Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Érdekházasság


 
Nyár vége volt. A Nap tüze még nem gyengült, a rétek poros levegőt lihegtek, nagy volt a szárazság. Éva fájó derékkal forgatta a szénát, a háromágú fa-villával. Szőke haja kendő alá szorítva. Az arcát és homlokát lepő porba,medret vájt a veríték. . Karja, és fedetlen nyaka, vörösre sült. Kellett a takarmány, volt egy tehenük, de Pista ígérte, jövőre eladja már.
Gondolatai messze jártak. A történteket még mindig nem tudta feldolgozni.
Már csak két forduló, és indulhat haza.
A gyereket a szomszédra hagyta, igyekeznie kell, nem sokára itt a szoptatás ideje.
A melle is feszült, nem tudta elfelejteni sem.
Ahogy kiért a sor végére, gyorsan felkötötte a vázra a villát, megtörölte izzadt homlokát és máris kerekezett hazafelé. A kerékpár felhevült váza szinte égette a testét, ahogy hozzáért.

Pista még nem jött meg, ennek örült. Gyorsan felkészítette az ennivalót, megköszönte a szomszéd Margitnak, hogy vigyázott a kicsire. A gyermek még békésen aludt a hűvös félárnyékos szobában.
Rendbe szedte magát, és várta, hogy ébredjen a kicsi. Nem szívesen szoptatott Pista előtt. Idegen volt neki. Pedig jó ember. Sokat gondolkodott rajta, hogyan is jutott ennyire?
Mikor siklott félre az élete? Akárhányszor eszébe jutott az-az éjszaka, melege lett. Minden porcikája égett. Nem bánta meg!
Mennyire szerette Imrét! És mennyire megalázta a férfi, amikor megmondta neki, hogy gyermeket vár tőle! Aztán eltűnt, mintha sose lett volna. Az idő meg csak múlt, és amikor már összesúgtak mögötte, és elővette az anyja is, nem volt mit tenni. Be kellett vallani. Az apja majd megölte!
- Ezt a szégyent! Az Úristenit! Ki tette! Mondd meg, ki tette! Megölöm!
De ő csak hallgatott.

Az anyja meg csak siránkozott. Még angyalcsinálót is keresett, hogy majd megszabadítják a zabi gyerektől, de az utolsó pillanatban elment a bátorsága, nem tudta rászánni magát. Aztán az egyik nap, azzal állított be az apja, hogy megoldotta a problémát!
- Férjhez mész! mondta.
- Kihez? Nincs szándékomban apus!
- Hallgass! Most én beszélek! És teszed amit mondok! Előbb kellett volna tiltakoznod! Találtam valakit, aki hajlandó elvenni, és el is költözöl hozzá, Petribe! Háza van. Ott világra hozhatod a zabi gyereked, és megőrizheted a világ előtt a tisztességed! Ott nem ismer senki. Tisztességes jóravaló ember a Pista! Felvállalja, én meg adok neki annyit, hogy rendbe tegye a házát.
- De én nem akarom ezt apus!
- Nem kérdeztelek. Ahogy te se kérdeztél, mit szólok hozzá, hogy felcsináltattad magad!
- De én nem szeretem azt a Pistát, akármilyen rendes ember is!
- Majd megszereted, és ajánlom, hogy megszeresd, de tisztelni azt mindenképp fogod, mert ha panaszt hallok, nekiszaladsz a kezemnek! Megértetted?
- Fogadj szót apádnak kislányom! Siránkozott az anyja. Ez lesz a legjobb!
- Hallgass te is! Mordult az apja, a te nevelésed! Mondtam, hogy túl szabadjára eresztetted! Most itt van, gyönyörködhetsz a lányodban!
Készülj fel, holnap jön a Pista, a gyűrűket megvettem, és a Petri pap szombaton, csendben, két tanúval összead. Semmi felhajtás! A polgárira meg elmentek ketten, oda mi már anyáddal nem kellünk.

