Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                      

Kép

 

                                Hajnalodik

 

3 rész

Később hallotta, hogy az öccse kikerült a frontra. Ö is csak azért volt még itthon, mert utász volt, de érezte, bármelyik napon sor kerülhet rá is. Mégsem következett be, ugyanis 1945-ben az oroszok a Szolnoki Laktanyában fogták el, és kihurcolták Romániába.

Érthetetlen, miért kezelik a hadifoglyokat állatok módjára? A zsúfoltság, a kosz, az ehetetlen étel. Kibírhatatlan volt a bűz, ami éjszakánként terjengett a szalmán alvó hadifoglyok felett, abban az egyablakos fahodályokban. Nem csoda, hogy járvány tört ki közöttük. Flekktífusz, mondták az orvosok, akik közülük kerültek ki. Semmi gyógyszert nem kaptak, hogy megállítsák a betegség terjedését. A románokat nem érdekelte a magyarok sorsa.

Sokáig ellenállt a betegségnek. Talán, ha kivitték volna dolgozni az egészségeseket, és nem tartják bezárva, elkülönítve lekerítve mindenkitől,együtt a betegekkel, meg se kapja. Ki tudja?

Mikor a hidegrázás rájött, tudta, hogy elkapta, és vagy kibírja, vagy nem.

Ott, először nézett farkasszemet a halállal. Még talán jobb is volt félájultan lázasan feküdni, mint egészségesen nézni a szenvedőket, és napra-nap pucolni alóluk a híg trágyát.

Akkor feküdt úgy, mint most, alig valamit észlelve a külvilágból. Akkor mindene fájt, most viszont nem fáj semmi. Itt csend van. Ott viszont mindig nyögött, vagy hangosan káromkodott,átkozódott valaki.

*

Itt nincs mocsok, reggel kinyitotta a szemét a langyos víz hatására, amivel izzadt testét lemosdatta a nővér. Már nem beszél sokat, csak teszi a dolgát. Hamar itt hagyja, megy tovább. Ma reggel azt vette észre, hogy nem víztiszta folyadék van az infúzós üvegben, hanem piros. Tudta, hogy az vér. Még eljutott a gondolatáig, hogy vért kap. Miért kell neki vér?

Elvesztette az időérzékét is, nem tudta megmondani hány napja tart ez a mezsgye-élet, ebben a fél-kóma állapotban. Csukott szemhája mögött pergett a film. Kívülről szemlélte élete eddigi eseményeit. Most valahogy tisztán látott rá mindenre, tudta, ha újra élhetné, mit tenne másként.

Aztán villanásokra megszakadt a film, és a valóság lépett a helyébe. Nehezen differenciált, néha eltévedt a dolgok fonadékai között.

*

1945 végén elsőként engedték haza - vagyis vitték, mert lépni sem tudott a gyengeségtől – akkor fogta fel, hogy megmenekült, mert vége van a háborúnak. A Szolnoki kórházba vitték vissza, az az egy cím volt, ahová tartozott. Azt mondta be a vonaton a kérdezősködő tisztesnek, hogy hová való.

Ott volt a felesége Mikefán, értesítették is, hogy hazahozták, látogathatja a kórházban.

 

Mikor megmondták, hogy látogatókat fogadhatnak, rendbe akarta hozni magát. A nővér egy kis tükröt adott nekik, fésülködjenek, borotválkozzanak, ahogy tudnak. Voltak, akik már fennjártak, segítettek egymásnak. Ö akkor még fekvő volt. Egyik betegtársa ültette fel, és borotválta meg. A fésűt a kezébe adta, és elé tartotta a tükröt.

Sápadt, nagyon vékony arc nézett vissza rá. Gyönyörű hullámos haja elment. Kopasz sovány fején itt ott volt egy pacsmagnyi hajtincs. Betegtársa látva döbbenetét, javasolta, borotválják le a maradt tincseket. Így valamivel elviselhetőbb látványt nyújtott.

Margit nem sietett a látogatással, pedig írt is neki, ahogy tudott. Mikor végre megjött, csaknem megrökönyödött ijesztő külsején. Nem csókolta meg, csak ült a széken és nézte.

