Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Kép

Háborúk és szerelmek 2.

(kiragadott részlet az ősszel megjelenő  regényből)

Szerettem. Mégis, igen fiatal voltam még, és a kísértések sűrűn jöttek, és nagyok voltak. Én pedig hiú. Néha nem tudtam lemondani arról, hogy ki ne próbáljam azt a csáberőt, ami bennem volt.
Nyár közepén amikor Aladár zászlóalja gyakorlatozni ment két három hétre Abaújszántóra, kihasználtam az alkalmat, varrtam magamnak egy csinos kis ruhát. A kézimunkáját a tisztázását a kispadon, kinn a szabadban végeztem, még későig világos volt, köröttem meg zajlott az élet a fiatalság a laktanyából is, meg kintről is, ott tanyázott, élményeiket mesélték, nevetgéltek, incselkedtek egymással.

Bent az üzletben ahol dolgoztam, monoton egyhangúsággal telt az idő. Lipcseinél a varrodában készültek a modellek, amit alkalomadtán be kellett mutatnom, munka után átjártam oda próbálni. A varroda ablaka egy irodaépület első emeletére nézett. Lesték is az ott dolgozó férfiak, amikor próbáltunk. Volt közöttük egy jóképű fiú, aki az ablakba könyökölve lesett át, amin én állandóan csak mérgelődtem, mert az ablakot nem lehetett eltakarni, ugyanis akadályozta volta a varrást , a sokszor másfél órát is eltartott próba.

Egyik este az a jóképű férfi ott álldogált a Magyar-Olasz bank sarkán, amikor próbára igyekeztem. Munkám végeztével ahogy kiléptem a varrodából az utcára, a fiatalember még mindig ott állt, és a kijáratot leste. Ahogy kifordultam az utcára azonmód utánam eredet. Egészen a villamosig jött, és – bár sokat vártam a járműre – nem szólított meg.. Én viszont feltérképeztem, hogy mennyire alacsony termetű, ezután rá se néztem, ott hagytam a zavartan ott álldogáló embert. Ez a dolog, még Aladár elutazása előtt történt, de a dolog azután is gyakran ismétlődött.

Amanda, akivel gyakran együtt mentünk haza, felfigyelt az ott álldogáló fiatalemberre. Neki megfelelt volna a fiú, ő nálam jóval alacsonyabb volt, mondta, hogy meg kellene vele ismerkedni.
Na jó! Gondoltam. Aladár már elutazott a gyakorlatra, miatta nem kellett gyorsan hazasietni, hagytam, hogy megszólíthasson. Ez csak egy oldalvást odaküldött szemvillantás dolga volt. Máris bemutatkozott. Hagytam, hogy kísérjen bennünket, és a Váci utca irányába mentünk a kis Szalay cukrászdába szándékoztam menni. Elmondta, hogyan nyomozta ki, hogy hol dolgozom- pedig semmi nyomozást nem igényelt a dolog, de hagytam- aztán a tudomásokra hozta, hogy a kirakatban is meglesett jó párszor, amíg úgy döntött, elég mersze van ahhoz, hogy megszólítson.
Talán félórát töltöttem vele, amíg megittam egy sheryt. Ijedten figyelte a gyors szedelőzködésem, és arra kért, vasárnap találkozzunk. Jó lenne elmenni a strandra, hiszen olyan szép az idő. Nem mehetek magával, válaszoltam, mert a nővéremmel megyek a Gellértbe.
- Óh! Az nem baj, majd elhozom a legkedvesebb barátomat, így négyesben senki nem fog unatkozni.
Ebben maradtunk. Este elmeséltem Amandának, hogy összehoztam a dolgot, már csak rajta múlik, hogyan hódítsa meg.
- Azt csak bízd rám, tudom én mit kell tennem.
Én is tudtam, hogy levetkőzve, ő a csinosabb, semmi kétségem nem volt, hogy ő jobban fog tetszeni, mint én.
Így indultunk vasárnap randevúra, a Margit hídnál egy presszóban volt megbeszélve a találka. A két fiú már ott ült egy asztalnál, valami ocsmány szörpöt ittak, mi is azt kértünk. Pista- mert így hívták- bemutatta a barátját, akit szintén Istvánnak hívtak. Egyre csak azt figyeltem a nővérem hogy fog hozzá a hódításhoz, de egyenlőre az nem sikeredett neki, mert a Pista csak velem akart maradni, és rá se nézett Mandikámra. Majd a fürdőruha megteszi a magáét, gondoltam, és a megbeszéltekkel ellentétben, elindultunk a Csillaghegyi strandra. Annak jéghideg vize volt, amit én egyáltalán nem szerettem, ezért a vízbe be se mentem., inkább napozni kezdtem egy leterített törölközőn. Amandát nem zavarta a hideg víz, vígan lubickolt a két fiúval. No ez rendben van, gondoltam, és a továbbiakban is azon voltam, hogy minél egyenletesebb barna legyek, ezért forogtam a napon, mint egy grillcsirke. Egy órányi idő telt el, amikor árnyék vetődött rám. Felnéztem. Pistát láttam állni mellettem. Odahozta a holmiját, leült mellém, és beszélgetni kezdtünk. Gondoltam, ez nem lesz jó, felnéztem, Mandit kerestem szememmel. Láttam, István ott úszkál körötte, szemmel láthatóan tetszett neki a nővérem. A két fiú maximálisan meg volt elégedve a dolgok állásával, én azonban aggódni kezdtem. Nekem ott volt Aladár, Mandinak, Temesváry sem volt egy szépség, neki megfelel a másik Pista, de én mit kezdjek ezzel az alacsony fiúval, miközben Aladár se örülne ennek a találkozónak, ha tudná!

