Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép 

 

HAJNALODIK

*

Ébresztő! Ébresztő! Hallotta most már a szavakat, szinte ordításnak. Úgy hatott át a kábulaton, mint egy robbanás. Ez nem férfihang volt, nem a katonaság durva gyorsébredésre, és cselekvésre parancsoló hangja. Ez Klári rossz-szokását idézte, pedig hányszor mondta neki, hogy hagyjon fel a keserű- szájízzel ébresztő, durva rázogatással.

*

Klári soha senkit nem értett, az ő emlékeiből is csak a róla szólót hallotta meg. Mindig makacs volt. Őt is erős akarattal fordította vissza, a - már egyenesbe hozó - házassága biztonságából. És most megint ott van, ahol mindig élete folyamán, a máról holnapra-élés sivárságában.

De hát, Klári már nincs! Ébredt fel riadtan a gondolatra.

Oly könnyű szerrel mondott búcsút, amikor hét évi együttélés után, megpróbált új életet kezdeni. Otthagyta az albérleti szoba rendetlen homályában. Látszott rajta, hogy örül, végre nem vonja felelősségre többet, függetlenül teheti amit akar. Felsóhajtott, amikor eszébe jutott Klári ajtóelőtti folyosói várakozása, hogy visszahívja. A sóhaj végül is teljesen felébresztette.

Ki sem kellett nyitnia a szemét, már tudta, hogy hol van. Tehát él, ezzel a leromlott testtel is kibírta az operációt.

Emlékszik, ahogy mondta az orvosnak, akivel elbeszélgetett fájdalmai közepette, hogy ne fáradjon, ő csak boldog lesz, ha minden szenvedésének - ennek a gyomorgörcsnek is – véget vet a halál. Az orvos nevetve mondta, ha elmúlik a csúnya fekélye a gyomrában, majd másképen látja a dolgokat. 

*

Amikor kinyitotta a szemét, az őt pofozgató nővért látta, aki fölé hajolt. Ugyanaz volt, aki a beöntést is adta a műtét előtt. Csak nézte, bár szólni nem tudott, tudta, hogy nem hunyhatja le a szemét, mert addig úgyse hagyja nyugodtan, és neki most csak a csend kellett.


- Na végre! mondta a nővér, ahogy meglátta, hogy felpillantott és nézeget.

- Újjászülettünk, mondta, és feljebb húzta az ágyon, egy tálat tett az ölibe - ha hányni kéne - mondta, ezzel be is fejezte a ténykedést.

Még látta, ahogy a fehér köpeny elúszik előtte a szoba ajtó irányába. Körülvette a csend, most nem fájt semmije, de mégis valami furcsa  bénító rosszullét környékezte. Aludni tovább  nem tudott. Gondolatai száguldoztak élete sivár állomásain. Keserű tapasztalatain tépelődött sokat mostanában, amióta a fájdalmai felerősödtek, igazán gondolkodni sem tudott. Minden mindegy volt, elmúlt, csak a fájdalom maradt állandó.

*

Most tudott gondolkodni, nem fájt semmi. Az anyja szőke, vékony alakja libbent elé, a szokott fejsimogató mozdulattal. Addig volt boldog, és az is csak néhány évig tartott csupán. Most, hogy visszagondolt rá, mennyit szaladgált a két egymásba nyitott szoba hosszában, ki az üvegezett verandára. Télen az apró négyszögletes üvegablakszemeket befújta párával, majd rajzolt rá ujjbegyével. Nagyon szép csillagokat tudott rajzolni. Az anyja mindig megdicsérte, de hívta is be a meleg szobába

- Megfázol szentem, beteg leszel! Mondogatta olyankor.

Akkoriban született egy kistestvére, már a harmadik a sorban, vele nem lehetett játszani, sőt hangoskodni se volt szabad, a mama mindig rá szólt hogy csend legyen, mert a pici alszik. És a pici mindig csak aludt. Nem is értette, hogyan tud annyit aludni, és mikor alussza végre ki magát?

 

Báttyával jól érezte magát, kint a nagy kertben a virágok között futkostak, háborúsdit játszottak. A háború akkor még tartott, de az apja már otthon volt. Valami óragyárban dolgozott, pedig katonatiszt volt. Anya miatt - mondták mindig- lemondott a karrierjéről, a szép katonaéletről.

