Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


OKTÓBERI HAJNAL

 Megvirradt,

az éj lassan eloson

csend nyújtózik

sötét utcasoron,

koppan az

utcaköveken

hajnali köd.

Fénylik a rög,

s a ligeti

fák alatt,sárga

levélszőnyeget

rak október.

 

Megvirradt.

Álmos város

zavartan

hunyorog,

pilláikat emelik

rolóablakok.

Érezni még

az éj lomha,

fülledt illatát,

és a hétközép

minden sóhaját.

 

A kordonok

rideg méltósággal

állnak, üzenik

az ébredő, ünnepét

pihenőn ülő

megfáradt polgárnak,

miénk itt a tér!

Tiéd a temető.

 

Kopjafák várnak,

a parcella  csendes.

Csak a szél

sóhajt halkan,

ahogy a parkban

mécsest gyújt a gyermek,

majd apjára néz,

és álmodik

szebb jövőt.

 

gyertya lángja lobban

a szélben, lélekben

mély a gyász, jobban

szorít a szívben

valami mély fohász.

Temetőárkon mint

kiömlő vér,

vörösen izzik

vadszőlőlevél.

A jövő oly messze még,

el sem érhető.

Csendben, és halkan

sír a temető.

 

20081023

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.