Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Morzsák IV.



Szerda.
Egész éjjel esett. Későn ébredtünk, főleg és.  Tizenegy után oltottuk el a lámpát.  Csendes, de álomtalan volt az éjszakám. Hajnalodott, amikor elmerültem az alvásba. Hagytál.

Egy régebbi – otthoni- sérülésem egy rossz mozdulatra visszatért, minden lélegzetvételre a bordámba hasított a fájdalom, és minden mozdulatnál tudatta velem, valami nincs még rendben.
Ez rányomta bélyegét a napra. Reggel az eső is újrakezdte, Mai napra szőtt tervünk nem látszott megvalósíthatónak. A „kolonin” akartál füvet nyírni, én meg addig betakartam volna a rózsáidat, felkészíteni a télre.
Délhez közel, mégis abbahagyta, kissé ki is derült, gyorsan nekiindultunk, a méheket is meg kell nézni. A fű vizes volt, nyírni nem lehetett, de a kaptárt gyorsan szétkaptad, hogy leszűkítsd a teret, felkészítsd a bennlakókat a télre, kisebb teret kelljen bemelegíteniük. Nem tetszett a beavatkozásod, kaptál is egy szurit.

Alig tudtad befejezni, az eső újra kezdte. Jól elázva, dideregve vettük az irányt a kocsihoz, siettünk haza a meleg lakásba.
Gyors ebéd egy óra után, aztán kicsi pihenés. Én megint elaludtam, kipótolva az éjszakát, te hamar megébredtél, és kivonultál a zárt teraszra olvasni.
Hagytalak. Bevonultam a konyhába, és maradt a csend, az eső monoton kopogásával, Az ablakon csíkokban folyt le a víz, szürke és álmos volt minden. Tennivalóm nem volt. Maradt a csen, a hallgatás. Jó volt ez is.
Az idő ment, Négy óra. Ötkor elmész. Ma is lövészet,

Az ég itt olyan gyorsan változik, mintha örök április űzne tréfát a szemlélővel.
Az égen most ezüstre vált vattapamacsok úsztak, megszívták magukat, egymásba tolta őket a tenger felől elindult szél, és újra esett. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan oszlott is el, és a felhők mögött ott ragyogott tejes-kékségében az ég. Semmi por, semmi szmog. Skandináv ősz! Csodálatos szinergia.
A levelek készülődnek a télre. A „kolonin” bíborban éget a bazsarózsalevél, de a földi eper még virágzott, gyümölcsöt érlelt. Sose érik be, az ősz már nem engedi.

A rózsák is tele vannak virággal, a gyep a víztől csodásan puha és vastag-zöld szőnyeget alkot, de a  fák már színesednek.
Ha a Nap melege átsüt a réseken, még meleg van, azonban ha felhők takarják érezni a hideget. Az ég, ahol felhőtlen, valószínűtlenül szép kék, tiszta, lágy színekben pompázik, oxigén-dús a levegő és nincs semmi por, semmi szmog.
Vendég vagyok itt. Nézek mindent, figyelek, csodálkozom, ahogy te lehettél majd ötven évvel ezelőtt. Szép, de idegen világ, bár nagyon élhető.
Nekem nem kell választanom. Neked kellett.Egyféle választásod volt. Maradnod kell!
Ki tuja, melyikünknek könnyebb?
Most azt gondolom, neked egyszerűbb volt. Nem volt választásod, maradnod kellett. Alapjáratban közelebb állsz, ehhez a mentalitásoz. Én csodálom, de nem tudom, tudnám e magamévá tenni? Mára már kevésbé vagyok képlékeny, és alakítható.
Mindenesetre a környezet elbűvöl, minden vadsága keménysége ellenére is, szinte magába szippant az a szépség, amiben itt körülvesz. A környezet, az éghajlat nagyon élhető. így madártávlatból
Ha bezáródna a visszaút – mint neked – nagyon nehéz lenne. A helyem nem keresem, nincsenek gondjaim, vendég vagyok.
Mindenesetre itt nem látok kolduló embert, lerongyolódott kéregetőt, hajléktalant, aki a téren, egy padon alszik, télen kisebb várótermekben vagy az erdőbe felhúzott nejlon sátorban lakik., ami nem jelenti azt, hogy nincs is. Látható jelével nem találkoztam.

A rend, a tisztaság, a törvények betartása a szervezettség, erős. A természet védelme, minden itt élő szent kötelessége. Télen nem ritkulnak meg az erdők, nem lopják a fát, a vadat nem lövik orvvadászok, nem szennyezik hulladékkal a természetet, mindenhol ápolt és tiszta. A te precízséged, tisztaságtartásod jól bele illik a képbe, te ide, hazajöttél,
Csodállak, és elfogadom ezt a kiváltságod, de másolni azt hiszem, minden törekvésem ellenére is, képtelen vagyok.

Este lett ma is. Még nem tudom, mit készítek nekünk vacsorára. Lassan nyolc óra. Várlak. Hogy te is érezd ezt a várakozást, szépen terített, és szépen szervírozott hideg vacsorát készítek az asztalra.
Boldog vagyok, mikor meghallom a lépteid a lépcsőházban. Elönt az öröm, mikor belépsz. Jó elveszni kitárt karodban, jó hozzád bújni, látni a szemedben a fényt, a belső meleget. Jó így hazavárni, mindegy hogy itt, vagy a másik hazánkban. Egy a fontos, hogy megérkezel.