Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

 

Fosztóka.

 

Olga eladó sorba lépett, és ilyenkor már azon kellett gondolkodni, hogyan szedegesse össze a stafírungot, mert a lányok vitték a házasságba a bútort, meg a belevalót, vagyis az ágyneműt, és a pehelydunnát, párnákat, meg a vászonneműket.

Lakodalom alkalmával külön műsor volt, amikor vitték a menyasszony ágyát, kinn állt a fél falu, nézegették, kritizálták. Az „Óh!” meg „Ah!” „Te jó Isten!” csak úgy szállt ilyenkor, hiszen ki volt téve minden a mustrára, mindenki láthatta.

Olga édesanyjának is kellő gondot okozott, hiszen három lánya volt, és ezeknek mind stafírungot kellett gyűjteni, szégyen lett volna, ha a nélkül mennek a házasságba. Ment is az eszváta egész télen, a törülközök szépen mintásra szőve már ott sorakoztak, és a lepedőket is megvarrták, egy teljes göngyöleg damaszt megvettek, mind felcsipkézve, angol szegéllyel, belehímzett monogrammal, szépen vasalva ott voltak a szekrényben az ágyhuzatok is.

Már csak a hat párna, meg a két nagy pehelydunyha hiányzott. Tavaly tavasszal húsz kislibát vettek, majd ebből kijönnek a dunyhák is, ha szerencsések lesznek, pár év alatt. Az idén már lehet tépni a tollat, aztán csak fosztani kell, és meg lesz minden lassan, ami fontos.

A libatépés nagy figyelmet igénylő munka, szakavatott kéz kell hozzá, mert ha durván tépik, arra rámehet a jószág. A hasaalján végig, meg a melle, a bögyig, ami finom pelyhet ad, a többi már csak toll, de ha azt lefosszák, még bele mehet a pehelybe, nem nagyon veszik észre. A tépés úgy történt, hogy a tépő alacsony székre ült, a térde alá kapta a libát, és a pehely tollat a növés ellenében aprócska adagokban kezdte tépegetni. A  finom pelyhet egy vászonzsákba rakta, maroknyi adagokban, ahogy tépte. Nem kopasztotta le egyből az állatot, minden nap csak egy bizonyos adagot szedett le a jószágokról, és mire így a végére ért, kezdte újra elölről, mert az nagy sokk lett volna, ha végig leszedi. Szegény állatok igen furán néztek ki, ahogy lecsupaszítva megjelentek. Biztos fájt is nekik, mert eléggé tiltakoztak, de az élet már csak ilyen, nincs fájdalom nélkül.

A durvább tollak, aminek vastagabb tokja volt, külön mentek, és azokat még szépen lefosztották, hogy a szúrós, vastagabb tok ne maradjon benne, így a toll nem törik annyira össze, és a takaró, vagy párna is sokkal puhább. A tokos toll átbújik a szöveten is, hiába olyan masszív az anginja, át tud rajta csúszni.

Szegényebb helyeken a tyúkokat is tépték, tyúk tollból is készült párna, de Olgáék csak liba tollat  raktak a párnákba.

 Kétszer tépték meg a libákat, azután tömésre fogták, és  télen már hízott libaként vágta le az anyja, és vitte a piacra.

Külön zsírba kisütötte a májat, azért többet adtak. Minden libájának hatalmas mája volt, csodájára jártak, de nem mondta el senkinek, mi is ennek a nyitja. A libák itatójába rézgarasokat szórt, amitől a víz olyan lett, hogy a libamája nagyra nőtt. Vagyis, mérgezte a szerencsétleneket, de ez bocsánatos bűn, úgy hallotta ö is a libatenyésztőktől, hogy így kell csinálni.

A tömés is egy nehéz mesterség volt, mert nekik nem volt tömő gépük, csak csupasz kézzel, két újjal, a szája tövén feszítette szét, és a másik kezével két újjal tömte bele a markából az áztatott kukoricát. A libát ilyenkor is a térde alá vette, és előre húzta a nyakát, minden ledugott kukoricaadag után, a másik kezével szépen lehúzogatta a begyibe, nehogy megfulladjon. Bizony, mire a húsz libát megtömte, sajgott keze-lába. Szegény jószágok se tűrték szótlanul, néha ki-ki rántották a fejüket a kezéből, ilyenkor megrázták a nyakukat a fejüket, és a kukorica szállt, szaladt szét belőlük, mint a nyári zápor.

A liba szájában a csőr alatt éles apró fogak vannak, amivel a pocsolyában kotor, amikor a vízben van, és amit akkor is használ, amikor tollászkodik, hogy a tollain szétkenje a faggyút, hogy ne ázzon el, és bizony a tömésnél mindenáron igyekszik a száját a csőrét összezárni, ezért Olga mamájának szépen ki is sebesedett az ujja.

Mikor meglettek a párnák, meg a két nagy pehely dunyha, gyönyörű hímzett huzat is kellett rájuk, mert a menyasszonyi ágyat úgy vitték, megvetve, díszes, hímzett huzatokba. Ezeken a huzatokon szép rózsák, levelek, folyondárok díszelegtek,  csíkban végig a párnaszéleken, piros sárga zöld, kék és fekete motívumokkal, ami igen mutatós volt. Több télen át hímezte ezt a leány, mert általában saját kezűleg készítették, ebből is mutatva, ki milyen ügyes, és szorgalmas.

