Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ködökbe veszve


 

Eleinte magam kerestem.
Ahogy teltek az évek
hangomra leltem,
szóltam, ha kellett.
Barátokat is találtam
kik azt keresték, amit én,
és megfogtuk egymás kezét.
Jó volt együtt ,erősen.
Aztán az élet
„adj király katonát..”
játszott velünk.
Az óta is, mi csak vesztünk.
Szűkül a körünk.
Itt-ott foghíjas a csapat,
évek óta, egyre kevesebb.
Már nem érnek össze a kezek.
Szemünk fénye ködökbe veszett,
szürkébbek lettek a hajnalok.
A világ is nagyokat változott,
nem leljük nyugalmunk benne.
Megtépázott lelkünk Istent keresve
fél, és nem remél.
Készül az átmenetre,
hogy egyszer majd,
tele vággyal, visszatérjen.
Ha lesz még hová…
2016,8,10