Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GONDOLATOK, KÉPEK, ÉRZÉSEK

Megint itt az este.
Te most  mit csinálsz?
Alszol, vagy valami filmet nézel
a szobádban csendben?
Hiányzol ma az estémből,
olyan hirtelen üres lett.
Ne hidd, nem panasz.
Csak nem jöttek össze a dolgok.
Nem tudom miért,
de ilyenkor üressé válik az idő.
Kicsit  elviselhetőbb most az este,
csend van, hihetetlen,
hogy a nappali zajok,
amiket akkor észre sem veszek,
az estében felhangosodnak.
Biztos mondtam már,
szeretem az éjszakai csendet.
Éjjel megszépülnek a dolgok.
Eltűnik a nappali szemét,
kicsit közelebb van az ég,
a "Nagy Csend" is, mintha lejjebb szállna,
olyan meleg békét borít a világra.
Éjjel szabadabban száguld a gondolat,
nem vonja el a figyelmet ezer más .
Szeretem ilyenkor a magányt.
Most is elücsörögtem a hintában kicsit,
az eget néztem,
és arra gondoltam, föléd is ez borul.
Ilyen estéken nem is értem,
hogy lehet háború,
és hogy lopnak, vagy ölnek,
hiszen a levegő tele van gyönyörrel,
és békéről sóhajt a szél is,
a csillagos ég is, mi fölénk borul.
Mondd, ott is vannak csillagok?
Itt ritkán.
Ma este látható.
Messze a város.
Morajlik, dohog.
Rád gondolok,
olyan boldog vagyok!
Nyomban hálát is adok,és megköszönlek.
Mondok egy imát az örömnek,és értünk,
meg, hogy vagy nekem.
Szeretlek Kevesem!
Erdélyországban a Hargitán,
hajnalt szeretnék egyszer látni.Veled. Egymásba- fogódzva.
És fújjon a szél a tetőn,
érezzem a fenyők gyanta illatát.
Ha akkor ott megáll a világ,
vagy ha onnan, már nélkülem lép tovább,
akkor se bánom.
Ahogy láttam Isztambulban  a kék mecsetet,
úgy lenne szép nézni ott a nagy hegyeket,
és megpillantani,
amikor az első napsugár
szikrázva a hegy mögül ki száll,
és az éjszakai harmat mint a gyémánt,
megcsillan a fényben.
Tudod milyen jó olyankor mezítláb a réten?
Amikor még köd ül a tetőn,
és a szórt sugár átvibrál a hűvös levegőn,
a tüdőd kitágul,mert olyan friss és tiszta a lég,
nem érzed a járás nehezét.
Nem érez az ember akkor semmit,
csak valami vad boldogság a szívén megtelepszik,
és mint a hajnali harmat cseppje,
elindul fájó-boldogan a könnye.
Pillanatok maradnak az életből,
amit sosem felejtek el.
A kár csak az,
hogy a magányos  pillanat, nem megosztható,
mert amit jelent, az csak bennem valós,
másnak már csak mese.
Az élmény mit sem ér, ha nem felezhető.
Rijékában szép volt a hajnali tenger,
és szép volt Ikán az éjszaka,
a tenger ritmikus csobaja,
a világítótorony imbolygó fénye,
mint aranyzsinór,
mit ráhímeztek a vízre,
és benne a Hold ragyogott,
apró csillagok fényével  játszott a hullám.
Az esti langymelegben babérillat,
a város fényei, sült hal szaga,
és a víz. sósan is édes illata.
Sok kép él bennem.
Te is közte vagy.
Most is látlak,
ülsz a széken a kertben.Az a szék sokat állt ott egy helyben,
hogy rajta lássalak.
És látlak a  nappalim ajtajában,
ahogy előtted az otthonom kitártam,
csodálkoztál, hogy mindent megmutattam.
Csak azt akartam,
hogy emlékezz rá soká,
és vártam,
hogy akarnád  látni újra még.
Látlak a kis-házban is.
ültél szemben velem.
Jó volt, hogy elfogadtad az ételem,
és ízlett is, nekem nagy volt az öröm,
pedig csak éhes voltál,
mégis jó volt tudni, hogy ettél nálam.
Ott szerettem meg a szemed.
Akkor ragyogott!
Tiszta volt, mint a gyémánt.
És égetett.
Elhiheted, mert láttalak.
Gyönyörű voltál.
Nevettél .
A lelkemig ragyogtál, mint egy oltár,
én meg imádtalak.
Látod, ilyen az éjszaka.
Jönnek a képek.
És látlak téged az otthonodban is.
Már ismerem a házat,
képekről minden zugát körbejártam,
és  összeraklak, ahogy írtam,
ezer darabból köréd-rajzolva teret,
minden bokrot, virágot,Veled,
és életet ad neki a szeretet.
Nem tudsz elbújni tőlem.
Hiányzik most kedves elköszönésed,
ami lelkem melengeti,
és betakar kedves rezgése.
Akkor veled alszom el,
Elmélázok még kicsit a csendben,
mára rendelt mérgeim már megettem,
mondok magamban mindünkért imát,
és atomjaimra hullva indulok hozzád.A gondolatnak nincs határ.
Maradj otthon!
Sírok, ha üres lesz az ágyad!

2010-6-15