Anya miatt le is lehet mondani sokmindenről, és akkor ö is gyorsan lemondott a futkosásról, beszaladt egy kicsit az anya ölébe ülni.

Igen. Akkor még nagyon jó volt minden.

Négy éves volt, amikor az anyut elvitte a spanyol nátha. 1918-at írtak. Apa is gyorsan utánament.

Hárman maradtak árván hirtelen, egyetlen hét leforgása alatt. A három testvér három felé repült. őt dobálták egyik helyről a másikra, de igazi otthonra nem talált sehol. A bepisilés volt az oka, gondolta elkeseredve, nem bírták sehol elviselni a fekhelyéből áradó húgyszagot.

Most, hogy erre gondolt, belevacogott. Minden reggel rémülten ébredt, és tapogatózott, hogy száraz-e alatta a lepedő?  Mindig ott volt a félelem is, az érte járó mondatoktól, a megszégyenítéstől, a veréstől. Mert megverték.

Anyja, apja elvesztése, az idegen és rideg környezet okozhatta, ez most vált világossá előtte. Akkoriban sokszor elhatározta, hogy nem alszik el, akkor megérzi, és vigyáz magára, de mégis, minden vigyázás ellenére is, elaludt, és reggel a tócsában ébredt. Ezután mindig gyorsan továbbadták. Először csak a rokonok adták kézről-kézre, majd intézetben kötött ki, és az volt az igazi pokol, mert a gyereksereg gúnyos röhögése elviselhetetlenebb volt, mint a kapott büntetéspofonok, vagy fenékreverések.

 

Már szakmát tanult - nyomdai munka volt- amikor rendeződött a dolog. Egy reggel arra ébredt, hogy száraz a lepedő, el se akarta hinni, de igaz volt, aztán egy hónap leforgása alatt múlttá lett a sokéves rémálom.

 

Egy távoli rokon kivette az intézetből, és újra családban élt. Akkor boldog volt. Inastársai szerették, a szakik meg-megdicsérték, igaz ugyan, hogy barát nem akadt, de a boldogság így is nagy volt. Barátja soha nem lett, de voltak haverok, akikkel szórakozni járt, meg a lányokat hülyítették, de ezekkel nem tudott megosztani magából semmit, nem lehetett őszintén kitárulkozni, ezért inkább mókázott viccelődött, hogy ne maradjon magára. 

Közben mentek az évek, meghalt a bátya is, húszévesen. Kispap volt már, lett volna jövője, és egy vakbélgyulladás végzett vele. Legkisebb testvére, akit csak öcsinek hívott, egy nagyon rendes családban élt, nem is tudta, hogy örökbefogadott gyerek. Csak pár hónapos volt, amikor a szüleik elmentek, nem is emlékezett rájuk. Jó dolga volt a Hegyalja úti villában. Igaz, néha meglátogathatta, játszhatott is vele, de nem mondhatta meg, hogy a testvére. Az örökbefogadó szülők kérése, ezt a feltételt szabták a találkozásnak

A nyomdában egyre jobban ment a betűszedés, örök vidámsága miatt szerették is, és a pénz is elég jó. A munka szépsége is vonzotta, mikor a szebbnél szebb könyvekre nézett, büszkeség töltötte el. A bohóckodás - ahogy a szakik mondták – olyannyira a vérévé vált, hogy a nyomdai amatőr színkörben is szerepelgetett. Jól érezte magát a kivilágított színpadon, drukk semmi,élvezte a rá tapadó pillantásokat, a figyelmet.

Bíztatást is kapott, hogy tanulnia kellene, mert van valami tehetség benne. Az Eötvös utcában egy magán színiiskolába, elment meghallgatásra, és felvették. Két boldog évet tanult ott, azután egy Dunántúli színtársulat meghívta a tagjai sorába. Ez volt a csúcs! Ott is két évet töltött el. Huszonkét éves koráig tartott. Hogy milyen boldog is tud lenni az ember, ha megtalálja önmagát! Sikerei kétségtelenül bizonyították, hogy van benne tehetség.

Ahogy visszaemlékezett, sajnálta a nyomdát, mikor otthagyta, de a szépsége, a könyvek szeretete azért benne maradt.

