Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

Jelen


Ma is jönnek.... Naponta látni őket a villamoson hajnalban. Megszokott a kép este is, amikor kifelé utaznak. Nem tudom hol, de valószínű, hogy a temetőben töltik az éjszakát. Télen is... Többen vannak. Öten-hatan. Nem együtt, da szinte azonos időben. Belegörnyedve a pózba, soványan, meghajlottan, mintha mindig a lábuk elé néznének. Minden nap. Látom, ahogy végigtúrják a hajnalban járdaszélre kitett kukákat, a szemetes gazos Kőbányai utcákon, ahol a régi megkopott épületek szigeteletlen vizes salétromos házfalai adják a hátteret, mert van még belőlük. A hajnali villamossal a belvárosba igyekeznek, valamelyik aluljáróba, vagy állomásra, esetleg egy belvárosi járdaszegélyre, ahol jobb híján kéregetnek .

Cserepes ajkuk szegletén cigarettacsikk, hajuk zsírosan, fésületlen, portól, mocsoktól tincsekbe csomósodva  lóg, naptól, széltől keményedett arcukba. Színtelen, fénytelen, kereső tekintetük a járdát kutatja a megállóban, és a fekete árokkal kerített körmök felszedegetik a kövérebb csikkeket. Csuklóikon mocskos műanyagszatyor, amiben üres, koszos, kikukázott -   még visszaváltható - üvegek csörömpölnek, a másik kézen lógó nejlon szatyorban, a kukából kimentett ételmaradék savanyodik..
Ruháik valamikor vasaltak voltak, ma zsírtól kosztól fényesen, a mosdatlanság bűzét árasztva lóg rajtuk. Cipőik kopottan - itt-ott szakadtan-  rejtik kiszáradt beteg lábaikat, jobb híján lukas zoknival, de nyáron a nélkül.. Életkorukat csak saccolom. negyven - ötven között? Talán több, de lehet kevesebb is.

A nyomor, a reménytelenség, a kilátástalanság, a megalázottság, nem számlálja a múló időt.
Nézem őket! Valaha volt munkájuk, lehetett családjuk. Hajnalonként kávét szürcsölve ébredeztek,  célt tudva, munkába mentek, volt otthon, gyerek. Csörgött a vekker, vasárnaponta talán tovább aludtak, és álmodtak szépet, terveztek jövőt. A derékhad voltak. Lehetnének..lehettek volna....

Meccsre jártak, talán nyaraltak is a családdal, és törlesztették a részletet. Néhanap munkából jövet talán betértek egy csehóba egy sörre, jobb esetben a hűtőbe nyúltak érte, hogy leöblítsék az ebédet vagy a vacsorát.

Aztán jött valami. Nem általuk. Azoktól, kik a világ sorsának igazgatására tehetséget és kiváltságot  éreztek magukban. És eladták a gyárat, a húsüzemet, a vállalkozást, a szállodát, mindent, mi eladható. Tovább nem láttak a saját javaiknál. És az eredmény a recesszió, másoknak ítélet lett.. Felesleges vagy!

Egy ideig még találtak alkalmi munkát, de az is lassan elkopott.Nem marad  semmi, csak a reménytelenség. Az utolsó csepp, a tető is elúszott a fejük felől..

Mint vihar kidöntötte fa, lassan száradnak, féreg járja testüket, lelküket.. A szakadt nejlon-szatyorba savanyodó, kukából kimentett étel mellé, estére a koszos üvegbe talán kerül a legolcsóbb kannás-borból búfelejtőnek éjszakára, ha elnyeli őket a temető.

2009.07.29.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.