem tudna segíteni?

Nem. Mondta határozottan és túl hamar.

Teccik tudni, nem tudja, hogy hajléktalanok vagyunk. Gazdag ember az ura, és mit szólna a rokonsága, hogy ilyen családba keveredtek. Így a lány sose ír, lehet, hogy azt mondta kint, nem is élünk. Mink nem tudnánk vendégségbe hívni az urakat, merthogy nincs is hova. És hát a szégyen ugye.. teccik tudni, nem akarunk neki rosszat.

No csókolom a kezit, szaladok, mert munka van, és elviharzott.

Józsi azóta autóablakot is lemos, és ha kutyát hagynak a kocsiban, arra külön ügyel, hogy nyáron meg ne fulladjon, télen meg ne fázzon. Sípja is van, olyan,rendőr síp féle. Belenőtt, szinte része lett a térnek, azonnal feltűnik, ha nem jön be. Sose kér pénzt, nem tartja  a markát, se a kalapját, de Józsi ebből él, és a felesége immár három éve nem tud dolgozni. Ha arra járnak és látják, kérés nélkül is, adjanak neki, kérem...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.