Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



A vén ember már szinte várta a hétvégét, nyugtalan volt, nyűgös, mondta is neki a felesége:
- Hallod-e ember, olyan vagy, mint a bolhás kutya, mindig morogsz. Mi a fene esett beléd? Nem leled a helyed.
- Hagyj most engem! Gondolkozom.
- Ugyan-ugyan! Mi a csoda nagy gondjaid vannak, hogy annyit gondolkozol?
- Nehéz nekem most erről beszélni, meg tán nem is értenéd.
- No szépen vagyunk, mondhatom, egy életet leélünk, és akkor derül ki, hogy nem értelek? Most sértegetni akarsz?
- Jaj, dehogy mama, ne csináld! Nem akartalak megharagítani.
- Akkor mi bajod, had halljam? Nincsenek titkok! Ki bántott?
- Senki. Én csak olyan vagyok most, mintha kísértetet látnék.
- Nocsak! Vénségedre megy el az eszed? Bolondgombát ettél? Miket beszélsz itt össze?
- Látod, most te bántasz. Arról van szó, hogy itt a Márknak meséltem a dolgokat, és eszembe jutott minden.
- Mi minden?
- A múltkor hirtelen szakadt vége a  mondókámnak, és ahogy a gyerek elment, feljöttek azok a szörnyű emlékek.  És hát itt az ünnep is. Eszembe van a  2006-os nap is, mintha meg akarták volna ismételni azt a sortüzet.
- Gyere te vén idealista, bolond álmodozó! Ezért szerettelek mindig, mert akkora lelked van. Tudom szörnyű volt. Pista a legjobb barátod volt.
Tudom, hogy szörnyűségek történtek, de elmúltak. Emlékezz békésebben. Ne  engedd, hogy ennyire fájjon.
- Te nem tudod mi történt ott, nem láttad, én viszont igen.
- Gyere könnyebbülj meg, mondd el. Várj, gyújtok egy gyertyát Pistáért.
- Jaj mama, ha nem lettél volna, nem tudom, hogy élem meg az azutáni éveket. De jó, hogy találkoztunk, Istenem , de jó!
- Ez felért egy vallomással, régen hallottam tőled ilyet. Várj, felveszem a telefont, és utána beszélgessünk arról a napról-
- Halló! Szia kicsim, mi újság?
Márk az- mondta halkan az asszony, befogva a telefont.
- Hogy ráérnél? Hát gyere. Nagyapád úgy is maga alatt van, legalább segítesz megvigasztalni. Nem, nem. Semmi főzőcske. Hogy mit? Anyád? Nohát! Tudtam én, hogy piszok jó kislányom van! Gyere drágám! Nagyapád is integet, gyere csak! Szia.
- Mi van?  - Kérdezte az ember, - történt valami?
- Semmi különös. A lányunk „véletlenül” sokat főzött, és átküld egy kis  töltött káposztát, meg  fasírtot, majdcsak elfogy.
- Értem. Rendes csaj ez az Anita, jól nevelted.
- Azért ketten voltunk, nem?
- No már itt is a gyerek, te jó Isten, biciklivel jött! Ebben a randa szeles időben, jó hogy fel nem borult.  Főzz nekünk egy jó mézes teát.

- Sziasztok! Nagyikám itt a csomag, a lányod küldi a puszikkal- adta át Márk a nagy táskába csomagolt  ételes dobozt. - A másikat tedd a fagyasztóba, mert anya már előfagyasztotta, ki ne olvadjon.
- Szia papus! Hallom nincs jó kedved. Mi baj?
- Jön az ünnep fiam, és emlékezem.
- Látom, nem kell neked sehova elmenni, ott vagy anélkül is.
- Tudod fiam, nem múlnak az emlékek. Ott halt meg a legjobb barátom. 25-én a Kossuth téren.
- Sokat hallottam ezekről, apa is mesélte, mi volt az tulajdonképpen?
