Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Festő, vászon előtt

 

(J.L."Bölcsőtől a sírig”című képéhez)

Valami fájt, mintha
olyat vesztett volna,
ami rég nem is volt,
vagyis, mindig meg volt,
csak  észre se vette,
hogy elvesztette.
Nem tudta, de most,
- mintha elvették volna,-
örök hiányban élt.
Csak nézte a vásznat,
lelke nem fért mellkasában.
Mint melegben kovász,
dagadt benne a zaj,
a belső felháborodás.

Ki kellene mondani!
Ide nem illik a pátosz,
az egyszerű kijelentés
meg olyan póri, és silány,
még sem akar fröcsögni,
csak amennyi kijár
egy ilyen veszteséghez.
Tűz marta szét ecsetjét,
láz  tette bénává agyát.
Ujját mártotta festékbe,
észre sem véve, hogy sebzik,
vérével írta vászonra,
összegyűlt haragját.
Hangtalan üvöltéssel
szélbe szórva az ürességet,
mit a hontalanság adott.

Fájlalta az odahagyott,
rútul megcsonkolt, elorozott,
csonka, kicsi országot,
egy nemzet ravatalát.
Sverige 2013-7-16