Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

Óh Sors, oldozz végre fel!
Trilógia III,
Itt állsz előttem 
s nézlek szomorúan.
Rímtelen szavak
húllanak ajkamról.
mint fáról hervatag
falevelek. Vagyok, s leszek,
mert az élet tovább
pereg,Veled-és nélküled,
Veled – mert elmenni
képtelen kegyetlenség,
s nélküled- mert maga
vagy az idegenség.
Egyedül vagyunk
és magányosak együtt,
és fázunk, és égünk,
és végünk ez a végtelen
zártság. Bénít e sivárság
és fáj az öröm,
hogy élsz.
És fáj, amit remélsz
mert tudom, hogy álmod
halva szült gyermek.
Sikoltva kérek kegyelmet.
Elég!Elég!Elég!
Ne lássam tovább,
hogy dermedt meg
lángoló értelmed.
Nem bírom el!
hogy kezed, mely oly
sokat tudott,
most a semmit  markolja csak,
és ajkadon botladozva
kuszán, jönnek a szavak.
Nem bírom el, hogy
így meggyalázva,
leépülve lássalak!
Kegyelmezz nekem Isten!
Óh! Kegyelmezz!
És nézd Őt, az
esendőt, kinek
létéért térdelve
könyörögtem százszor.
Nézd, kit meghagytál,
fosztva az értelem
fénylő sugarától!
Nézd! Kit alkottál
képmásodra, hisz
így tanította a biblia,
nézd Isten művedet.
Mivé lett az értelmes
Ember! Ha vagy, s
kegyelmed oly végtelen,
nézd! Mit tettél ez emberen?!
                                                              
A gondolatok fájnak!
A nyárnak vége.
Mielőtt megjött, már
elmúlt. Szerelmünk
fagyott virág. Kedves,
kit úgy szerettem,
itt állsz előttem,s
nézlek szomorúan.
Rímtelen szavak
peregnek ajkamról
mint fáról hervadt
falevelek. Veled
vagy nélküled egyformán
fáj! Kinyújtott kezem
nem éred el, s tétova
szavad nem értem én.
Gondolataidba belépnem
nem sikerül. Együtt és
egyedül, ez lenne sorsom?
Sírva, zokogva
mondom:szeretlek!
de nem bírom el,
oly nehéz! Sok volt a
szenvedés.. Oh Sors,
oldoz végre fel!
Nem érdemlünk
ekkora büntetést!
Az elődök, s utódok
minden foltja, árnya
hófehérré lett e
mártír magányba.
Add vissza neki
a szavak örömét,
vagy zárd le  örökre
tétova szemét.
Oldozz fel engem,
hisz nem bűn  a bűnöm,
s ez értelmetlen
égő áldozat, mit
adni oly nehéz,
elfogadni kegyetlen,
s megtagadni szinte
lehetetlen –naponta
sorvaszt, Mindenki szenved,
mégsem hoz vigaszt.
Egyedül vagyunk,
és magányosak együtt,
és fázunk és égünk,
és végünk e végtelen
zártság. Bénit e sivárság,
és fáj az öröm,
hogy élsz.
198909

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.