Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képnézegető



Későn ébredtem, lustán,
képet nézegettem.
Múltba jártam, vártam,
újraélni vágytam,
a régi éveket.
Nem azért, mert jó volt,
csak mert fiatalabb
a mainál. A kép
talán szép.   Csalódtam.
Jöttek fakult színek,
az érzés elmaradt.
Némelyik képen, már
nem emlékszem,ki állt
ott ,mellettem éppen.
Voltam csinos, ifjú,
és reménnyel tele,
és volt, mikor lelkem
a bánat nyomta le.
Némelyből  kutyáim
hűsége sugárzott,
másról, egy rokontól
áradt rám az átok.
Voltam szerelmes, álmodó,
szőkén, vörösen- fakó,
voltam reménytelen,
száraz, és fáradó,
mint kiszáradt folyó.
Címek, nevek, arcok,
nem tudom ,kik vagytok.
Múltam árnya kísért.
Most üzenem nektek,
már nem emlékezem,
mi hozta össze sorsunk.
Akkor egymásnak voltunk,
de nem maradt öröm,
se harag, csak a kép.
Fakult színek lágy,
olvadó kavalkádja,
betört a mába, és
kicsit most felkavart.
Aztán leült, mint avar,
ha szél földre rázza.
Mi jött, múlt nemsokára.
Öröm és fájdalom,
évek rakódtak egymásra.
Mára, csak emlék,mi
nemrég – élesen, fájva-
arcomra véste ráncait.
Hozom múltam rongyait,
lerakom eléd, mint
kiáradó folyó ,
vegyes hordalékát.
Nézd, ez vagyok én most.
Fakult képek pergő
egymásutánja.
Kopott kincs, földbe ásva.
2012-2-7