Ahogy ezeken töprengtem, miközben István csak beszélt, Mandikám jött felénk a másik Pista támogatásával, majdnem dülöngélve. Anna lihegve rogyott mellénk, közben Pista mesélte, mi történt.
Mandi fürdőzés közben egy lukba lépett, és nem bírta kihúzni a lábát, el is merült. Pista nem vette észre azonnal, és már jócskán nyelte a vizet, mire rátalált, és kihúzta. Sokáig köpte a vizet mellettünk, mire valamelyest magához tért. Ha Pista nincs mellette ott fullad bele. Így hát előlépett a frissen megismert gavallér, életmentővé. Így lett Pista vasárnapi kalandja feleségszerző, mert Mandikám végül is sok herce-hurca után,de a Koltay Pista felesége lett.
Mit is kezdjek én a másik Pistával? Ez nem az én terveim szerint zajlott. A következő kedden aztán találkozót beszéltem meg a másik Istvánnal a Szalay cukrászdába, és elmondtam neki, hogy menyasszony vagyok, tehát nem találkozhatunk többé.

Aladár még Abaújszántón volt, amikor megkaptuk az első bombázást. Este lévén, vacsora után, az elsötétítés is megtörtént annak rendje módja szerint. A gyerekek játszottak, mi nagylányok a másnapra készülődtünk, harisnyáinkat, és néhány apróságot kimostuk, nagymosás nálunk nem volt, mert azt a mosónő mindig kimosta, aki hetente egyszer jött. Volt, aki olvasott, így anyám is.. Egyébként apánkkal ádáz sakkcsatákat vívtak esténként. Akkor este apám fényképeket hívott elő, a dupla ajtó közötti kicsiny helyen, ahol sötét volt.. Néha kiszaladt, és lámpa elé tartotta a fakeretre illesztett lemezt és papírt. Nagyon szerette ezt csinálni. A rádió szólt. Mindig szólt, reggeltől estig. Rengeteg hír érkezett akkoriban a világból, a háborúról, de minket leginkább a zene érdekelt. Az egész család szerette a zenét, a cigánymuzsikától a komoly zenéig, és népdalig. Mi lányok olyanok voltunk, mint a pacsirták, állandóan énekeltünk
Azon az estén a rádió egy szóval sem figyelmeztetett bennünket a közeledő veszélyre. A másik szoba ablakai nyitva voltak, és a nagy repülőgépek zajára nem is figyeltünk. Azzal egy időben hatalmas puffanásokat csattanásokat hallottunk. Akkor már a sziréna is szólni kezdett. Apánk lefuttatott bennünket a pincébe, maga pedig az őrség katonáival együtt figyelte az eseményeket.

Aznap este több bomba nem esett. Hirtelen csend lett. Ijedt csend, egész Pesten. Riadtan néztünk egymásra, már nálunk is bombáznak!?
Mikor lefújták a légi riadót, vége volt a biztonság érzetünknek és nyugalmuknak. Éjjel nyugtalanul aludt a család, reggel fáradtan ébredtünk. Az élet nem állhat meg, mindenki indult a dolgára.
A villamoson a héven mindenki erről beszélt, volt aki közel lakott a ledobott bombákhoz, romba dőlt épületekről halottakról szóltak a beszélgetések.
Mikor beértünk az Apponyi térre, meglepetten láttuk, hogy minden téglaporos, szemetes. Az üzletben mondták, hogy a közelbe esett le egy bomba.. A becsapódása az egész környéken meglátszott, rengeteg ablak be törött. Az öreg ki se nyitotta még az üzletet se, kétségbeesve nézte a kirakatát, amit vastagon belepett a leülepedett por. Csak a kirakat tört be, a ruháknak nem lett baja, csupán a vastag por alatt hervadoztak. A két takarító személyzet szedegette ki őket, aztán felkerültek a műhelybe, hogy rendbe hozzuk őket.
Tanácstalanul állt az egész üzlet, nyissanak vagy ne?
Végül megszólalt a telefon, és központilag felhívtak minden üzletet, azonnal nyissanak ki, és az élet menjen tovább a maga útján! Az ajtót kitártuk, de vevő azon a napon egy se jött.

Megszoktuk, mert hamar meg kellett szokni, ha riadó van, lemegyünk a pincébe, az arra a célra kialakított helyre, és ha vége a riadónak vissza, és megy minden tovább.
Mielőtt a kirakatrendező – úgy dél felé – megjött, kiválasztottuk az öreggel a kitenni való ruhákat. Hogy ne legyen üres a kirakat, néhányat ki is raktam.

