Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halló! Magyar!

 

Már elég régóta érzem,
semmi nem ugyanaz
ami volt, nem is oly régen.
Mintha kór takarna,
éjjel  nem  alhatok,
de ébren sem vagyok.
Nem érzem szívben a fényt
nem tudom, mi lakik
zavaros szemekben,
az ember hitetlen, és
feladott minden reményt.
Krisztus kiterítve.
Feszítsd meg őt! Feszítsd!
A tömeg azt üvölti

*
Alamizsnát kunyerál,  
szívébe kés hasit,
míg térdelve csókolja
gyilkosa mocskos lábait.
Madártoll kenyérlisztje,
cukrát édes bacilus köpte,
agya programozva,
kihez húz, azt se tudja.
Gyűlöli testvérét, de
Idegent ölel, átkarol,
mezején ring a tiszta búza,
közben tehene, ökre,
G.M.Ó-t abrakol.
Maga mérget eszik,
és másnak robotol.
Elkopik alóla a haza földje.
Idő előtt rongyol a ködbe,
nem látja  már a holnapot.
Hörögve röhög a hazug,
ki eladta alóla a hantot,
hol többé nem nyughatik.
Ahogy a semmibe lehull,
a maga - fonta kötél
nyakán szorul.
 *
És jön hajnal, és jön est,
mind, mind egyforma,
 alvó,béna, süket,
bár fülében üvölt a szó,
nem hallja az idő szavát:
Halló Magyar!
Fel kéne ébredezni már!

2015.06.10.