Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horizont

 

Hideg éjszaka után
vacogva ébredtem..
Mellettem az ágy üres,
mint nélküled az életem..
Hűvösödő nappalok,
kora-esti lámpagyújtás.
A nyár már karnyújtás,
és egyre távolabb vannak,
a fülledt éjszakák..

Lelkemben élénken
ragyog az a hat nap.
Lopott percei még hatnak,
derűt varázsol naplemente táján
pár meleg mosoly, suta ölelés,
búcsúzáskor kapott, apró csók-csokor.
testen végigfutó furcsa remegés.

Zord telet megvilágító ablakfény
szemed csillogása, derűje.
Éjszakáim andalító zenéje
a hangod, -amit nem visz az idő-,
a bennem lüktető élet, motorja.

Arcomon gyűlnek a ráncok,
szemem körül szarkalábak,
és nyugtalan éjszakai álmok
táskái látszanak.
Megtépáz az idő.
Hajam fehér szilánkok,
miközben évem egyre nő.
A mérleg másik oldalán
sunyin rohan az idő.
Homokszemeim
vihar söpri sikongva.

Az a remény éltet,
ha lesz még szél,
ami összehordja
poraink,
találkozunk a légben,
egy boldog ölelésben,
mikor hajnaltájt
bíborban ég a horizont.
2010-9-25