- 25-én hajnalra  a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádió épületét, majd reggel  beolvasták a kormány közleményét, hogy az „ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták.” Ezt hallva, a város  több pontján fegyvertelen tüntetők tömege jött össze.
- Hol gyülekeztek az emberek? Mi határozta meg, hogy oda mentek?
- Terek, gócpontjai a városnak, mint  a Deák tér, az Asztória, a Bartók Béla út, Amerikai út, ahol egyébként is- mint ma is- az emberek találkozási pontjai voltak.  Mind elindultak az országház felé.
- Mi okkal mentek oda? Petíciót akartak?
- Nagy Imre megjelenését akarták. Közben a város sok részén, az ellenőrző pontokon levő szovjet katonák barátkoztak a tüntetőkkel.
- Hogy nézett ki ez a barátkozás? Beszélgettek? Mit tettek?
- A tüntetők felszálltak a harckocsikra, és volt, hogy együtt mentek a Kossuth térre, ahol már több szovjet tank állomásozott, mert  ott volt tárgyaláson a szovjet vezérkar.
- A vezérkar látta, hogy a szovjet katonák barátkoznak a magyar tüntetőkkel?
- Bentről biztos nem, de kintről, az érkező Szerov KGB-főnök igen, és nem nagyon tetszett neki amit látott, ezért délelőtt 11 óra után parancsot adott riasztólövések leadására. Katonái azonban összezavarodhattak- így mondták utólag-, bár vélhetően egy ávós ezredes adta le az első lövéseket géppisztolyból. Akkor aztán elszabadult a pokol, mindenki menedéket keresett ahol tudott. Egy szovjet harckocsi – a Ságvári tér felől érkezett– repeszgránátokkal és géppuskatűzzel sorozta a menekülni sem tudó embereket. A környező épületekből is lőttek, ma sem tudni igazán kik.
- Szörnyű lehetett nagyikám! És te ott voltál?
- Igen. A barátommal mentünk ki, és ő soha többé nem jött haza onnan. Ezért is járok ki minden évben a temetőbe. Azt se tudom, hova lett eltemetve.
- Sokan haltak meg?
- Nagyon sokan. Többen, mint amit bevallottak. Olyan volt a tér, mint egy mészárszék. Vér mindenhol. Teherautókkal vitték a halottakat, legalább ezer ember halt meg, és több száz volt a sebesült. .
- Jaj nagyikám, ez szörnyű volt. Megértlek, nehéz lehetett feldolgozni.
- Az, de ezután sem fejeződtek be a harcok. Aznap délután fegyveresek elfoglalták az  angyalföldi pártbizottság központját. Ott is többen életüket vesztették. Forrongó volt a hangulat az ország más részein is. A pécsi egyetemisták tüntettek. Miskolcról fiatalok indulnak Budapestre, hogy csatlakozzanak a fegyveres fölkeléshez. Ózdon leverték az épületekről az ötágú vörös csillagot. Szegeden fölfegyverzett katonák védték pártlap szerkesztőségét. Székesfehérváron az ottani, előző napi sortűz miatt tartottak tiltakozó gyűlést Duna-Pentelén is meghaltak, amikor a katonaság géppuskatűzzel verte vissza a laktanyába fegyverekért nyomuló tömeget. Nagykanizsán, Győrben le döntötték a szovjet emlékművet, és a politikai foglyokat szabadítottak ki a börtönből. Nyíregyházán kődobálással próbálták megállítani a szovjet tankok benyomulását, amire fegyverrel válaszolnak. Ez a nap a „véres csütörtök” nevet kapta.
- Édes nagyikám, nem volt könnyű gyermekkorod. Szőnyű lehetett mindezt megélni. Köszönöm, hogy elmondtad. Ígérem, 23-án együtt megyünk ünnepelni. Nyugodj meg, legyen béke a szívedben. Szeretlek nagyi. Had öleljelek meg.
- Itt a mézes tea . No öreg, könnyebb lett a lelked egy kicsit?
- Egy kicsit. Legalább ma estére. Mert jó veletek.
20091017