Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

Szerelem II.

 
                                                                                         befejező rész.

Megint a fűhöz nyúltak, mert szinte anélkül már nem ment a szeretkezés. Összejött a gyermek, Endzsi megszülte, kislány, édes, szép, tiszta anyja. Aztán dolgozni ment. A gyermeket bölcsődébe adták. Az apja is szerette, de soha nem nyúlt utána. Számára annyit jelentett, hogy vége a parti szexnek, amit annyira élvezett.

A lány életébe, egy közös mulatságon, beúszott egy régi partner, aki akkor is, most is házasságban élt, és aki utánanyúlt, mint régi kellemes emléknek. A nő már szabadulni akart Feritől, így a karjaiba rohant egy ugyanolyan könnyű fajsúlyú, léktelen embernek, akivel a sors összehozta, egy hajdani hármasban. Sajnos a dolgok ennyi év után nem szakadnak simán. A gyökerek egymásba nőttek, ha ezt szét akarják választani, mindkettő szakad. Ráadásul a munkahelye is megszűnt, a kiszolgáltatottsága ezzel csak nőtt, mert rá volt utalva arra, hogy minden kiadását Feri fedezze. Nem tehetett mást.

Feri nem akart lemondani a jussáról, nem engedte el a nőt, a másik pedig nem szólt, mindent megengedett, mindent elfogadott, és kivárt. a lány viszont szabadulni szeretett volna - de a férfi is kötelékbe van még - ugyanakkor abban a családban is vannak gyermekek.

A kislányra, amíg a másikkal találkozott, Feri vigyázott. Ebbe is belement, de ahhoz ragaszkodott, hogy maradjanak egy fedél alatt. Azzal fenyegetőzött, ha el meri hagyni, mindhármukkal végez. Az együtt töltött tizenhat év nagyon erős szálakkal fonta be mindkettőt. A férfi túl a negyvenen, inkább az idősödő ember pánik hangulatában, tíz körömmel kapaszkodott, míg a harminckettedikbe lépő Endzsi, az alig női korba lépett ember bizalmával, hitével akart jobb jövőt.

A másik végül nehezen megegyezett a feleségével, hogy a kisebbik gyermeket, a fiút magával viszi, a nagy marad a feleségnél, és a lakás is vele, így nem kell gyerektartást fizetnie, és szét válnak. A férfi elköltözött , bérelt egy lakást, és odavitte a kisfiút is. Endzsi egyre többet szeretne ott lenni, imádja a kicsit is, talán jobban kötődik hozzá, mint a sajátjához. Titkon magába szégyelli is ezt, de nem tud ellene tenni, a sajátjával fenntartásai vannak, valahogy nem tudja elfogadni olyannak, amilyen.

Feri egyre nehezebben viselte, hogy nője, akit olyan sokáig alakított, nevelt, aki, vagy „ami” az ó műve, a tulajdona, most egyszerűen faképnél akarja hagyni. Már szinte a rögeszméje lett, hogy nem mehet el tőle. Titokban követte, figyelte hova megy, meddig marad, és azt megmondja e? Szinte betegesen állt rá ezekre a dolgokra, elhanyagolva a munkáját, önmagát, környezetét.

Fél-esztendei kínlódás után elköltözött Feritől. Nem ment a másikhoz, mert volt egy csúnya vitájuk, amikor majdnem tettlegesség lett a dologból, és megijedt. A kapcsolat ugyan látszólag fennmaradt, de már csak alibi volt Feri felé. Nagyon kemény harc volt, mert a férfi hozott neki szert, amikor ideges, nyugtalanság – a megvonási tünetek – izzadás gyengeség lett úrrá rajta, de volt elég ereje ahhoz, hogy visszautasítsa. Döbbenten jött rá, hogy az új kapcsolatában szinte ugyanazt választotta, az elhatározása azonban, hogy elhagyja a gyermeke apját, sziklaszilárd maradt. Már azt is tudta, hogy a másik sem kell,ezért nem is költözött hozzá.

Sikerült munkát találnia, egy kórházban lett kisegítő, takarító, mosogató-személyzet, és a nővéreknek is besegített, amikor ideje volt rá. Jól érezte magát, és sokat jelentett, hogy naponta látta, mennyi elesett ember van, akinek néha nagyobb problémái vannak, mint neki. A kislánya óvodás lett, már szépen beszélt, és teljesen szobatiszta is, aranyos gyermek, sokat voltak együtt, amikor tehette, kirándultak is.

