Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékezzünk

 


Kétezer tizenhat őszén
délután, semmittevésből
csak úgy, leültem a Blahán
emlékezni  szép régi napra

mikor szerelemről szolt a nyár.
Istenem, de régen volt már!
Merengésem durva hangok
szitkok szakították félbe, s
kaptak szárnyra az októberi szélbe.

Ágyúk szava éledt bennem,
van, vagy hatvan éve,akkor
harc folyt erre, házfala dőlt
a szép Blaha Lujza térre..
ősz volt, folyt a magyar vére.

ifjú szív végsőt dobbant,
szemét szegezve az égre,
nemzetiszín zászló lobbant
a vén EMKE tetején fent.
Forradalom  tüze izzott.

A novemberi deres éjben
az Ilkovics  romos büféjében
holtak voltak szerte széjjel.
A köztársaság téren ásott
gödrök  csak semmit okádtak

és a csizma tér sem látszott
menekülő katakombának
csak az országhatár felé
osontak fekete árnyak
csökkent a lélekszáma

szegény szenvedő hazánknak.
és aki mégis itt maradt
azt tizedelte a hatalom.
Es eltelt egy fél évszázad
s ki mégsem mondhattad

édes hazádban szabad vagy!
Oszlató ék az emlékmű
mit ötven év után adott
magyar gyalázó idegen
ki hatalmat  lopott, hazudott.

És azóta tíz év szaladt.
Az  a rozsdás undok darab,
- emlékében  a fájdalom-
és emlékezni kell, nagyon!
Itt él ma is a hatalom

mely létrehozta, elorozva
ifjú életek álmát.
Rád várt, hogy elenyéssz végre!
Ne legyen, aki túlélte,
emlékezni fog a fényre.

Kétezer tizenhat őszén
délután, semmittevésből
 csak úgy, leültem a Blahán
emlékezni  szép régi napra

mikor szerelemről szolt a nyár.
Istenem, de régen volt már!
Merengésem durva hangok
szitkok szakították félbe, s
kaptak szárnyra az októberi szélbe.

2016.10.23