Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Időtlenül

Időtlenül


Este, ha lefekszem, vigyázol rám,
mint őrt álló Gábriel, ott ragyog
fehér keretben, gyémánt tekinteted.
Ha nem lennél, és nem lennék én sem,
nem volna lételem, kőbe vésném
az életed, s az életem.
A földet verné csendes, langy eső,
vinné folyam, egész a tengerig,
hogy összehozza újra sejtjeink.
Velem lennél, porban elkeverve,
mint törmelék, és humusz, hegyalján,
hogy gondolatodból virág fakadjon,
palettádon színek énekeljék
az élet szép, örök diadalát.
Gondosan megtervezett holnapok
álomvilágából újra ébrednék,
élni, egy örökkévalóságban:
Veled.

Isten szép világban rajzolnám meg
az arcod, amely fentről figyelné
a végtelent, és alatta engem.

2011.10.31