Otthon akkor érett a szőlő a kertben, azt tette elé egy szalvétán.

Nem tudott enni belőle, csak figyelte az asszonyát. Hiúságát bántotta nagyon a közömbös tekintet, de nem fájt. Sose szerette ezt a nőt, nem volt egy pont, amiben egyetértettek volna. Csak a nyugalmat kereste benne, és a biztonságot. Mert az volt. Olyan  lett neki, mint egy védőbástya. Most azonban nagyon elgondolkodott azon, hogy az elmúlt hónapok mit hoztak a kettejük viszonyában? Maradt e elég alap a továbbélésre?

Nem tudja, Klári honnan tudta meg, hogy itt van. Mikor meglátta a lányt az ajtóban, reszketni kezdett az ágyon mindene az izgalomtól. Mit érez, ha meglát, rémüldözött, és érezte, hogy csak ennek a nőnek a véleménye érdekli, senki másé soha.

Klári leült mellé a székre, és első dolga volt megsimogatni kopasz fejét. Nem kérdezett semmit, ő se mondott semmit, csak nézték egymást, és tudták, az életük közös, nincs mit tenni.

Mikor egészségesen kiengedték a kórházból, immár tüskés koponyával - a haj növése magindult - Klári jött el érte. Otthonába vitte őt haza, Szolnok külvárosába, egy albérleti szobába. Mindent újra kellett kezdeni, elölről.

Munka még csak lett volna bőven, de Klári is, meg ő is tudta, el kell onnan menniük.

Akkoriban nagyon keresték a bányák a dolgozókat, kellett a szén, az újjáépítéshez is kellett a sok munkaerő. Elhatározták, hogy lemennek Bakonyba, a szénbányák vidékére és ott telepszenek le. Az ötlet nagyon jónak bizonyult, lakást is kaptak a bányászházak egyikében, és mivel látták, hogy komolyabb feladatokat is meg tudnának oldani, ő Dudaron a raktárkezelői beosztást kapta, Klári pedig a közös nagy konyhán kezdett el dolgozni, és csakhamar beszerzői állásba került.

Mindenük meg volt, ami csak kellett. Pénz is, szerelem is gondtalanság is. Amikor megszervezte a bányász színjátszó csoportot, népszerűsége is  megugrott.

*

Révületeiből röpke félórákra a vér újabb üvegének cseréje verte ki, aztán a mosdatások, és a borogatások. Enni nem tudott, már olyan gyenge volt, hogy a bögrét se bírta felemelni. Az állandó láztól cserepes lett a szája, be csipásodott a szeme. Bántotta a fény, és nem volt, aki megborotválja, így komoly, több napos szakálla viszketett is. A tiszta pillanatokból hamar zuhant vissza a súlytalan semmibe, és  a szemhéja mögött pergő filmnek szentelte az időt, aminek érzékelése végleg elveszett a számára.

*

Közben a haja teljesen kinőtt, csak hátul maradt egy féltenyérnyi folt,amit a  fölé növesztett többi haj diszkréten eltakarta. Boldog volt.

A bányászok erősen ittak. Talán a mindennapi életveszély a föld alatt, talán a meleg, meg a szénpor volt az oka, a mindent feloldó alkohol ily mérvű fogyasztásának. Velük kellett inni, a visszautasítás sértő lett volna. Érezte,tudta ennek veszélyét, igyekezett vigyázni. Inkább ő hívta meg őket egy-egy italra. Klári mindig vele tartott. Nem lépték át a határt a közös ivásoknál, így a gyomra sem érezte meg.

A jó nála soha nem tartott sokáig. Egy fiatal bányász kezdte a szépet tenni Klárinak. Gyakran úgy udvarolt neki, mintha ő ott se lenne. Állandóan szemezett vele. Tudta, hogy Klári nem törvényes felesége, csak élettársa,ez a tény adta a merszet, hogy a független nőt megkísértse. Ajándékokat hozott neki minden alkalommal, mikor összejöttek. Klári meg szerette a szép holmikat, kedves volt érte nagyon. Kezdődött megint a féltékenység szörnyű érzése. Újból kialakult egy társaság Dudaron, amely a szórakozását az ivászatban találta csak meg. ú Rövid idő múlva újra a gyomorgörcsökkel kínlódott, Kári pedig ilyenkor nyugodtan elment egyedül. Neki semmi nem ártott. Ivott a társasággal, alkoholmámorban hallgatta a fiatal bányász szerelmi vallomásait, és ha   végre hazakerült, egyszerűen elmondta, mintha ez a számára semmit sem jelentett volna. 

