Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mondd mivé legyek?



Nem tudom, neked hogy megy,
 megszoktad -e már, hogy nem vagyok?
Nem tudom, hiányoznak -e néha ,a
 hangok, vagy a mondatok?

Tanulom a csended,
de megvallom, nekem nem megy.
Fáj, kimondhatatlan kín,
ez a némaság.

Olyan, mint a hosszú tél,
az ember küzd,
de egyre csak remél,
hogy egyszer mégis véget ér.

Nem panasz.
Gyenge vagyok.
Nem tudlak
legyőzni magamban.

Hiányzol.
Annyi gondolat van,
 amit régen megoszthattam veled.
 Most csak gyűlnek,
és nem mondhatom el senkinek.

 Annyiszor nyelvemen a neved,
és a kérdés,
" Hogy vagy?
Milyen az életed?"

Úgy érzem, hasztalan
céltalan pocsékolt idő,
önsanyargató büntetés, a semmiért. 
Barátság sincs már, kitudja miért?

És bennem mért nem múlik el?
Miért emészt,
ha egyszer múlnia kell?

Jó volna eltűnni,
mint egy fölszikkadó pára.
Céltalan üres minden.
És  képtelen vagyok lépni
egy másik irányba.

Megrekedtem,
mint születni készülő magzat
a szülőcsatornába.
Se előre, se hátra.

Fuldoklom,
köldökzsinórral nyakam körül-
Nem voltál még,
és már nem vagy,
de nélküled megszületni  nem sikerül.

Annyi dal van még bennem,
még alig énekeltem,
jó volna megírni mind,
és átadni, hogy olvasd,

és ragyogni,
mert te adtad kezembe a tollat,
 a dallam, a hang,
mint egy jászolcsillag,
vezetőm volt,

minden betűm csak neked szólt,
minden, ami zenél,
 ma is neked van,
és tőled remél

elismerő hangot,
vagy lesújtó kritikát,
mert bármily hihetetlen,
bennem te vagy a láng,

és neked világít,
amit te tartasz égve.
Kidőlt a gát most,
bocsáss meg érte.
Holdaddá váltam,

körötted kerengek,
hol fogyófénnyel,
hol téged sugározva fénylek.
Élni sem tudok,

felem nálad maradt,
és halni sem merek, 
mert a bennem maradt magad,
velem halna.

Mondd, mivé legyek?
2011-2-18