Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


- Szia Nagyikám, jó reggelt! Itt vagyok ahogy ígértem. Szép az idő is, nincs hideg még, mehetünk?
- Szervusz fiam! Nagyanyád úgy döntött, ő is velünk tart. Mit szólsz?
- Nagyszerű! Kell a csontjainak egy kis torna, nem igaz?
- De, de, én is így gondolom.
- Puszi mama, kész vagy?  Mi már csak rád várunk.
- Jövök lelkeim, jövök már!
-  Azt a…! Odanézz nagyi, micsoda nő lett a nagymamámból?! Rég láttalak így!
- Hogy így?
- Hát így kiöltözve.
- Igen kisfiam, mert nem megyünk mi már apussal soha olyan helyekre ,ahol ki kell öltözni. Itthon meg marad a tréning, meg az otthonka.
- Tudod milyen szép lány volt a nagyanyád? Haj! De régen is volt! Gyönyörű barna hosszú haja, kék szeme, formás alakja!
- A nagyi most is jól néz ki, papus.
- Na ja! Nekem mindig. Igaz öreglány?
- Ne bolondozz vénember, tönkreteszed a frizurám!
- Látod ilyen! Bókolok itt neki, és letol, mint a bugyit WC előtt!
- Hogy ti  hogy tudjátok heccelni egymást! Megyünk már végre?
- Jaj fiam, ez nem komoly, mindketten tudjuk. Csak azért van, hogy ne legyen az élet olyan egyhangú, mert tudod, mivelünk már nem történik semmi. Mindennap olyan egyforma. Hol kezdjük a mai sétát?
- A Kossuth téren biztos nem, mert oda nem engednek be. De mondjuk elmehetnénk a „pesti sráchoz” a Corvin közbe. Onnan elsétálnánk a rádióhoz, hogy jobban megnézzem a helyszint, a tudottak birtokában, aztán  az Astoriát és környékét is körbesétálhatnánk, és a metróval ki az Örsre, onnan meg a köztemetőbe. Mit szóltok? Bírnátok?
- Fiam ez nem kis túra, nem tudom az én fájós lábaim hogy bírják, de menjük. Közben kellene valahol pár szál virágot venni.
- Tudjátok mit? Vettem mécseseket halottak napjára, azt vigyük el, és majd veszek a héten a temetőkbe másikat. A virág elhervad, drága is nekünk, a gyertya meg az emlékezésé, megteszi.
- Látod fiam, ilyen, ha az ész is velünk van!
- Igaz nagyi ! Igaz! No akkor ez megvan oldva. Közben azért beszélhetünk a múltról is, hiszen itt van. Elég gyéren vannak most is az utcán, Kár!
- Korán van még, majd délután, mikor mindenki túlvan az ebéden, és kicsit kipihente a hetet. Talán többen emlékeznek majd.
- Emlékszel papus? Hány évig mentünk, már előtte is, ki kereszttúrra, és raktuk a szalagot meg a mécseseket?
- És hány évig féltünk, hogy elvisznek érte? A mi életünkbe nem sok felhőtlen öröm jutott . Tudod fiam, az egy katarzis élmény volt, amikor győzött a forradalom.
- Annyi halott után, nem ijedt meg a nép?
- Nem volt már hova megijedni. Tudod, mikor az élet annyira nem elviselhető, hogy nem számít túléled-e? Akkor nagy baj van.
És ezt nem látták a vezetők?
- Talán igen, talán nm is akarták. A fegyveres felkelés terjedt, és sikerei voltak, mert a sortüzek után is, mindenhol az országban, újra indult a harc a változásért. Gerő és társai elbuktak, az egyetlen hiteles Nagy Imre maradt, és ezt Moszkvának is be kellett látnia.
- Nagy Imre baloldaliként a forradalom mellé állt?
- Nem is, meg igen is. Ugyanis arra az álláspontra jutottak, hogy a szocializmus mellett álló népfelkelésről van szó.
- Akkor nem ellenforradalomról?
- Azt a baloldal soha nem fogadta el igazán, hogy forradalom. Nekik ellenforradalom volt, de jól jött, hogy Nagy Imre talán véget tud vetni a harcoknak. Hát átmenetileg elfogadták.
- Na és hogy alakult az, hogy mégse maradt a szép olyan szépnek?
