Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

Krízis

Trilógia II


Nehéz a szívem. Éjszaka van.
Befelé folyó könnyeim,
mint lávafolyam.
Ólom lábakon járnak a percek
s mint fában a szú,perceg
zúg köröttem a csend.
A csillagtalan éjszakában
szemed világít,
- ijedt, fáradt, meggyötört –
s a rám tört félelem
markolja torkom.
Sírva, magamnak mondom:
Az nem lehet,
hogy elveszítselek!
hogy álmaink, terveink
ködbe vesszenek!
Az nem lehet,
hogy a természet
szent törvényét
a Halál szegje meg!
Az nem lehet,
hogy feldobott kő,
ívét megtörve
félúton megáll
s ne legyen más,
csak hideg zuhanás!
Az nem lehet,
hogy delelőn a Nap
elhomályosul
s fényére örök
sötétség borul!
Az nem lehet,
hogy nappal nélkül
jöjjön el az éj,
hogy ki tegnap még
forrón öleltél,
ma dermedt,hideg
anyaggá legyél!
Az nem lehet,
óh ti Istenek,
kit tegnap nekem adtatok,
zsarnokin most
elorozzatok!
Nem lehet,
hogy annyi jóság
szeretet, az örökkévalóság
tört része alatt
semmivé hulljon szét
egyetlen perc alatt!
Nehéz a szívem. Éjszaka van.
Befelé folyó könnyeim,
mint lávafolyam.
Ólom lábakon járnak a percek,
s mint fában a szú perceg,
zúg köröttem  a csend.
A csillagtalan éjszakában
szemed világít,
- ijedt, fáradt, meggyötört –
s a rám tört félelem
markolja torkom, s a
dermesztő némaságban
mondom, sikoltom:
Az nem lehet
, hogy elveszítselek!

 
1983 március