Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RETRO

 

Megvették életük első kocsiját.
Fizették árát évekkel előre,
vártak rá, mint jegyes az esküvőre.

Vitték a szülőket hegyen-völgyön át
olyan büszkén, ahogy tették a nagyok,
mondogatták: 'a gyerekek gazdagok'.

Pedig mindig szegények voltak nagyon,
zsíros kenyéren éltek, és maszlagon.

Recsegett pöfögött, de mentek vele,
így utazott akkor az ország fele.

Kijártak Trabival a bányatóra,
és hitték, róluk szól a legszebb nóta.

...

Aztán tíz év, és lett hétvégi házuk,
„Kódisnak” hívták, nem volt semmi másuk,
csak két szalmazsák, a szegelt fa dikón.

Szabadnapon kapáltak a birtokon.
Hétvégeken jött bulizni sok rokon,
„lóbányait” ittak, főttek a napon.

Bográcsba kolbásszal lecsót főztek,
hitték, hogy soha ilyen jól nem éltek.

Azóta se változott sokat az élet,
csirke far-háton, meg segélyen élnek.

Vásárolni 'különös' boltba járnak,
szegényei az akkori világnak.

...

Igaz, nincs már Trabant, se „kódis” telek,
télen a panelba sem ömlik a meleg,
mert a díját nem tudta megfizetni.

Elment a kiserdőre sátrat verni,
mocskos kezébe lőre borral fekszik,
egy jobb járdasarokért megverekszik.

Ha feljebb tudta küzdeni a posztját,
egy melegebb aluljáróban is meghált.

Álmában még duruzsol a vén Trabant,
„kódison” is ott mulat a régi brancs.

Virág nyílik a panel ablakában,
fel-fel sóhajt ilyenkor fájdalmában

2010-5-11