A színtársulat olyan volt, mint egy nagy család. Pont ez hiányzott neki eddig is. De ez a szépség és boldogság is véget ért, mert Szolnokra behívták katonának, és jöttek a kiképzés kemény hetei. Katonatársai közül ő bírta a legjobban, hozzászokott a keménységhez, a kíméletlen neveléshez. Utász lett, és megkapta az első csillagot.

Csak a sok ordibálós ébresztő ne lenne. Fel tud ő kelni ha kell, kiabálás nélkül is! 

*

A félálom állapotot testének fájó zsibbadása zavarta meg. Rosszul feküdt. Kínlódva kinyitotta a szemét, testét egy lökéssel feljebb akarta nyomni, de  egyetlen izma sem engedelmeskedett. Nem aludt már, de olyan fél kábulatban lebegett, az ébrenlét és az alvás határán, a mezsgyén. Alig érezte a testét,annyira elzsibbadt, és ahogy megmozdult, éles fájdalom hasított a gyomor tájékába. Fel is nyögött. Csak akkor tudatosult benne, hogy frissen operált sebe sajog.

-No-no!  Csak ne legénykedjen! Szólt rá az ismerős női hang,  a fehér köpeny felhőjében. Egy bögre teát nyújtott feléje:

- Meg kell innia, most már kell a gyomorba egy kis folyadék.

- Parancs az parancs. Megszokott engedelmességgel kortyolgatta a keserű ízetlen teát. Pontosan érezte, ahogy a langyos lé lecsorgott a gyomrába, és várt egy kicsit. A műtét előtt mindig elkapta a fájdalom, ahogy az első falat a gyomrába ért. Most nem érzett semmit, csak enyhe undort a teától, és minden étel gondolatától. Le is rakta a bögrét, aminek a nővérke nem nagyon örült.

- Ezt megissza a kedves beteg, mert ha nem megy, akkor jön az infúzió, mondta mosolyogva.

Ezért aztán engedelmesen lekortyolta a teát, és a száját is mosolyra húzta.

- Na ugye, tud a kedves beteg rendes is lenni, és ugye, hogy most már nem fáj? Remélem mégiscsak örül, hogy nem hagyta a doktor úr meghalni. Hamar rendbe jön, és meglátja, megint szép lesz az élet.

Nem érdekelte a beszéd, csendre vágyott. Alig várta, hogy a nővérke tovább menjen a kezeléssel a következő ágy felé.

Végre újra csend lett.

*

Akkoriban nem szerette a csendet. Gondolatai visszaszálltak a katona élethez. Mikor megkapta az első csillagot, mint őrvezető, azonnal jelentkezett a laktanya színjátszó körébe. Már előzőleg is meg-meg nézte őket, nem ment csavarogni a többiekkel a Szolnoki utcákra.

Nem volt valami kitűnő az együttes, de volt közöttük egy szőke lány, aki inkább a szemével játszott, és ahhoz nagyon is értett. Elhatározta, hogy  azt a lányt megtanítja mindenre, megmutatja neki, hogy kell igazi színházban játszani. 

Mikor megmutatta a tiszthelyettesnek a Budapesti kétéves  színiiskolai bizonyítványát, azonnal elfogadták. A szőke lány, a játékos szemével úgy nézett rá, csodálattal és örömteli várakozással.

Őrült nagy szerelem lett a dologból, de elkeserítette, mikor látta, hogy a többi férfira is épp úgy tekint, mint őrá.

A küzdelem, hogy csak őt szeresse, és a boldogság, mikor az övé lett. Istenem! Most újra előtört a múlt minden árnya.

A szőke Klári hamar eltanulta a fogásokat, amit mutatott neki. Határozottan fellendült a kis csoport, megnőtt a nézettsége is, Ők ketten játszottak minden jelentősebb szerepet. Csak az a kínzó féltékenység ne lett volna! Állandóan Klári pillantásait, viselkedését leste, ha előadás után a falhoz rakták a székeket, és megkezdődött a szombat esti tánc.

