Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mérleg

 



Voltam naiv, egyszerű, kicsi lény,
Dolgos, tiszta, túl szerény.
Magamból mindig csak adtam,
míg üresre fogyott az asztal,
amire senki nem pakolt.
Jussért, szeretetért, nem verekedtem soha.
Hagytam, hogy örüljek annak,
amit az élet önként  megadott.
Aprópénzen megvett nem vonzott,
nagyhoz meg nem volt jussom.
 „Kaparj kurta neked is lesz”
se hajtott , tanácsot nem fogadtam,
magam-taposott úton jártam,
rangért, címért, sorba nem álltam,
nem is jutottam csúcsra.
Nem volt, se gazdag férjem,
se pénzes szeretőm, fejem fölé
nem rakott senki tetőt,
alám se fészket..
Hajbókolni nem tanultam,
kérni is, csak Istentől szoktam.
Halkan, fájón, néha megalázón,
mégis megpróbáltam, de
beláttam, feleslegessé váltam.
Volt, kinek sok lettem, nekem meg  ő kevés.
Üzlet így nem köttetett.
Ahogy fogyott az erőm
úgy nőtt az alázat,
mégsem lett az egyenleg  pozitív.

Büszke vagyok, kevés erőmből,
magam teremtettem élhető világot.
Szerényen éltem, halni is úgy fogok..
Nem tűnik fel senkinek,
ha egyszer hirtelen elmegyek,
kilépek a körforgásból.
A csillagos égbolt hiányolja majd,
ha estelente nem lesem,
kutatva titkait.

És te, talán, néhanap,
ha a magány fojtogat,
és rád szürke palástot terít.

Az egyetlen vagyok,
aki annak látott,
ami vagy.

2010-10-23