Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

http://www.youtube.com/watch?v=aLK3s9k0Vs4&feature=related

Emese Álma

Jött a tavasz a Hargitán, Márton a birka karámot javítgatta, mert a tél kemény volt, megviselték a szelek. A lankán leszaladó víz is kimosott egy két árkot, azt is be kellett javítgatni, ilyenkor a cseperedő kicsi Áron sokat segédkezett neki. Lassan nyolcesztendős kislegény. nagy reményekre adott okot, büszke is volt reá, pedig szegény gyerek mennyi nagy utat tett meg naponta, hogy lejárjon az iskolába. Mádé falvára, nyáron amikor az utak olyanok voltak kerékpárral, télen a nagy havakban sokszor kocsival, vagy lóval vitte, vagy gyalogolt a szentem. Nagyon féltette, mert nagy telekben bizony már az alkonyatban  érkezett, és még a sötétben indult. A nyarak szépek voltak, bejárták a hegyeket a birkákkal. Alig is várta a szünetet, mindig mellészegődött, mindenre kíváncsi volt, itta a szavait, és Márton szívesen mesélt neki a történelmükről, régi korokról.

  Áron mindig is segédkezett, hogy a kerítést megjavítsák a ház körül, és valami módon a tyúklétrát kell  jobbá tenni, mert valami erdei apróvad, menyét, vagy róka igencsak dézsmálja a szárnyasokat, meg a tojásokat is. Mártom, ahogy szögelte a  kerítést rálátott az útra, és megpillantotta, amint éppen hazafelé igyekezett a hátán a nehéz táskával.
- No, mindjárt leszen nekem segédem, -mondta fél hangosan, és elmosolyodott.
- Édesapám! Édesapám! Megjöttem! Kiabálta. Jövök segédkezni!
- Jól vagy gyermek? És a lecke?
- Az megvan, még az iskolában megejtettem, mert hallani szeretném a mesét tovább.
- Melyik mesét te gyermek?
- Hát amit elkezdtünk  a hunokról, meg a székelyekrűl.
- És mit szeretnél te azokról hallani?
- Azt hogy hogyan volt az tovább?
- Menj csak köszönj édesanyádnak, és ha nekije nem kell segíteni, akkor jöhetsz, és majd megbeszéljük.

 Áron beszaladt édesanyjához, aztán kisvártatva már ott tüsténkedett, és nógatta Mártont, hogy mondja tovább a mesét. Márton szívesen mesélt, hiszen neki is az apja mesélte, birkanyírás, meg terelgetés közben, hiszen ö is azt csinálta, amit most a fia. Kérdezett. És most boldog volt, hogy tovább adhatta, amit tudott, mert ezekről már nem igen írtak az iskolakönyvek.
Áron pedig kérdezett.
- Mi történt Csaba után a hunokkal Édesapám?
- Nagy szomorúság  évei következtek a hunokra és a testvéri magyarokra fiam, mert némelyek behódoltságba, másikuk pedig a függőség állapotába került, amihez nem szíveltek,  szabadsághoz és uralkodáshoz szoktak.
- És ez sokáig tartott?
- Sokáig. Csak reménykedtek, és imádkoztak, emlegették az isten ostorát,
akinek fél világ hódolt, s a kardja  előtt a népek meghajoltak.
- És nem is volt akkortájt vezérük?
- De volt! Nagyon eszes,  és igen kiváló hadvezér, úgy hívták Ügek. Akkoriban a Kazár birodalom erősen hanyatlásnak indult, és az ott élő testvérnépek is mozgolódni kezdtek. Ez jó alkalomnak kínálkozott arra, hogy velük összefogva a régi dicsőséget újfent megszerezzék.
- Hú ez nagyon izgalmas édesapám! Sikerült is nekik?
- Az-az idő még nem hozta el, de az égi fény ünnepének napján a fő-táltos már megjósolta, hogy a tudás népére hamarosan dicső idők jönnek, amikor minden magyar felemelt fővel nézhet a jövőbe.
- És  sokára jött az a hajnal? Honnan tudták melyik lesz az a nap?
- Onnan tudták, hogy a jóslatot követő napon, vagyis éjszakán, Űgek feleségének, a nagy jó asszonynak Emesének, megjelent álmában az Isten szent madara, a Turul.
- Nahát! És milyen volt az a Turulmadár? Te láttál már olyat?
- Az a madár olyan volt, mintha az alakja Emese bársonyos  kékfeketés hajából szövődött volna, és a mellén, egy emberi arc rajzolódott ki.
- Nem ijedt meg tőle Emese?
- Nem. Mélyen meghajolt a madár előtt, és felemelt fejjel  az ég küldötte madárra tekintett, és inkább valami nagy nyugalom járta át a lelkét.
- És a madár mit csinált?
- A Turul alakja mennyei fénnyé változott, és szólott Emeséhez.
- Nahát, ez egy csodamadár volt, ha tudott beszélni!
- A turul Isten küldötte volt fiam. Azt mondotta Emesének: „Néped a megpróbáltatások éveit méltósággal viselte. Istent soha nem hagyta el- EZÉRT, AZ ÚR KEGYELMÉBŐL FIAD SZÜLETIK, ÉS AZ Ő UTÓDAI DICSŐ URALKODÓI LESZNEK NÉPEDNEK. Ez Isten akarata.”
- És aztán hova lett ez a turulmadár?
- A turul nagy sebességgel elszállt a csillagok ragyogásába, és beleolvadt a nagy égi fények közé.
- Emese megijedt akkor?
- Emese felébredt Azt gondolta, felébreszti a férjét Ügeket is, és elmondja neki az álmát.
- És mit szólott az-az Úgek mikor elmondta neki?
- Végül meggondolta magát, hogy csak egy álom volt, és nem keltette fel az urát. Úgy hitte, talán csak egy buta álom játszott vele.
- De nem volt az buta álom, ugye édesapám?
- Nem bizony fiam.
- Akkor mi lett azután?
- Emese finoman felkelt, vigyázott hogy a fáradt, és mély álomban alvó Ügeket ne ébressze fel, köntösébe bújt, és  csendben kiment az udvarra. A nagy udvar közepén volt egy hatalmas elszáradt fa, aminek egyetlen levele sem volt, leült annak a tövéhez..
- Éjszaka egyedül kiment az udvarra? Minek?
- Azért, hogy még egyszer átgondolja az álmát, és hogy álom volt-e az valójában, vagy látomás. Gyönyörű csillagos éjszaka volt. Tekintetével az éget kémlelte, testét valami különös melegség járta át, és megérezte, hogy a szíve alatt megfogant magzat elindult a fejlődés útján, hogy majd betölthesse a neki megjövendölt sorsot. Álmos volt.
- Álmos? Akkor elment újra aludni?
- Nem. Arra gondolt, akkor legyen a gyermek neve Álmos. És miközben szemei az eget, és a rajta csillogó ezernyi csillagot kémlelték, egy  könnycsepp jelent meg a szemében, amire a csillagok fénye hullott, és úgy csillogott, mint egy gyöngyszem.
- Édesapám, ez megint nagyon szép mese volt!
- De most szaladsz és segítesz édesanyádnak behordani a tűzifát, mert mindjárt este van.
- Igen, igen! De ugye holnap is mesél nekem édesapám?
- Mit mesélnék holnap?
- Hát azt, hogy akkor az- az Álmos lett vagy nem lett?
- No, majd meglátjuk holnap. De ez megint nem mese édes fiam!

20090926