Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

 

Requiem egy idegenért

Csend, szürkeség, köd, mocsok. A külvárosi hajnal tépett rongyai lassan szívódnak fel, a füst megül mindent. Lombját vesztett bokor kitakarja nyári titkát, hevenyészett sátor nejlonokból összerakott kuckó, ami nem véd semmi ellen. Szimbolikus fészek, odú, vagy üreg, ami –mint állatnak- jelképes védelem. Piszkos rongykupac, guberált, kukából kimentett zsemledarabok nejlon zacskóban, kopott, zománca-nincs lábos, benne zsír, kés, két kanál, törött, foghiányos villa, néhány elhasznált kiolvasott bulvárlap, gyertya csonkok, átázott gyufa, és félig-szívott csikkek bádogkupában. Füle-nincs csorba bögre, néhány kiürült sörös üveg.

Ennyi a leltár. Egy élet öröksége. Jelentkező nincs rá, megy szemétbe.

Megy, ahogy annak az élete ment, aki itt élt, évek óta, a kiserdő rejtekén, az élet, a város peremén, a mezsgyén.

Mert a szegénységnek is vannak fokozatai. Ez is egy közülük.

Elgondolkodom, mily sivár lehetett az élete ennek az embernek. Feltör bennem a kérdés, mennyi kell ahhoz, hogy megöljék a lelket? Mennyi, hogy ne legyen igény több, mint a kábulat, az élet peremén? Mennyi kell, hogy elvegye küzdőszellemét, vágyát a jóra, a szebbre, és akarását megtörje az életre?  Mennyi kell, hogy a szeretet el vesszen örökre?

De felötlik bennem az is, mennyi kell a ma emberének ahhoz, hogy éveken át, megszokottan elmenjen mellette, hogy észre se vegye? Menyi, hogy ítéljen, biztonsága gőgszemétdombján? Mennyi, hogy el, és meg? Hogy gondolatok nélkül átlépjen?

És felötlik bennem az is, mily hatalom az, amelyik lemond ennyi emberi lényről? Akiket leírnak számolatlan? Mert két ember esemény, több tízezer már statisztika, vagy az sem, ha nem akarja látni, láttatni. És, hány ilyen lesz még tavaszig?

Jut eszembe mindez a szeretet ünnepének közelségében. Az üres hazug reklámokra elköltött milliárdok bűvkörében, nem jut eszébe a hatalomnak, hogy a lépcsök alatt - amelynek bársonyszőnyegén lépked - csontvázak kövezik az utat.

Elgondolkodom, hogy ez az ember – mert az volt- hogy jutott el a kiserdő bokrai alá? Voltak-e vágyai? És mit evett utoljára? Haláltusájában végigpergett-e élete filmje, vagy csak úgy átlépett, és észre se vette, hogy már nem él, mert élet volt-e az, ami véget ért ..?

Elmondok érte egy imát, és magamért, mert akár, a következő lehetek.

Uram, öleld magadhoz, talán értem is szenvedett.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.