Mindig szerette a szép holmikat, de most minden pénzét felesleges divatrongyokra adta ki, így otthon kevés lett az ő keresete kettejüknek, és jöttek a veszekedések, meg a kibékülések. Amikor Klári megvette azt a méregdrága, majd földig érő szőrmebundát, nem hitte el neki, hogy a saját fizetése elég volt rá. Mivel nem tudta elhagyni, meg kellett békélni vele, ami nem volt könnyű feladat, de nélküle meg nem tudott élni, ezt jól tudta.

Nem is kérdezett már semmit, amikor pompásabbnál pompásabb ruhákba öltözve várta, hogy elkísérje a szombati előadásokra.

Talán nem is vette senki észre, hogy közöttük baj van.

Ő mókázott, viccelt, becsípett az italoktól, volt sok haver is, másnap meg jött a fájdalom. Ekkor tanulta meg a bányászoktól, hogy ha fáj a gyomra, tejet kell inni. Klári nevetett rajta, hogy csak úgy nyelte a semlegesítő tejet, de használt,és ez volt a fontos.

Több év telt el ilyen életmódban, és bár féltékeny volt, mégsem lehet azt mondani, hogy boldogtalan lett volna. Klárival együtt lenni nagy boldogság, mikor nem marták egymást.

Soha nem tudta megérteni, miért kellett Klárinak a rábízott vásárlási pénzhez hozzányúlnia. Hiszen mindene megvolt. Vagy mégsem?

Mikor 1952-ben elmondta, hogy nagy hiányt találtak nála az ellenőrzésen, már nem tudott segíteni. Talán, ha előbb bevallja, összeszedte volna akár a föld alól is azt a pénzt. Klári zokogott - mint mondta- kijönnek a Zirci rendőrségtől, és akkor neki vége. Ha Klárit elviszik, akkor neki is vége, ezt tudta, és egy férfi többet ki bír, ezért döntött.

 

Másnap ő is elment Klári munkahelyére, és amikor látta, hogy a kedvese mellett egy rendőr ül, és több idegen kutat az elszámolások között bement, és egyszerűen kijelentette, hogy a pénzeket ő lopkodta el, az élettársa tudta nélkül szép lassan. Végül is, őt ítélték el, másfél évet kapott.

*

Különös, hogy senki nem szól hozzá! Hallja, hogy beszélnek, de ö mintha már nem is volna. Különösen a látogatási idő erős zajai hangzanak úgy, mintha egy más világ hangjai lennének, de hozzá nem jön senki. Végül is, egybefolyó hangzavart érez maga körül, az ágyát is meg-meglökik. Aztán csend. Már akár aludhatna is, de nem bír.

*

Klári meg–meg látogatja a másfél év alatt, és nyugtatgatja, hogy vele minden rendben van. Jól nézett ki, és vidám. Nem volt lelkiismeret furdalása. Csak egyszer sírt, mikor ő nagyon megviselt volt, az egyhetes szenvedés után. Megint a gyomra. Nehéz volt a börtönkoszt az ö beteg gyomrának.

Klári könnyen tudott sírni, ha kellett. Potyogó könnyek között mesélte azt is, amikor Romániából hazahozták, hogy összeveszésünk után le akart ugrani a Szolnoki  hídról fájdalmában.

Ő elakarta ezt hinni, és el hitte. A börtönt is csak azért  bírta elviselni, mert azt hitte Klári várja Őt.

Megírta neki szabadulása nagy napját, a Budapesti címre, mert akkor már ott élt. Dudaron nem maradhatott a szégyenteli eset után. Amikor kilépett a börtön kapuján boldog volt, mert meglátta, hogy Klári várja. Amint becsapódott utána a nehéz vaskapu, megint remélte, hogy egy boldog élet kezdődik.

