Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha néha látlak

 

 

Szavak tódulnak, a számra
szétfeszíti szívem a láz,
tudom, hogy ez nagyon fájna
még is, én úgy kimondanám.

Nem szólok semmit, csak nézlek,
csodálkozom, hogy annyi évet
morzsoltam veled szótlanul,
amitől lelkem megfakult.

Lettem, mint egy kopott zászló
nem lelkesítő, nem ártó,
hegedűn szakadt néma  húr,
ami nem tombol, s nem vadul.

Nincs bennem már nagy lobogás,
lázító, mély, égi szerelem,
elmúlt a régi lázadás,
már te is elmúltál "Szívem."

Nem mondhatom ki, mit látok,
hisz oly sokáig néztelek,
ismerem  rég,  minden pontod,
minden lélegzetvételed.

Nem rajzolhatom meg, jövőd,
nem élhetek többé veled,
magadnak fesd meg a képet,
Te  éld, a saját életed.

Én majd messziről szurkolok,
és sóhajtok néha nagyot,
örömödben, bánatodban,
többé soha, nem osztozok!

2011-7-17