Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

Örökség.

 

(gyermekemnek)

Lassan, lassan el fogok menni,
s a szél fútta portán nem marad senki,
csak néma tárgyak, fakó bútorok,
egy árva szék, egy meghitt kis sarok.

Csorba csésze, megkopott kanál,
néhány kép, egy kis szoba falán,
sárgult fotók, és egy hangszalag,
bús ebem, egy üres kerti pad.

Kifeküdt ágy őrzi a nyomot,
ennyi lenne csak, mit rád hagyok?
A rózsák majd nyílnak odakint,
ébred az élet, süt a nap megint.

De emlékem, szavam, hangzik-e benned?
Megőrződ-e azt a sok intelmet ?
Egy életen át gyűlt tapasztalat
gazdára talál-e Fiam általad?

Mert nekem ez minden vagyonom.
Örökségül néked ezt hagyom.
És hagyom még a szavak örömét,
szárnyalását, s a szeretet tüzét,

és örökül hagyom, hogy az akarat
legyőzi az akadályokat!
Hogy amíg élsz, soha fel ne add!
Az élet sója küzdelem! Ehhez tartsd magad!

A te örököd minden, amit itt hagyok,
csorba bögre, néma bútorok,
öreg kutyám, néhány kacatom,
fénylő lelkem, hűlt mozdulatom,

szálkás betűk sok sárgult lapon,
drága kincsem mind. Neked hagyom.

 

1996