Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

Szerelem

Valójában fiatal vagyok, még alig hagytam el az ifjú felnőttkort, mégis szinte azt mondhatom, hogy már rég nem tudok szerelmes lenni. Nem azért, mert a szerelemre képtelen vagyok, korántsem. Voltak szerelmeim. Nem sok, de mély és komoly. Addig még soha nem jutottam el, hogy fel is vállaljam teljes felelősséggel.

Hogy miért?
Ez jó kérdés. Azt hiszem ezt mélyebben kellene keresni. Nagyon mélyen. Valahol az ős bizalomnál. A nagy gondom ugyanis az, hogy nem bízom a nőkben.
Igen, egyikben sem.
Nem. Az anyámban sem.
Miért?

Talán azért, mert soha nem azt mutatta amit érzett. Ha sírt, azonnal abbahagyta, ha láttam. Ha telefonom beszélt, és beléptem, suttogóra fogta. Éjelente hallottam, amikor hazajött, és nem volt egyedül, de reggel letagadta. Azt mondta, csak a házmesterrel beszélgetett. A szemembe mindig azt mondta, okos és szép vagyok, de amikor a doktorral, vagy a tanítómmal beszélt, mindig csak az aggodalmának adott hangot, hogy fél, nem lesz valami rendben velem, bennem. Tehát nem tudok hinni neki. Nem merem szeretni, mert becsap. És ha ö becsap, akkor a többi nő is becsap. Így hát egy védekező, várakozó állásponton vagyok. Olyan ez, mint egy állandó készenlét. Mindig azt figyelem, mikor akar átverni. Mert a nők ilyenek, és te is ilyen vagy.

Hogy miért mondom? Ugyan, miért is mondanám. Amikor megismertelek, azt mondtad kérdésemre, van e valakid, hogy nem,semmi jelentős. Miközben menyasszony voltál. Ha neked ez semmi jelentős, akkor mi az, ami valamit jelent? Én? Ugyan. Én a csóró kisgyerek? Na ne már!

Szédítesz, mint az anyám, mert szeretsz. És mit? Kit szeretsz bennem? Kire hasonlítok? Vagy kinek látsz most? És kit látsz bennem fél év múlva? Nem jön e egy másik, aki ha kérdi, van e valakid, majd annak is azt mondod, nem, semmi jelentős.
No, szóval én nem tudok felelősséget vállalni senki lányáért.
Hogy szeretlek e? Miért? Nem érzed? Kell, hogy tudd. Mit tudsz? Mit gondolsz? Mit érzel?
Ha azt érzed, miért akarsz? Ha valaki nem szeret, miért ragaszkodsz hozzá?

Tudod, anyám is mindig zavarta el az apámat, azt mondta neki, hagyj már itt, nem látod, hogy nem jelentesz nekem semmit? Mégis, amikor apám elment, térden állva könyörgött neki, hogy maradjon. Hogy gyűlöltem akkor, ha tudnád!
Miért, miért? Mert hazudott. Hazudott nekem, apámnak, és magának. És biztos te is hazudni fogsz nekem. Ha a pillanat azt kívánja, hazudni fogsz.

Én pedig nem akarok senki miatt szenvedni. Miattad sem.
Igen? Azt hiszed? Miért higgyem el, hogy soha nem küldesz el? Miért gondoljam azt,hogy te más vagy?
Most meg mit búcsúzkodsz? Mész valahova? Látod, már most se tudod mit akarsz.

Miért akarod annyira hallani? Miért nem elég, amit tapasztalsz? Miért kell neked állandó bizonyosság?
Én? Én nem megyek sehova. Itt vagyok, mindennap itt vagyok, miért nem elég?

Több? Mi kell több? Nincs ennél több.
Mondtam, én nem tudom felvállalni a felelősséget érted.
Miért, miért? Mert azt magadnak kell magadért.

Ha hozzám tartozol, tegyél úgy, hogy érezzem én is. Ha szeretsz, kimondatlanul is lássam, ha velem vagy, legyél mindig nekem, figyelj rám, nézz a szemembe, ne suttogj a hátam mögött. Ne miattam legyél, magad miatt. Engedd, hogy hiányozz nekem. Tudd, hogy amit mondok, az mindig igaz, és mondd te is az igazat. Nem, nem kell, hogy mindent bevallj, de amit kimondasz, úgy is legyen. Legyél önálló külön lény, de bennem, nekem. És akkor, akkor érezni fogod, hogy a szíved dobog bennem, és az enyém a testedben. Akkor tudni fogod kérdezés nélkül is, hogy a lelkem nélküled csak félbevágott kör, és veled egész. Érezni fogod, hogy védelmed vagyok, és te a váram, a bástyám, a királynőm. És minden fény, csak tőled árad, amit visszatükrözök feléd, és ujjaimban, rejtve ott van a hajad selyme, a bőröd bársonya, számban a csókod íze, és a lelkemben a mozdulatod bája, orromban az illatod, hogy én már nem is én vagyok, mert mindent kitöltesz bennem. És legyek, neked és veled hasonlóan.
Igen. Nekem ez a szerelem.

A felelősség? Miről beszélsz már megint? Nem. Azt nem vállalom.
Ha mindez kevés neked, akkor jónapot!