Klári veszett haraggal támadt rá, ha felkért valakit, és mosolyogva táncolt. A lányok pedig a szemükkel csalogatták, a szülök meghívták az asztalukhoz, és kínálgatták, amit épp megkívánt. Csak egy kis bort ivott eleinte, a féltékenység lázában, mert Klári túlságosan simult partneréhez, és úgy csinált, mintha ő ott se lenne. Aztán egyre többet ivott. Minden este veszekedtek. Mindig ki is békültek az ilyenkor rendre-bekövetkező hatalmas veszekedések után. Boldogan felejtették el sérelmeiket, ha egymást ölelve bújhattak ágyba.

Talán ha feleségül vehette volna. De nem nősülhetett a tizedesi zsoldjára. A lány szülei ott Szolnokon nem is voltak boldogok, a család nélküli nincstelen árva fiú udvarlása miatt.

Szerencse, hogy Klári olyan csökönyös volt akkor, és kitartott mellette.  

Elhatározta, hogy katona marad, bezupál ideje lejártával, ugyanis ebben az esetben ott maradhat Szolnokon. Megoldódik az egzisztenciája is, mert a színészet csak szórakozás a számára, érezte, hogy igazi nagy nem lehet belőle, annyit már észrevett a jelekből.

Klári is hamar átlátta, hogy jobb lesz  így, majd megesküdnek, ha őrmester lesz belőle. Neki nem volt sürgős a férjhez menés. szerette a szabad életet. Szórakozni meg nagyon szeretett, és neki nem volt pénze, nem tudta vinni vendéglőkbe, és Klári ezt nagyon jól tudta. Egy este azzal állt elő, hogy nem kell nekik kettesben szórakozni.

- Másokat is meg kell hívni Bandikám, és akkor majd lesz aki fizet, bízd csak rám.

Az, igen az volt a hiba, hogy ő abba belegyezett. Most már nem szólhatott bele többé Klári viselkedésébe, hiszen- azt mondta, - a kutya se fizetne, he nem lennék kedves és bíztató a tekintetemmel.

Egy darabig elnézte a kacér, és biztató tekinteteket, amit Klári a szórakozást fizető alakokra vetett, itta a rengeteg bort, pálinkát, hogy el tudja viselni. Ilyenkor a másnap erős fájdalmakkal telt el, marta a szesz a gyomrát. 

Viszont az ital mámorát megszerette, feloldotta a gátlásait, és az jó volt. Így ment ez 1942 nyarán egyre sűrűbben. Zárás után, valahol elhagyták a fizető barátot, és vagy veszekedésekkel, vagy szerelmeskedéssel ment el az éjszaka.

 

Az ital, és a veszekedések, az állandó idegeskedés okozta állandó gyomorfájások, annyira juttatták, hogy egy este már nem bírta meginni a bort, és felszólította Klárit, hogy haza kell menni. Megpróbálta szépen megértetni vele, hogy hagyják abba ezt a megalázó potyázást. Nem mehet tovább, új életet akart kezdeni.

 

2 rész.


A szavak felidézése is belemarkolt most, amit a sötét Szolnoki utcán kiabált végig neki Klári. Potyaleső, kurafi, bohóc, minden volt ő akkor.

 

Épp egy kocsmához értek, Klári belesett a kerthelységbe, és egy ismerős társaságot pillantott meg, rá se nézve, beszaladt az asztalok közé, hozzájuk.

Ma is beleremeg a gyomra az emlékbe.  Több, mint egy órát várt a kapu előtt, és Klári nem jött ki. Sem magát, sem a lányt nem akarta megalázni, ezért hazaindult, egyedül, visszament a laktanyába. Elhatározta, most erősnek kell lennie, nem engedheti, hogy az egész város rajta röhögjön. Az eset után több napig görcsölt a gyomra, majd belepusztult a fájdalomba. Várta, hogy Klári jelentkezzen, de csend lett. Ő meg a boldogtalanságba fuldoklott.

*

Mióta a teát megitta, valami fájdalmat érzett a beleiben. Nem nagy, de valami furcsa lüktető fájdalom.

A fehér köpeny megjelent az infúziós állvánnyal, és kérte, hogy tartsa ki a kezét, hogy be tudja szúrni az infúziót. Olyan zavarosan összefutott minden. Nem emlékszik rá, hogy mondta volna, hogy fáj a gyomra és a bele. Lehet, hogy azért nem adnak neki most teát, és azért kell az infúzió .