Szombatig még három nap volt. Különböző megoldásokon gondolkodott, hogy felköti magát, vagy marólúgot iszik, de félt, hogy mégse hal meg, és ki tudja mit árt magának, meg a magzatnak, és akkor nyomorultul kell tovább élnie. Nem volt bátorsága megtenni . Az idő meg haladt.
Másnap eljött a Pista, felhúzták az apja vette karikagyűrűket, volt egy kis ebéd is, és ezzel elindult valami, ami az ő élete, mégis olyan lett, mintha csak kívülről figyelné.
Pista csendes ember volt, szerény, igen vallásos. Se szép, se csúnya, olyan jellegtelen. Meg se tudta nézni, olyan benyomást tett, mint aki nincs is. Mikor elment, az apjától azt kérte, hadd kísérje ki. Megakarta neki mondani, hogy nem szereti, de a férfi megelőzte.
- Éva! Én nem kérem, hogy szeressen. Én megértem magát. Amit elvárok, hogy ne alázzuk meg egymást, és a látszatot adjuk meg a falunak, ahol élek, és ahol maga is élni fog. Nem fogok okot adni a könnyekre, és semmit nem akarok magától, amit maga nem akar. A többit meg bízzuk az időre.
Kezet fogtak, a férfi a két kezében tartotta az övét, megszorongatta, aztán elment.
Az esküvő gyorsan lezajlott, minden cicoma nélkül, és ő mintha nem is vele történne a dolog, átköltözött Petribe. Pista felvállalta, hogy a szomszédokkal tudatja, megnősült. Akkor már félidős volt azzal együtt vállalta, és mindenki előtt nagyon kedves udvarias volt vele.
Ennek hét hónapja. Amíg várandós volt, Pista hozzá se ért. A szülésnél mindent megtett, vitte a kórházba, látogatta. Otthon, mire a gyerekkel hazajöttek, mindent előkészített. Szóval, szava nem lehetett, rendes volt.
A kicsi az ő nevét viselte. És azóta se kérdezett tőle semmit. Pistának nem éltek a szülei, így kényelmes is volt a dolog, mert Éva az anyóst nem bírta volna ki, ezt érezte is.
Éva tette a dolgát, rendben tartotta a lakást, aprójószág volt az udvaron, azt is etette, és a háztartásban is igyekezett, amit tudott, de néha nem sikerült, olyankor sírdogált, Pista pedig dicsérte, hogy minden tökéletes. Éva olyankor gyűlölte ! Hogy tud ilyen jó lenni? Mi a baj ezzel a fiúval? Mi a fenéért jó ez ennyire? Nem is férfi! Még csak nem is közeledett hozzá!
Közben megébredt a cscsemő, tisztába tette, és megszoptatta. Kicsit gügyögött vele, aztán a gyerek megint aludt. Alig volt fenn, pici volt még, két hónapos, majd mindig aludt. Jó baba, nem sírt, nem volt has-fájós, pedig a fiúk has-fájósak. Pista is kézbe vette, segített a fürdetésnél is.
Az étel lassan kész lett, meg terített, Pista hat felé szokott megjönni.
Ma késett. Éva ült az asztal mellett, és olvasott. Már hét óra volt, amikor hallotta a kertkapun a mocorgást, ahogy a zárba koccan a kulcs. Akkor tette le a könyvet. Kicsit bosszús is volt, mert a férfi vidáman jött haza, és megérezte rajta, hogy ivott. Felállt, ilyenkor mindig finoman kapott egy puszit a homlokára, amit most is odatartott, ám a fiú felemelte az állát, és szájon csókolta.
- Vártál kicsi feleségem? Mondta kissé kapatosan. Nagy újságot hoztam!
- Megőrültél! Lökte meg Éva, te részeg vagy, ne érj hozzám!
- Igen? Ne érjek hozzád? Miért? Talán szűz vagy? Annak a pasinak bezzeg nem mondtad, hogy ne érj hozzám! Igaz?
Hirtelen, mint égből a villám, Éva keze lendült, és csattant a férfi arcán.
- Ezt még egyszer ne merészeld! Kapta el a férfi a kezét, és a szeme villámokat szórt. Éva feljajdult.
- Állat! mondta, és berohant a szobába.
- Én állat? sziszegte Pista, és bevágta az ajtót maga mögött.. elrohant, mint egy sebzett vad!

Éva kizokogta magát a szobában, aztán megébredt a gyerek is, rendbe tette, szipogva megetette, sétált fel-alá vele, hogy büfizzen, aztán betette a gyerekágyba.
Ideges volt. Az étel kihűlt, ő se evett . Pista nem jött meg, pedig már kilenc is elmúlt. Nem tudott lefeküdni. Valami arctalan félelem vert tanyát a lelkében. Most mi lesz? Haza nem mehet. Itt hogyan lesz majd ezután? És most hova ment? Mikor jön meg?
Fáradtan ült a székben, a gyerek elaludt megint, leoltotta a lámpát és csak úgy ruhástól kicsit szundikált.
Közben lassan megvirradt. Az ágy érintetlen volt. Pista nem jött haza.
A nap ment, senkinek nem szólt, a boltba is úgy volt el, hogy kocsiban vitte a kicsit magával.
Egész nap nem evett, mintha összeszáradt volna a gyomra, nem ment le a víz se. Az este még a méreg dolgozott benne, mostanra azonban már a félsz. Lehet, hogy baj érte?
Aztán elhessegette magától a gondolatot. Biztos volt hova mennie! Van valakije! Ez biztos! Hogyan is lehetne meg egy harmincas férfi több mint fél éve asszony érintése nélkül?
Nagyon nehezen ment a nap. Estére ki tett magáért. A tőle telhető legjobbat főzte, szépen terített, minden ragyogott, gyertya az asztalon, még bort is vett. Várta a férfit.
De Pista nem jött!