A kórházban jó társaságot talált, az orvosok is segítőkészek voltak, így a drog egyre jobban háttérbe szorult az életében.
Hétvégeken, amikor dolgoznia kellett, odaadta a kicsit az apjának, vele lehetett egész hétvégén. Lassan a saját lábára állt. Már egészen más szemmel látta a világot, és régi önmagát is. Sok dologba belegyakorolta magát, és egy alkalommal a főnöke meg is említette neki, nem lenne baj, ha elmenne egészségügyi szakközépbe, nagyon kevés a jó ápoló, neki van érzéke ehhez, jobban is kereshetne, támogatnák, ha tanulna. A kórházakban állandó nővérhiány van, helye lenne, ha bírja. És bírta.

Elkezdte a sulit, estin. Nagy gondja volt, hogy a gyereket nem lehetett még magára hagyni, és sem Feri szülei, sem az övéi nem vállalták el a vigyázást, amíg iskolába van. Bébiszittert meg nem tudott fogadni mellé, annyi pénze nem volt. A megoldást az újra, a merészre, a nem mindennapira állandóan nyitott énje hozta meg. Feladott egy hirdetést, „pótnagyit keresek” címmel, amire hat jelentkező jött. Mindegyikkel találkozott, és sikerült egy olyat lelni, aki Pesten élt, és mobilis volt, nem volt nagyon öreg, és még jó humorúnak is látszott. Megbeszélték, hogy kipróbálják, eleinte csak órákat töltött ott a néni, majd egy fél napot, aztán egy egészet is, reggel jött együtt főztek, ott maradt ebédre is, és este ment csak haza. Így már neki mert vágni az esti iskolának.

Már két éve volt tiszta. Feri, látva, hogy a másik férfi egyre jelentéktelenebb szerepet kap a lány életébe, kezdett lenyugodni, már nem figyelte, nem követte. Jó barátság maradt kettejük között, egyre több dolgot tudtak megbeszélni normálisan, például a lakás dolgot is, mert a lakás, amit vettek Endzsi nevén volt, de Feri fizette. Arra kérte Ferit, valamennyit fizessen neki a lakás rá eső részeként, és ö lemond a javára a tulajdonjogáról. Úgy érezte ez így tisztességes. Sokan mondogatták neki, te tiszta hülye vagy, miért nem veszed el tőle, de ő nem tudta megtenni. Minden megtörtént dolog ellenére, becsülte Feriben azt a kitartó ragaszkodást, amit irányába tanúsított, és azt a szeretetet, ami, ha zsarnoki is volt, de mégiscsak volt. Feri sokszor megemlítette, hogy kezdjék újra, de ő hallani sem akart róla. Bezárta egy nagy dobozba azokat az éveket, és tűzbe dobta gondolatban, minden bűnével, mocskával együtt.

A kórházban, ahol dolgozott, a hétvégi ügyeletek alatt, volt egy doktor, aki sokat segített neki már eddig is a drogtól való szabadulások küzdelmeiben, most meg az esti iskola feladványaiban, egyre közelebb került hozzá. Tímár doktor az édesanyjával élt, nem volt soha nős, és addig nem is tehette, amíg a mama él, mert a mama Alzheimer kóros volt, nem igen viselte volna el bárki is, ő meg nem akarta intézetbe adni. Sokat beszélgettek, mindenről, életről elmúlásról, csendesen, higgadtan, puritán egyszerűségben, és ez sokat segített . Szép lassan összemelegedtek.

Karácsony előtt meg is kérdezte tőle a doktor, kivel tölti a karácsonyt? A kislányommal, mondta neki, ketten leszünk. És nem is tudja miért, de kiszaladt a száján – ha csak, a doktor úr meg nem látogat- és nyomban rá is vágta, viccnek szántam.
Kár, mondta Tímár doktor, mert szívesen tenném. Endzsi elkomolyodott. És mi lesz a mamával? A mamát az ünnepekre elviszi a nővérem, hogy lélegzethez jussak, csak új év után hozzák vissza.
Minden átsuhant az agyán egy pillanat alatt. A kislány karácsonykor az apjáé, mert abban egyeztek meg, egyik évben a mamával, másik évben a papával tölti a karácsonyt, és most ép az apa a soros.
Kicsi gondolkodás után aztán kimondta. Ha van kedve, akkor látogasson meg, szent este, vagy első napján ebédre.
Igen,ott leszek! Mondta Tímár doktor, szokatlanul gyorsan.
Aztán, mintha mindketten ugyanazt gondolnák, gyorsan mentegetőzve a munkájuk után indultak, nehogy idő előtt meggondolja a másik. De nem gondolta meg, egyikük sem. És a karácsony igen hamar eljött.

