Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hazátlanul

Esteledik, mint sokszor, évek
óta már. Eljön majd a sötét is,
nem lesz, aki vár.
Hiába nézed az ajtót, nem szól
a csengő, kilincs se mozdul, üres
az út, és sivár a nyár.
Esténként nem lesz, ki hazavár,
néma szobában hangja sem rezdül,
illata  is elillant már.

Kinn az égen, gyűlnek nehéz
fellegek, köröz a fejed felett
fekete madár, fekete madár.

Száraz ajkadra se kapsz enyhet,
nem gyógyítja senki fájó lelked,
nem lesz,
ki reggel felkelt, eléd se rakja teád,
gyógyszered nem adagolja, étked
se áldja, és nem mond  többé senki
jó éjszakát.

Ott, ahol nyugszol majd, nem értették
szavad,
Nem tudja senki, tulajdonképp ki vagy?
Ki volt az apád, a lányod, milyen az unokád?
Voltak e álmaid? És nem érdekeltek senkit
a vágyaid.
Hantod sem marad, és rajta hervatag virág
se terem.
Nem lesz ki elkísér, az utolsó meneten.
Nem vagy  más nekik, csak egy idegen,
és nem emlékezik rád, többé senki sem.
2015  05