Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép kerettel

  
 

 

...mikor nem ismertelek,
nem voltál,

és nem voltam veled,

nyirkos köd között,
lágy kontúrok halvány sziluettjei
ringatóztak
.
Talán, te rajzoltad.

Lángoló hintód
szellemfantomjai közt
lélekben megbújva,
odatévedtem.

Képbe révedten,
láttam a tüzed.

Út menti gazok égtek,
pattogó lángok sírtak, kértek,
láz égett benned,

s mint valami szent zene,
szólt, a lelked csodás hangszere.

Kerettől keretig tart a létünk,
ha lépünk, tán le is zuhanunk.

A férfi nevét kutattam,
azt képzeltem, ha tudom,
s mint varázsigét elmormolom,
minden valódi, nem álmodom.

Száz alakban is bennem a kérdés,
hová vezetsz?
Vagy én vezetlek?

Vagy csak hív a hang,
hogy veled legyek?

Zuzmók bársonyán futottunk,
láng nyelte lépteim,
visszanéztem,

de nem maradt nyomom megint.

Mert hiába rezdült a levél,
hiába sóhajtott kócos hajamba  szél,

madár rikoltott,
szürkén alkonyult,
halványuló színek indultak,

a vászon megfakult.

Nem volt hangunk,
gyáva és néma lett az ajkunk.
Csak a palettádon ragyogtak fel a színek.
Utolsó ecsetvonással
a tűz átkarolt.
 
Lángoló hintód tovább futott.

 2011-05-12