Téli estéken mentek a tanyázások, így mondtuk, megyünk tanyázni. Ez nem csak azt jelentette, hogy a tanyavilágban egymásnál összejöttünk, hanem azt is, hogy ott a beszélgetés mellett, szorgos munka is folyt. A lányok hímeztek, vagy szőttek, mert az eszváta (házszövőszék) elég sok helyen megvolt. Guzsalyoztak is, ami a tilolt kender fonallá pödrése volt, lábbal hajtott kis guzsalyon.

A férfiemberek kosarakat fontak, vágott vesszőből, ha szépet, ünnepit, akkor a héját lepucolták, kénezték, hogy szép színe maradjon, ha meg csak gyümölcs szedő kosár volt, maradt a natúr vessző.

Az ügyesebben faragtak, szép szobadíszeket, fatálat, sótartót, kis lapátot, lisztet, vagy sót merni, vágódeszkát, vagy  képkeretet, mert nagyon szépet lehetett készíteni azt is, kis fantáziával.

Az ilyen téli estéken voltak a tollf osztókák is, egymáshoz is eljártak segíteni, mert a nyári időben összegyűlt tollat, ilyenkor egy piszokkal meg lehetett fosztani, és közben szótcseréltek, meghányták vetették a falu, meg a világ sorát.

Téli estéken a tanyák között az apró szentjánosbogár fények, a viharlámpák imbolygó fénye mutatta, van élet a sötétség után is. Akkor nem volt villany a tanyákon, fontos eszköz volt a viharlámpa, amit nem oltott el a szél.

November végén, amikor bejött a tél, a tanyasi utak szinte járhatatlanok lettek, csak akkor lehetett nekiindulni, ha fagyott, és a nyomáson már el tudtunk lépegetni. (A nyomás =kitaposott út)Ahogy közelgett a karácsony, egyre több tanyán lobbantak a hajnali tüzek, és hangzottak a disznó sivalkodások, ez az ölés ideje volt, ilyenkor is összejöttünk, segítettek egymásnak a tanyások,felpucolni a levágott állatot, hurkát, kolbászt tölteni, abálni a hozzávalókat. Az asszonynép  hagymát, fokhagymát pucolt, mostuk a belet, darálták a férfiak a kolbász húst. Ahogy bontották a disznót, ügy került a nagy fateknőbe a besózott szalonnának való, meg a sonkák, azután a sózott és összegöngyölt háj, amit meg is kötöztek. Három-négy hétig állt ebben sós páclében az  egész, ami  levet engedett, és ezzel naponta többször locsolgatták, és csak ezután kerültek a kéménybe füstölésre, már ahol volt ilyen nagypadkás füstölő, a kemence nyílása előtt. Ez egy nyitott kürtő volt, ahol fűrészporral füstölték a rúdra aggatott kolbászt, sonkát, szalonnát, meg hájat.

Szerettem a téli estéket. Cukros főtt kukoricát ettünk olyankor, meg bélest, ha hozzánk jöttek a tanyázók, szülém szőlősbélest sütött, vagy krumplis pogácsát, de volt úgy, hogy egy nagytál sült krumpli volt, héjában sütve, hagymával, meg libazsírral.

Mivel volt borunk, ilyenkor, ha már hideg volt, nagy kancsó forralt bor is volt, amit persze mi gyerekek nem kaphattunk. Amíg forrt a bor, addig a mustból szabad volt inni, de amikor már murci lett, vagyis csípett, nem engedték tovább az iszogatást.

A tanyasi ember ismerte egymást, és figyelte is , számontartotta a másikat. Ha például lakodalom volt valamelyik tanyán, a többiek elmentek tésztát készíteni a levesbe, mert abba csiga tészta illett, és azt sodorni kellett, aztán szárítani, és a sok apró süteménybe, a tyúkok levágásába, meg a húsok előkészítésébe is mindig besegítettek egymásnak.

Olyan volt a falu, és a kis tanyavilág, mint egy nagy család. Egymásra figyelő, egymást segítő, összetartó Istenfélő dolgos, tisztességes. Ha valaki hiányzott a vasárnapi miséről, azt megkeresték, nem esett e baja. Disznóöléskor kóstolót küldtek egymásnak, szép szokás volt. A lakodalomba is hoztak-vittek. Születéstől a halálig figyeltek egymásra, és ebben volt az erő.

Olgának is meglett a stafírungja, maga hímezte, az egyik tanyán meg megvarrták neki, a kész dunyhákat már kisütötte a nap, feléledt a pehely, gyönyörű volt az ágy is, amit csináltattak, meg a tulipános festett láda, kék-piros virágaival, díszes faragott lábaival.

Már csak a szerelem hiányzott, amihez nem  kellett sokat várni, mert Olga szép is volt, szorgalmas, és az ilyenek  nem maradtak sokáig  pártában.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.