Már tíz óra is elmúlt, amikor a ház előtt megállt egy kocsi. Nagyon megijedt, de közben meg is örült, biztos megjött. Szaladt ki, hogy kaput nyisson. A kapuban egy ismeretlen állt, aki öt kereste.
- Jó estét asszonyom. Bemehetnénk?
- Nem. Ki maga? Nincs itthon a férjem.

- A férje nálam van. Ö küldött. Bemehetnénk?
- Mi van vele? Miért nem ő jött? Történt valami?
- Kérem, menjünk be.
- Jó menjünk. Mi van Pistával? Foglaljon helyet és beszéljen.
- Pista jól van. Azt kéri, csomagolja össze neki ezt amit ide felírt, és én majdelviszem.
Ezzel letett az asztalra egy cetlit, amire fel volt írva, mit és mennyi ruhát kell összecsomagolni.
- Ez rossz vicc. Miért nem ő jött érte? És egyáltalán miért akar elmenni innen, hiszen ez az ö háza?! Miért nem jön haza? Történt vele valami?
- Erre azt hiszem Ön jobban tudja a választ asszonyom.
- Az a baj, hogy nem. Magával megyek, de vinnem kell a fiam is, mert nem hagyhatom itt egyedül. És nem csomagolok neki semmit. Indulhatunk?

Éva, karjában a kicsivel beült az idegen kocsijába, meg se kérdezve, hogy hol lakik, és elindultak.
Pista barátja,munkatársa,Kállósemjénben
lakott.
Amikor megérkeztek, a férfi előrement, mondta Évának várjon kicsit, bemegy szól Pistának, hogy itt vannak.
Ez furcsa volt, de nem tehetett semmit, várt. Rövid pár perc telt el, amikor nyílt az ajtó, és Pista jött a kocsihoz. Beült az első ülésre. A hangja hideg volt és idegen.
- Minek jöttél utánam?
- Nem utánad jöttem,hanem érted.
- Mi van? Elfogyott a pénzed? Maró gúny volt a hangjában. Mennyi kell?
- Nem. A pénzem nem fogyott el. Te hiányzol. Mondta csendesen. És azt szeretném,ha haza jönnél. Kérlek, bocsáss meg.
- Ne alázd meg magad „hercegnő” Érinthetetlen jégszobor!
- Hogyan kérjelek, hogy ne haragudj? Térdeljek le eléd? És kilépve a kocsiból az első ajtót megnyitva letérdelt az útra.
- Szeretlek. Mondta sírva. Ne hagyj el. Aztán hallgatott.
Pista érte nyúlt, felemelte , álla alányúlva az arcát leste.
- Te sírsz? Megölelte a remegő, zokogó, törékeny leányt, és boldog bizonyosság öntötte el a szívét. Hát mégis?
- Mehetünk haza? Kérdezte Éva.
Szegény barátom. Várj, szólok neki, és visszakocsizik velünk.

A nyári égen ezer csillag ragyogott azon az éjszakán, és a Hold is világított. Amikor Kiszálltak a kocsiból a munkatárs-barát megkérdezte,
- Elmehetek,vagy várjak?
- Elmehetsz, mondták majdnem egyszerre. és összemosolyogtak.
Kéz a kézben mentek be a házba. A szépen megterített asztal láttán Pista meghatódott.
- Ezt nekem?
- Hát kinek? Mit gondolsz?
- Megcsókolhatlak?
- Szeretném.

Pista elújságolta, hogy kinevezték Kállósemjénbe, magasabb fizetésért, és úgy tűnik, ott tudna venni egy kicsivel nagyobb házat is, ha a meglevőt eladnák, és akkor, ha Éva is akarná, családként mehetnének hárman az új otthonba. Ennek örült két nappal ezelőtt. A kinevezésére ittak egy pohárral,a többiekkel.
- Ezt értem? Kérdezte Éva.
- Nem. Értünk! Hármunkért!
- Megcsókolhatlak?
- Akarom!
Közös ágyba, összeölelkezve feküdtek le, és Éva elgondolkodott, hogy mily kevésen múlhat a boldogság!
Annak a másiknak a fénye kihunyt azon az éjszakán. Mindörökre.

 20090522