Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsony este

 

És eljött a nap, amire egész évben vágyott. Már a kezdet sem olyan volt, amit igazán elképzelt. Nem esett a hó, fekete, vagyis, majdnem zöld karácsony virradt, hiszen nem nagyon voltak mínuszok, és a kétnapos eső hatására, a kert is kicsit kizöldellt. A vén birsről még nem indult meg a levélhullás, az idő inkább volt késő ősz, mint karácsonyi.

Advent utolsó hete – mint annyiszor az életében- a takarítással, ablak, és függönymosással telt el, majd az utolsó három nap a sütésé és a főzésé volt.
Nem tudott keveset főzni. Egész életében nagycsaládról álmodott, és mindig nagycsaládnak főzöt, sütött. Ha nem is egészen a sajátja volt, mert azok mind elmentek már, egy másik szférába, de szedett magának egy másik nagycsaládot. Barát, ismerős, és a világ szegényei közül egy-kettő.

Kész volt a gerslis káposzta, még a nagyanyjától tanulta, és mindenki megdicsérte, mennyire finom. Háromféle hússal készült. Volt benne disznó combja, füstölt sonkája, pulyka comb, és természetesen csípős füstölt kolbász, erőspaprika, szemes bors, vecsési savanyú káposzta, gersli, és a végén a tejföl, csak díszítésnek.

Két nagyméretű tepsiben mosolyogtak a bejglik, egyik diós, a másik mákos. Nyolc rúd. Régen még kevés is volt. Kettő-kettő ment a gyerekeknek, kettő a társa idős szüleinek, az övéi már régen nem voltak, és kettő maradt nekik. Mindig sütött sós aprót is, és az édesekből is vendégkínálónak pozsonyi kiflit, vagy rácsos linzert, esetleg piskótatekercset. De a hűtőben, mindenesetre, ha váratlan vendég beesne, mindig volt eltéve egy tepsi pogácsa tészta, és egy nagy adag hájas tészta lap, amit pillanatok alatt ki lehetett sütni.

Pár éve már, nem jött senki, a család is szétesett, a gyerekek kirepültek, élte ki- ki, a maga életét. De a készülődés nem lett kisebb.
Az esték ilyenkor magányosak voltak. Mint most is. Minden kész, a fa teljes díszben áll, az asztal terítve, égnek a gyertyák, a ház ablakban fény girland, és a terasz is kivilágítva. Bárki, ha rá néz, azt érzi, élet van. Család van.

Csak állt a sötét hálószoba ablakában, és nézte az utcát. Már elmúlt hat óra. A városra csend borult. A házak ablaka világos volt, fénylő, nyitott szemmel bámultak a néptelen utcákra. Minden lelassult.

Kinyitotta az ablakot, friss sütemény, és kávéillat csapta meg az orrát. A karácsony esti halászlé jellegzetes illatával ölelkezett a vaniliáscukor, és a vörösbor illata.
A fénylő ablakok mögül színes fények villantak a sötétbe. Boldogságzsivaj, és nevetés, karácsonyi énekhangok egyvelege úszott a sötét ég felé.

Egy-egy ház előtt megállt egy kocsi, majd ajtó csukódott, és csomagokkal megrakva, elnyelte a vendégeket a ház. Mindenki megérkezett már, akit vártak. Kézzelfogható volt a szeretet, az összetartozás. Tíz felé, még az ég is megkegyelmezett, lassan, hangtalan, esni kezdett a hó. Csend, és béke borult a városra. Még a kutyák is másként ugattak ezen az estén.

Állt a sötét ablak előtt, és valami nagyon szorította. Annyira jó lett volna asztalhoz ülni ketten, egymással szemben, és érezni a szeretet összetartó erejét. Jó lett volna megfogni egy megfáradt kezet, megölelni valakit, és megköszönni, hogy létezik. Elénekelni a menyből az angyalt, és ülni a fa előtt, karácsonyi dalokat hallgatva, és egymást átölelve, kinézni az ablakon, a karácsonyi hóesésben.

Észre sem vette, forró könnyek folytak az arcán. Leszedte az asztalt, elfújta a gyertyákat, leoltotta az égő díszeket, még a karácsonyfa fénylő égőit is. Lassan sötétbe borult a ház. Bebújt az ágyba, és magára húzta a takarót.

2011.12.19.