Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondolatok reggeli ködben



Későre jár, és te még nem pihensz.
Mostanában én sem tudok.
A nyár elvitte a kedvem,
Nincs, a régi tűz már bennem.
Azt hiszem,
valóban elment minden vonat,
egyedül állok az állomáson
a semmire várva.
Ilyenkor nem jó a reggel.
rádöbbent mindig a magányra.
Hiányzol, mint tavaszból a madárdal,
nyárból a napfény.
Sápadok, mint az őszi repkény,
hullani vágyom.

Lépek tovább.
Listát készítek,
mit kell ma venni,
és mit is kell tenni,
- magamnak.-
Port törölni, naponta,
hogy teccen- nekem-
mert nincs, ki észrevenné.
Aztán főzni, hogy egyem,
mást nem érdekel.
Nincs, ki elé tegyem,
hogy megossza velem.
Tudod ilyennek alkotott a teremtő.
Önkizsákmányolónak,
akinek az a jó,  ha másnak ad.
Vissza sose kap.

Kellően kisírtam az éjszakai bajom,
mehetek tovább az utamon.
Ne törődj ezzel,
majd múlik a reggel,
elszáll a köddel a bánat.
Maradok magamnak.
Szokni kell még öncélúan élni,
nem adni, nem kérni, csak lenni.

Te vagy, amiért jó élni..
Azért várlak.
Várlak minden perccel,
minden szóval, és mindig szeretettel.
Akkor is várlak, ha nem jössz.
Célt adsz a létnek,
okot a napnak, ami megvirrad,
és örömet az estének,
hogy imádkozhassak érted.
Mindegy, hogy hol vagy,
veled múlik az élet.
A lelkembe égettek téged,
 bennem vagy.
Ha menni kell, veled múlok.
Árnyékod lettem, és te a Napom.
Mindegy minek nevezzük..
Szeretlek. Tisztán, örökre, nagyon.
2010-10-01