Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

Mindörökké.

A szemhez szokott félhomályban
szemed sötétje fénylett
az indigókék éjszakában.
Mint bársonyos vizű tiszta tó,
úgy éledt hangod bennem:
szelíd volt, kedves, bíztató.
S a távolból dübörgő városi zajt
a szívdobogásod adta át,
ott éreztem a véremben
tested lüktető ritmusát.
Fenn az égen a csillagok
kéken, tűzpirosan égtek,
és ismerős volt mind, nekem,
ahogy akkor elmesélted.
Szép volt. És mesélt az éjszaka,
vallott az égbolt ezernyi csillaga!
Boldog voltam.
Ha elmúlnál egy perc alatt,
és szétesne minden,
és a valóság nem lenne más
csak gondolat,
akkor is köszönném Neked,
hogy erősebbé vált általad
bennem a hit.
Élni csak úgy szabad,
hogy a valóság közelítse
a megálmodott vágyakat.
Hogy a küzdelem tüzében
égjen le rólunk a salak,
hogy tetteinket
ne a véletlen irányítsa,
hanem a tudatos akarat.
Jó volna, ha megéreznéd
ez indigó-kék ég alatt
hogy hálás vagyok a szikráért,
mely bevilágította lelkem,
s tévelygések erdejében,
megint útra leltem,
hogy nem volt hiábavaló
üres időtöltés a szó.
mert szavad visszhangzik bennem,
mint feldobott kő, ha mélybe hull.
Csillag, mely hullásában is fénylik.
szavad elkísér földtől az égig,
és nem hűl ki, nem száll el
nyomtalan, mert matematikai képletek
logikájában, betűk rendjében,
az élet kuszaságában,
indigókék nyárvégi éjszakákban,
már mindörökre benne vagy.

 

1988 nyara

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.