Igen nagy izgalommal készült, sütött főzött, kicsi csinos fát is állított, az albérletébe. A szenteste délelőttjén elment a pótnagyihoz is, ajándékot és a főtt ételekből egy kis ünnepit vitt neki, halászlét, káposztát, bejglit, meg egy kis szeretetcsomagot is, egy pár kesztyűt, kávét, és egy üveg vörös bort.

Délután jött Feri, a kislányért. Mindent megbeszéltek, kávéval kínálta, és a kislány étrendével kapcsolatban ellátta néhány tanáccsal. Feri szokatlanul rövidre fogta a beszélgetést, tűkön ült, ami fel is tűnt . Nagy nehezen kinyögte, hogy a kocsiban várja a barátnője, azért sietne.

Endzsinek felderült az arca, miért nem mondtad? De örülök, hogy végre boldog vagy! felkiáltással a nyakába ugrott, és meg puszilta, Gratulálok, sok szerencsét, megérdemled! Mondta neki.
Feri kissé meg is nyugodott, és ettől a későbbiekben is sokkal jobb lett a kapcsolatuk.

Tímár doktor 5-re jött, szándékosan nem kocsival, nem akarta kompromittálni a lányt, hogy ott álljon a kocsi. A taxiból is előbb szállt ki, nem a kapu előtt.
Tapintatos volt, mindenre figyelt.
Gyönyörű mikulásvirágot hozott, nagyon finom, régi évjáratú tokaji bort, és ajándékot is adott a lánynak, egy hatalmas egészségüggyel foglalkozó szakkönyvet, amiben minden fellelhető, amire egy jó nővérnek, vagy asszisztensnek szükséges lehet.

Örült az ajándéknak, de szégyellte magát, mert ö nem vett semmit, ő csak az esti vacsorával készült. Tímár doktor hárította, hogy bármit kellett volna vennie, nekem maga az ajándék, mondta, és hogy itt lehetek. És finoman a kezébe vette a lány kicsi kidolgozott kezét, ráhajolt, és megcsókolta.

A sok mindent megélt, és kipróbált vagány lány zavarba jött, könnycsepp jelent meg a szemében, lehajtotta fejét. A doktor magához ölelte, felemelte az arcát, és megcsókolta. És összeforrtak, és csókolták egymást. Olyan volt ez, mint amikor olvadni kezd a jég, megjelenik az első csepp, azután szakad, és viharzik a víz, elönt mindent.

Nagyon szép estéjük volt, sokáig beszélgettek, meghitten, kedvesen, boldogan. Már hajnalodott, amikor Tímár doktor rákérdezett, baj lenne e ha nem menne haza? Nem. mondta. nem lenne baj. Holnap úgyis nálam ebédelnél. Arra a kis időre már nem érdemes hazamenni.
Ezen jót nevettek mindketten.

Szerencsésen elvégezte az esti iskolát. A kapcsolatuk titok maradt egyenlőre, így beszélték meg. Ritkán, titokban találkoztak. Biztosra akartak menni, mindkettő félt már a csalódástól.
Három évig titkolóztak, és bár sokan sejtették, de senki nem tudott biztosat. Három év múlva eltávozott Tímár doktor édesanyja. Endzsi végleg megszabadult a drogtól, már elmúlt öt éve, hogy nem élt vele. És eljött a nap, amikor Tímár doktor megkérte a kezét, és az édesanyja gyűrűjével eljegyezte.

Úgy érezte, hazaért. Mindig is erre vágyott. Megszelídült, felnőtt, megváltozott. Negyvenévesen ment férjhez, és szült még egy kislányt is. Nagyon boldog volt, és szépen éltek. Bizakodón nézett a jövő felé.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.