4 rész

1953-at írtak, Klári a Temafornál dolgozott. Nem egy szép munka. Az albérleti szoba sötét és barátságtalan. Nem várt túl sokat az élettől egy börtön után, ezzel a beállítottsággal könnyedén elfogadta a rosszat is.
A nyomdában, ahol munkára jelentkezett, nem volt rá szükség. Akadt elég tapasztalt nyomdász, és kevés volt az újságféle. Na és az a priusz! Megértette az elutasítást. Mindenkinek nehéz volt akkor.
Megkereste apai nagynénijét, aki rémülten látta lefogyott, sápadt arcát. Valami pénzt is kapott tőle, nem sokat. Öccsét is támogatni kellett, két gyermekes családapa lett, és a rendszer neki is betett. Megtudta öccse címét, felkeresték Klárival a Budai kislakásban. Öccse megviselt, de egészséges. Feleségének nem volt munkája, a két gyermek mellett varrogatott otthon. Valahogy megéltek, nem panaszkodtak.
Mókázott, viccelt, röviden elmondta mi történt, amióta nem találkoztak.
Úgy volt, hogy most már fenntartják a testvéri kapcsolatot, de valahogy nem jött össze mégsem. Mindenki tette a dolgát, valahogy nem jutott se pénz, se idő a barátságok ápolására. Ezt is megértette, egy börtönviselt barátsága nem a legjobb ajánlólevél. Még-csak sértettséget sem érzett.

Végül is, ilyen-olyan alkalmi munkák után, ő is a Temafornál kötött ki. Klári kinn, a rongyválogatásnál dolgozott, őt a gőzfelhős, csípős-szagú mosodába vették fel, mert ott a munka milyensége miatt, mindig volt hiány emberben. A vegyszergőzös alacsony hodály nagy mosodája, nem vonzotta az embereket. Egy-két hónap után, mindenki elmenekült. Új alapanyagot csináltak a sok mocskos rongyból. Persze munka után muszáj volt valamivel leöblíteni a keserű lepedéket, ami lehúzódott a gyomorig. Akkoriban Klári már nem tudott meglenni alkohol nélkül. Meg volt a törzshelyük, ahová jártak, és ittak. Józanul sem a munkát, sem azt a ronda albérleti szobát nem lehetett elviselni, és Klárit sem, mikor részeg, meg mindent.. mindent.. ami akkoriban nehezítette az életet, egy olyan ember számáram aki érzékeny antennákkal, és ésszel rendelkezett.

Két évig elment valahogy a dolog. Akkor kezdtek éles fájdalmak jönni a gyomrába, belébe. Néha szinte kibírhatatlan volt a görcsös fájdalom, akarata ellenére is látták, majd bele pusztul. Kartársai beszélték rá, hogy menjen el végre orvoshoz. Az orvos kikérdezte, majd lefektette a vizsgáló ágyra, és módszeresen lassú mozdulatokkal tapogatta körbe a gyomrát. A tapintásokra fel-felszisszent,a végén az orvos kiírta betegállományba.
-Fekélye van magának fiam, nem is akármilyen, mondta a piros arcú ősz hajú doktor. Pihenés, diéta, alkohol cigaretta semmi, és nulla izgalom.

Pihenni nem lehetett. Klári dühösen zajosan ment reggel dolgozni, a másnaposan felpüffedt arcával, és lenéző pillantásaival. Enni nem volt más, csak az üzemi koszt, azt meg nem lehetett éppen diétásnak mondani. Klári hozta haza egy lábasban este, melegítsd meg - mondta- fel bírsz te kelni. És máris eltűnt, mert vidámabb társaságba vágyott.
Klári soha bírt megtanulni főzni, túlon-túl türelmetlen volt hozzá. A reggeli teát, vagy tejet, most is együtt itták meg, de estig még kellett volna valami. A szoba - lifthokra nyíló ablaka miatt sötét volt, és mindenhonnan bejött minden szag, ezért ott nem tudott megmaradni, inkább kiment sétálni, és délben elrágcsált egy kiflit, ha éppen fel tudott kelni.
Délután elment Klári elé, aki egyre mogorvábban fogadta megjelenését. Tudta ő, hogy mi a baj. Nem mehetett rögtön a haverokkal, bedobni az első pohár italt. Hát inkább bement vele, és nézte egy üdítő mellett, az egyre inkább csillogó tekintetet, a ragyogó mosolyt másra sugározva, aki éppen horogra akadt.