- Október 27-én Nagy Imre kormányt alakított, amelyben a z MDP reform kommunistái mellett a Kisgazdák is helyet kaptak, és az új kormány azonnali tűzszünetet hirdetett, és mélyreható politikai változást ígért.
- Amiből nem lett semmi igaz. Mert nem lett, nagyi?
- Nem fiam. Nagy, és Kádár a szovjet nagykövetségen tárgyaltak Mikojannal, és Szuszlovval egész éjszaka, azért, hogy a tűzszünet érdekében a szovjet csapatok menjenek ki Budapestről. Nagy Imrének köszönhetően helyben hagyták, hogy forradalom volt és a felkelők követelését is részben elfogadták.
- Állj! Megérkeztünk. Nézzétek, mennyi gyertya, meg virág van a szobornál!
- Itt a mi mécsesünk is, gyújtsd meg fiam.
- Mama, hoztál gyufát?
- Hú! Azt elfelejtettem!
- Papa, neked sincs?
- Nincs, de égnek ott gyertyák, arról meggyújthatod.
- Ez a Corvin-köz. Nagy harcok voltak itt, és sok hason korú – még gyermek- fegyverrel harcolt a szabadságért. Mondjunk egy halk imát azokért, akik itt haltak meg a hazáért.


- Mehetünk tovább nagyikám, és folytasd.
- Hol is hagytam abba?
- Hogy megállapodtak a csapatok kivonulásáról a fővárosból-
- Igen, igen.
- És tényleg ki is mentek?
- Nem. Október 28-án reggel, a megállapodás ellenére, támadást indítottak a Corvin köznél. Maléter Pál,- Kilián laktanyából odavezényelt katonái, valamint az Kossuth Tiszti Iskola - százada megtagadták a  részvételt a felkelők ellen.
- Ez nagy bátorság volt papus. Az életükkel játszottak!
- Igen, az bizony. De a felkelők sorra semmisítették meg a szovjet harckocsikat, és így a támadás kudarcot vallott. Ezután  Nagy Imre este rádióbeszédben jelentette be az amnesztiát, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth címer bevezetését,  a szovjet csapatok kivonását, és ünneppé nyilvánította március 15-ét.
- Addig nem volt az? Hmm. Nem is tudtam.
- Sok dolgot nem tud a ti korosztályotok fiam, mert kimaradtak a tankönyvekből, pedig kellene hogy tudjátok.
- Jó hogy ti tudjátok nagyi, így nekem, van aki elmondja. De itt is vagyunk a rádió és a Múzeumkert mellett. Itt minden csendes, nincs semmiféle ünneplés.  Akkor induljunk is a metróhoz, és menjünk a köztemetőbe.
- Én is azt gondolom, a Kossuth tér közelébe se szeretnék menni.
- Igazad van apus, nekem sincs hozzá kedvem.
- Szóval, még akkor este, vagyis  28-án, a rádióban felszólították az ifjúságot a  Nemzetőrséghez való csatlakozásra, és felfüggesztették a kijárási tilalmat is. Éjjel Gerő, Hegedűs, és jó néhány sztálinista, repülőgéppel Moszkvába menekültek. Tulajdonképpen október 28-án győzött a forradalom.
- És ezután csend lett?
- Igen. Lassan indulni kezdett az élet, mindenki bizakodó volt, vidám és lelkes. Másnapra a harcok végleg elcsitultak, a szovjet csapatok visszavonultak a vidéki laktanyákba. 29- én megalakították a katonatanácsokat, és az intézményekben a forradalmi bizottságokat.
- Itt vagyunk  nagyikám, végállomás. Most irány a villamosok, és nemsokára a temetőbe leszünk.
- Rendben. Akkor most gondoljunk az ott nyugvó hősökre, és elesettekre, én most nem is mondom tovább. Ünnepeljük ezt a napot a széppel, a győzelemmel.
- Azért jó lenne tudni apjuk, mi lenne most Magyarországgal, ha akkor marad, és győz a diktatúra felett a forradalom.
- Biztos más lett volna az életünk. Nem ment volna ki többszázezer magyar külföldre, és meglenne az ország vagyona, nem lenne rajtunk az államadóság .
- Nagyikám, ne keseregjetek! Most gondoljunk a szépre, és hőseinkre. November 4-én majd eljövök, és innen mondd akkor tovább.
- Hol vannak a mécsesek mama? Mert lassan ott leszünk.
20091018