Hány napja is fekszik itt? Már nem is emlékszik rá. Kiestek talán órák, de lehet, hogy napok is. Egy befele monológgal szembesítette magát a múltjával. Végigpergett minden, ami a  születése óta emlékképekben megmaradt.

*

Aztán a szakítás Klárival. Úgy ment el a lány, mintha forgószél süvített volna keresztül a rendetlen albérleti szobán. Rácsapta az ajtót, de hallotta, hogy a folyosón elhalnak a lépei, megáll, és várakozik. Arra várt, hogy visszahívja. Nem tette. Olyan dühödt indulattal ment ki, és vágta be maga után a folyosó ajtaját, hogy megrepedt az üveg , az ajtóban. A szakítás után hozzálátott, hogy valamilyen formában rendezze az életét. Még a színjátszó korszakból volt egy szerény szégyenlős kisleány, akinek nagyon tetszett. Emlékszik, a mama gyakran hívta meg ebédre, és látható volt, hogy a leányka is ragaszkodik hozzá.

Megkereste hát Margitot, és  párhetes együtt járás után el jegyezte.

Margit maga volt a nyugalom. Csendes, higgadt rendszerető leány volt, és a pénzzel nagyon tudott bánni. Igen beosztó természet, néha úgy ítélte meg, szinte zsugori. De nem bánta, mert ő nem igazán tudott bánni a pénzzel. Margitba nem volt szerelmes, de becsülte, és úgy ítélte meg, jó feleség, és gondos anya válik belőle. A környezete ragyogott a tisztaságtól, és igen ügyesen főzött, szinte jól állt a kezébe minden, amihez hozzányúlt, ott megszépültek a dolgok. Külsőre szerény, nem olyan mutatós mint Klári, de ennek még örült is, legalább nem akad meg minden ficsúrnak rajta a szeme. Az eljegyzésének hamar híre ment, Szolnok nem olyan mint Pest, a hírek gyorsabban terjednek.

Sietette az esküvőt, hogy ne legyen alkalom a kibékülésre Klárival, mert érezte, hogy a lány le tudná venni a lábáról, ha megjelenne, képes lenne faképnél hagyni Margitot. Neki nem volt rokonsága, még tanúja se, így hát, mindenképp fel kellett mennie pestre, hogy öccsét megkeresse, és tanúnak hívja meg az esküvőjére.

A testvére akkor már karpaszományos volt, és elvégezte az egyetemet is, újságíróskodott, és tiszti rangban volt. Legalább látják majd a két katonai egyenruhát, és tudni fogják, hogy ez egy katonacsalád, gondolta, jól fognak festeni együtt, mindketten szép szál férfiak.

Akkoriban fedezte fel, ha borotválkozáskor a tükörbe nézett, hogy tulajdonképpen jóképű. Hullámos barna haja, nagy sötét szeme, sűrű fekete szemöldöke volt, arca karakteres férfiarc, és vékony magas termetén minden ruha – az egyenruha kiváltképp – jól mutatott.

 

Már ki volt tűzve az esküvő, amikor Klári beviharzott az oly hangosan elhagyott albérleti szobába. Szinte izzott a levegő körülötte. Először szép szerelmes pillantásokkal bombázta, majd ölelte, már-már levette a lábáról, közel voltak az ágyjelenethez, amikor észbe kapott, és letépte magáról. Klári megalázkodva sírva könyörgött, lépjen vissza a házasságból, mert csak vele, csak ketten lehetnek boldogok.. 

Volt – akkor még volt – ereje nemet mondani, és kirúgni Klárit. Az esküvőt hamar megejtették. Elvette Margitot.

*

Álom monológjából a villany éles fénye zökkentette ki. Reggel volt. Észre se vette, hogy egy nap elszaladt. A reggeles nővér keltette, és a mosakodás a takarítás következett, aztán megint infúziót kötöttek be neki. Mire jött a vizit, már le is csepegett a nagy üveg folyadék. Felült, és megpróbált kimenni a WC - re. Remegett a lába a gyengeségtől, de sikerült.