Mert a pénz kevés volt, három hét után kiíratta magát, újból dolgozni kezdett. A mérges gázok, meg hogy a fájdalom miatt nem mert enni, csakhamar újból orvoshoz zavarták. Akkor már a doktor beutalta a kórházba kivizsgálásra.
A ragacsos kása a torkán akadt a röntgengép előtt állva, de azután csak lecsúszott valahogy. A fekély kétségtelenül megvolt, nem is akármilyen. Az osztályos orvos műtétet javasolt. Látva félelmét, benn tartotta pihenni, és diétázni, amíg csak lehetett.
Utána vágyott már hazamenni. Klárit féltette. Hamar kiíratta magát, és ment dolgozni, mert egy fillért sem talált otthon, pedig Klári a táppénzét is felvette. Egyre soványabb, és sápadtabb lett. Klári már látni se bírta, megmondta kereken,hogy undorítóan néz ki. Simogatásait durván hárította, és jobban szerette, ha nem is megy vele. Párszor megpróbált berúgni a haverokkal, akik szívesen fizettek neki is,ha Klári ott volt, de lassan elmaradt tőlük, a gyomra nem bírta az ivást.

Szedegette a pirulákat, amit a doktor adott, és itta a tejet, benn a mosodában is. Ez valahogy segítette a munkanapokon, csak ne lett volna olyan gyenge.
Azután megint jöttek a fájdalmak. 1956-ban az orvos szerzett neki egy szanatóriumi beutalót. Micsoda hat hét volt! Hófehér ágy, csend, jó levegő és diétás koszt. Sorstársai hamar megszerették, és ő megint - mint egy családban- úgy érezte magát a közösségben.
Klári egyszer jött le meglátogatni, azt mondta nincs pénze útiköltségre. Teljesen új cuccok voltak rajta, de az ivás nyomai már maradandó nyomokat hagytak az arcán. Hiába, az idő múlt, negyven éves volt.
Gondolta, talán lassan belátja, majd megjön az esze, és nem kívánja tőle sem, hogy vele igyon. Az eltöltött hat hét alatt szépen javult, és ezzel a reménnyel, egy jobb állapotban ment vissza hozzá.

Amit talált, az elképzelhetetlen volt. Rendetlenség és kosz honolt a szobában. Még tartották betegállományban, azalatt ö szedte rendbe a barátságtalan szobát. Klári, mikor későn hazajött, észre sem vette a változást. Sohasem értette meg, hogy aki magára annyit ad, hogyan képes mocskos környezetben élni?!
Klári otthona akkor már az volt, ahol összejöttek a haverok.

Talán három hete dolgozott abban a pokoli hodályban és bűzben,
mikor a későn, részegen hazaérkezett Klári kijelentette, most már nem megy be dolgozni,egy darabig ő is pihenni szeretne. Nem vitatkozott vele, csökönyös volt mindig. Először természetesnek vette, maradjon, pihenjen. Klári megundorodott a Temafor levegőjétől, mint mondta. De minden este elment a haverokkal inni, akkor is, amikor nem dolgozott, pedig pénze nem volt. Az italt így is megszerezte, más pedig nem érdekelte.

Egyszer hajnalban jött haza, és kijelentette ennyi év után igazán megérdemelné, hogy elvegye feleségül.
Éjjel razzia volt a vendéglőben, ahol szórakoztak, és a rendőröknek gyanús volt a személyije, mert nem volt munkahelye, és ha elvenné, akkor beírnák, hogy háztartásbeli, és rendben lenne minden..
Ennyit igazán megtehet.
Neki már teljesen elege volt a nőből, de úgy gondolta, meghálálja, ha nevet ad neki. Most már mindegy! Megpróbálja. Írt Margitnak, aki belegyezett a válásba, és a válás után azonnal elvette azt a nőt, aki mindig is maximálisan kihasználta.