A második riadó egy vasárnap este történt. Akkor már Aladár visszajött a gyakorlatból, a Práter vendéglő kerthelységében ültünk. Anyám nem szívesen látta, ha lányai fiúk társaságába egyedül mennek szórakozni. Ebben az esetben nagyon be kellett tartani a hazaérkezés megbeszélt idejét. Ezért volt az, hogy szükség esetén a két lány egymást gardírozta a családból. Anya így nyugodtabb volt, mi megúsztuk a pontatlanságból következő pofonokat, és négyesben nagyon jól tudtunk szórakozni is.
Akkor Mandika egész komoly udvarlója volt, Molnár Sanyi személyében, aki Aladárom szobatársa a laktanyában. Egyszer lehozta a kerti pados beszélgetésre Aladár, ott megtetszett neki a nővérem, és udvarolgatni kezdett neki.
Az a vasárnap, az első bombázás után jó két héttel esett, és mivel azóta nem volt, reménykedni kezdtünk, hogy csak ijesztgetés volt, talán megússzuk a többit.. Megbeszéltük a déli mise után hazajövőben, hogy elmegyünk egy kis sörözésre délután.
Délután el is indultunk, a két csinos lány, két szép szál repülős-egyenruhás katona. Meg is bámultak, amikor beléptünk a zenés kerthelységbe, mert a zenekar azonmód a repülős indulót kezdte játszani.
„felhők felett száll a sas
napsugárban jár a gép…”
Letelepedtünk egy sarok lugasba, megrendeltük a söröket, és boldog büszkeséggel néztünk körbe a vendégek között.
Egyik asztaltól felállt egy férfi, és odajött az asztalunkhoz. Aladár boldogan mutatta be egyetemi társát Bognár Józsefet. Leült az asztalunkhoz, és elkezdődött az emlékezés. Kellemesen éreztük magunkat az egyetemi évek meséit hallgatva, azután a vendégünk visszament asztaltársaságához.
Már sötétedett, amikor Jóska odajött elköszönni. Aladár kikísérte öt és társaságát, de mi még maradtunk. A sör kellemes hatása, a jó zene, és egymás közelsége jó hangulatot adott mind a négyünknek.
Már nem beszélgettünk közös dolgokról, csak egymást néztük Aladárral. Kezünk összefonódva egymáséban nyugodott, a jövőnk tervezgetése volt a téma. Nevelő anyjának kellett volna bemutatnia, de ez nehéz dolog volt. A tragikus halál miatt összetört idős asszonyt öccse, és családja is rútul kihasználta. Rávették, hogy hozzáköltöznek a Naphegy utcai kis villába, hogy ne legyen egyedül,. Erről Aladár sem tudta lebeszélni. Neki egy különálló kis szobát rendezett be, ami a kertről nyílt, és szeparált volt. Végül csak ez a hely maradt meg, mindent megszállt a család. Az idős asszony lemenekült egy baráti családhoz Monorierdőre, előlük. Ezért késett a bemutatás jövendő anyósomnak. Ezt szerettük volna megoldani, erről beszélgettünk.

Már égtek a lesötétített lámpák a kerthelységben, kilenc óra körül járt az idő, amikor megszólaltak a szirénák. Soha meg nem szokható hangja élesen csapódott közénk valamelyik ház tetejéről. Összetört a varázs! Urrá lett a kétségbeesés, most mit tegyünk? Hova bújjunk? Láttuk, a közelbe lakók fizettek és elindultak. A többség azonban maradt. Csak a lámpákat oltották el. A fizető pincér elemlámpával körbejárt, rendeztük mi is a számlát. Azután csak ültünk a sötétben egymás kezét fogva, és vártuk mi lesz. Repülőzúgást hallottunk, sőt a légelhárítók hangja is megszólalt. de bomba nem esett. Haza már nem mehettünk időre, a légópince meg telt, ilyenkor az utcán csak a légó emberei lehettek.
Egyszerre csak erős dörömbölés rázta meg a bejárati ajtó lehúzott redőnyét. A tulaj kinyitotta, és hallottuk Rasztovics erős hangját, hogy a két repülős tiszt itt van-e a helyiségben? Aladár és Sanyi azonnal önként jelentkeztek, hogy a későbbi bajt megelőzzék. Rájuk gorombított keményen, hogy miért nem jelentkeztek alakulatuknál ilyen helyzetben? Azonnal induljanak a laktanyába, ilyenkor ott a helyük!
Azzal el is vágtatott, de nem messze, mert ilyenkor nem lehetett az utcán járkálni. A két fiú nem vette komolyan a parancsot, hiszen az első járőröző légóparancsnok a legközelebbi pincébe parancsolta volna őket.
Megvártuk, míg lefújják a riadót, és a villamosok is elindulnak, akkor és azzal szépen hazamentünk.
Ez volt a második riasztás, akkor bomba nélkül. Az igazi bombázások 1944 derekán indultak.
 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.