- Ma még csak teát kap, és délre egy kis húslevest, mondta neki a doktor, aztán lassan fokozatosan majd egyre többet. Kilukadt a gyomra, de bevarrtuk, mondta neki mosolyogva. Hogy van?

- Köszönöm doktor úr, egyre jobban.

- Nos, meg fog maradni. Minden jót.

*

A vízit és a reggeli mozgás után nagyon fáradt lett, és újra abba a kábult félálom állapotba esett.

Még előjött a kép, ahogy Margit pakol. Igen ez a másik lépés, ahol minden véglegesen elromlott. Mert Klári nem hagyta békén a házasságkötés után sem, és mert Margittal rendezett, de nagyon színtelen lett az élet, egyszercsak engedett a csábításnak. Egy koszos kis szállodába jártak, ott estek egymásnak, mint a vércsék, karmolva tépve egymást, és szeretkeztek az őrületig.

Margit észrevette, és szenvedett, de nem szólt. Hallgatott mint a sir. A lelkifurdalás miatt ilyenkor leitta magát a közeli kocsmában. És vitték a hírt Margitnak, aki érte jött, és támogatta hazáig. Otthon pedig a csend. Hónapokig ment a dolog így. Aztán egyik alkalommal, amikor nagyon berúgott, és a gyomra görcsökbe rántva, hányt, Margit meg takarította utána a lakást, elszakadt a cérna. Ordítani kezdett vele.

- Miért teszed ezt? Mi vagy Te? Nincs önérzeted? Elég! Nem bírom el ezt a szenvedő Krisztus képed!

 

Margit akkor se szólt, csak nézett rá, megdöbbenéssel, majd lassan levette a szekrénytetejéről a bőröndöt, és csomagolni kezdett.

Olyan fájdalmai voltak, hogy mozdulni se tudott, csak az ágyra dőlt, összegörnyedve. Még halotta, de a jelentősége nem jutott el a tudatáig, hogy csapódik az ajtó, és kívülről bezárja, majd a leveles-nyíláson át a bedobott kulcs csörrenése, aztán a távolodó léptek elhalkuló zaja.

Két napig feküdt iszonyú görcsök között. Meg akart halni. Vért hányt.

*

A délutáni napfény rásütött az ágyára, a szemébe ért, kinyitotta. Az álmok véget értek. Verőfényes nap volt, kora tavasz. valahogy  úgy érezte, mintha egy nagy teher csúszott volna le róla, könnyű és tiszta volt. A szobába csend honolt. Szerette a csendet, vágyott is rá. Úgy érezte, most megtalálta az igazi csendet a lelkében is, amire olya régen vágyott. Hajnalodik, vége a hosszú éjszakáknak.

 

Villanások voltak, összezavarodott az idő. Megint elmerült az emlékezés ködében. Ilyenkor könnyű volt, súlytalan, és a tér meg az idő nyúlós masszájában úgy kalandozott, mint a kéz, mikor a kád langyos vízbe belekeveri a fürdősót.

*

 

Akkorra már aláírta a továbbszolgálói papírjait. Tizedes volt, kis idő múlva szakaszvezető lett. Katona maradt tehát, úgy döntött.

Kibékülésük után éltek csendben. Margit, a  családja, szülei, fillért fillérre raktak. Egyhangú életet éltek. Megvallotta magának újra, nem tetszett ez az életmód.

Felesége azt még elnézte neki, hogy a hülyeségnek tartott színészkedést folytassa, de azt is csak azért, mert Klári eltűnt az együttesből. Előadás után nem engedett meg borozgatásokat, talán ha egy pohárral ihatott, aztán elkezdte szépen terelgetni hazafelé. 1942 októberében házasodtak össze Margittal, ahol az öccse volt a tanú. Aztán 1943-ban a testvére is megnősült, de nem őt hívta meg tanúnak, így az esküvői meghívót sem fogadta el, csupán jó kívánságait írta meg nekik egy lapon. Pár hét után azonban dolga akadt Pesten, és ellátogatott a Naphegy utcai villába. Öccse felesége szép, magas nő volt. Nem sokat beszélgettek, kicsit hűvös lett a viszony. Érzékeny lelke azt sugallta, le nézték, pedig, mint később kiderült, ennek nem volt semmi alapja, csak a fantáziájában létezett.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.