A tanúk, és a haverok nagy bulit csaptak, akkor ő is kegyetlenül berúgott. Nem érdekelte a gyomra, és semmi a világon. Klári pedig most már gondtalanul szórakozhat, hiszen van férje, aki dolgozik, ő pedig HTB. a rendőrök a személyijét teljesen rendben találják ezután.

Már a szobájukba is felvitt férfiakat, ha ő nem volt otthon. Dolgozott, szívta a mosoda méreg-gőzős levegőjét, a szaktársai pedig figyelmeztették, hogy ennek rossz vége lesz,ők látták mit művelt Klári a férfiakkal. Egyszer, arra hivatkozva, hogy nincs jól, előbb hazament, tudták, hogy beteg. A lakásban ott találta Klárit, egy vadidegen férfivel, és ez betette a kaput.
A férfi elsompolygott a férj láttán, de Klári, mielőtt még ő mondhatott volna valamit, kiabálni kezdett. A régi megalázó szavakat vágta a fejéhez. Kurafi, ingyenélő, bohóc.
Akkor örökre kilépett abból a szobából. Látta Klári örömét, hogy megszabadul tőle, és számonkéréseitől. Most ő állt az ajtó túloldalán reszkető gyomorral, arra várva, hogy Klári visszahívja, de nem hívta.

A Temafortól egyik munkatársa mondta, hogy nála van egy kiadó szoba. Gyötrődött nagyon, hogy lebetegszik, és nem tudja majd fizetni, de a gyomra még a szakítást is kibírta.
Ezután újra megpróbált másképpen élni. Nem ivott, nem dohányzott, és vigyázva evett. Rendes ágyban aludt, egy rendes szobában. Ruháit a kollégái hozták el Kláritól. Ágyneműt maga vett,mert mindent ott hagyott. A baj az volt, hogy kollégái minden hírt, amit tudtak, vagy hallottak Kláriról, azonnal mesélték neki. Tették mindezt azért, nehogy eszébe jusson visszamenni hozzá. Klári eljutott a mélypontra, ahova csak süllyedni lehetett. Sokszor tette fel a kérdést, ki volt a hibás? Ő, aki nem volt elég kemény, vagy a szülei, akik nem tudtak hatni rá?Neki a NŐ volt, az egyetlen, akit az életében szeretni tudott. Még így is.

 
Most valami derengésben érezte, hogy valaki megérintette a vállát. A ködön át, érezte a másik világot a jelent. Mi is volt a jelen? Mind az volt, hiszen itt fut párhuzamosan a távoli múlt is, minden itt van az itt és most-ban, mint egy forgó tükör vetített képei. Lassan, nehezen próbálta nyitni a szemét a másik tükörre, de nem ment A nővér volt? Nem. Az mondaná, hogy üljön fel, vagy valami.. Valaki azt súgta Bandikám… ezt vette ki a szavakból. Hiába próbálta kinyitni a szemét, nem ment. Most a haját simította egy puha kéz, ahogy Klári szokta. Odanyomta a fejét a kezek alá .. ne hagyd abba.. ne hagyd abba.. mondta, vagy csak gondolta. Anyja is így simogatott. De jó ez most. Mosolygott.. Minden erejével a simogatást akarta érezni, és nem aludni, nem gondolkodni tovább.

Még itt van az a simogató kéz.. most Margit képe is felvillant előtte, érezte az illatát. Most tudta, mi az a semmihez nem hasonlító egyedi illat, a tisztaság illata. Igen az volt Margit. Tiszta, kemény stabil. Mellette biztonság volt, de szerelem soha. Ha vele marad, most nem lenne itt.

A mama itt van, érzi, itt ül a széken, talán ő az. Valami távoli gondolatot próbál elkapni, de nem sikerül. Székcsikorgást hall, ajtó csukódik, aztán semmi. Csend. Mély néma csend. Nem fáj semmi. Érzi, ahogy a beállott csendben egy távoli fény jelenik meg hívogatón – hajnalodik, szalad át rajta a gondolat - és mintha az anyját látná a fényben.
Boldogan indul el feléje..