Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

Szerelem IV: 1 rész

Nyirkos februári hideg volt, a fűtés se adott igazi meleget, mert nem záródtak jól az ablakok, és Tóni nyöszörögve forgolódott a hűvös szobában, hiába takarózott be rendesen mégis fázott.
Csak lenne kicsit világosabb, már rég kikelt volna, a nyugalmat amúgy se adó ágyból. Most még a villanyt is égetni kellene, a roló is megakadt, le se tudja engedni, az utca belát, az ablakon semmi függöny, mégse szaladgálhat a kivilágított lakásban pizsamában.

Ahogy megmozdult, a kutya is azonnal jelezte, hogy éhes, nyöszörögve tappancsolta a heverő szélét. Na jó, mondta megadón, gyere Herry, felkelünk. Kiugrott, felkapta a frottírköpenyt, és begyújtotta a tűzhelyen a gázt, felrakott egy nagy kanna teavizet, kiengedte Herryt, hogy a dolgát elvégezze, megtöltötte a tálkáját száraz eledellel, adott neki vizet, közben már a teafőző is sípolt, gyorsan bedobott két kenyérszeletet a pirítóba, beengedte a kutyát, és leült reggelizni. Úristen, még csak félhat, nézett az órára, aztán vajat kent a pirítósra, kiöntötte a teát, és jólesően ölelte a forró csészét, ropogtatta a vajas pirítóst, és közben már a marketing szövegen gondolkodott.

Tóni egy étrend-kiegészítő lánc marketingese volt, előadásokat szervezett, és azt próbálta beleültetni a vállalkozó szellemű egyének agyába,hogy ők kiváló emberek, meg tudják csinálni,mert a termék jó, olyan jó, hogy könnyen el lehet adni, és a csapat, mi így együtt…. és a többi. Jól csinálta, képes volt rá, hitt benne.
Fáradt volt. Késő estig győzködte a csapatot, szinte hipnotikusan sulykolta beléjük, mesterséges túllelkesítő szónoklatait, hogy este, mikor vége volt az előadásnak, úgy essen össze, mint a colostok.

Kellene valaki mellém, nem megy ez így, ki vagyok, gondolta végig, de a mostani csapatban se látott egyetlen belevaló nőt se, akivel jó párost lehetne alkotni. Mind olyan hitehagyott, van aki féléve keres munkát, de nem lel, és a végállomás amikor már minden remény elfogyott, az ö csoportjuk. Kényszer-vállalkozás.

Közben már borotválkozott, öltözött, még megigazította az ágyat- már hetek óta nem vetette be, minek, úgy is este esik haza- a mosogatóba rakta a bögrét, és a kést- már púpozva volt az is. Még mosogathatok is hazajövök, gondolta keserűen.
Félhétkor indult, fagyott volt az út, a kocsi se indult pöccre, melegítette egy kicsit, amíg a kaput bezárta, aztán gyerünk. Mire Árpádföldről beér a MOM-ba, nem kis út.

Jóval előbb beért, mégis a portás azzal fogadta, hogy várják. Máris? Ki az aki ilyen korán engem keres? Kilenc előtt nem kezdek, mondta az öreg Jóskának.

Én vagyok, gurult oda egy miniszoknya, maxi kabátban, csupa szőr gallérral, és magas sarkú csizmában. Tóth Marina, mondta, és kezet nyújtott. Várhelyi Antal, de magunk közt Tóni. Mit óhajt kedves Marina? Közben feltérképezte az apró nőszemélyt, és mosolyra állt a szája. A nő csinos, jó illatú, elegáns, hatalmas keblekkel, dekoltázzsal, és még beszélni is tudott. Nyírbátorról érkezett a zajos fővárosba, a hirdetést a neten olvasta, és hálózatépítő szeretne lenni, mondta.

Ez mégiscsak az én napom, gondolta Tóni, a kicsi nő talán harminc, rugalmas dekoratív, még nem depresszív, tele a naivak hitével, kinevelem, könnyebb lesz a győzelem. Ötvenkét évesen, őszhalántékkal, nyilalló derékkal olyan egy fiatal nő az embernek, mint egy fájdalomcsillapító, meg egy energiaital kombinációja. Tóni jól öltözött volt, ez elengedhetetlen kelléke a marketingnek, hiszen egy rosszul-öltözött, lerobbant, ember nem sugallja azt, hogy sikeres amit csinál. Erre Marina jó alanynak látszik, képes a sikert mutatni, csinos, magabiztos.

Már az előadás után beültek egy kávéra, hogy Tóni felmérje milyen üzleti tapasztalatokkal rendelkezik a pici-lány. Igaz eddig csak az AVON-nál kötött üzletet, az egészen más, de vérében van mondta Marina. Végül is mindegy mit ad el, a lényeg, hogy eladja. No ebbe megegyeztek, csakhogy itt szervezni kell maga alá a többieket, azokat nevelni, és vinni, amíg át nem veszik a tempót.

Egy hét után sem talált Marina albérletet, mert nem volt annyi pénze, hogy lerakjon háromhavi kauciót, Tóni azt a döntést hozta, hogy költözzön hozzá, fizesse a fél rezsit, és tartsa rendben a lakást. Ez igazán tisztességes ajánlat volt. Marina két bőrönd cuccal elfoglalta Tóni félszobáját, a kettő és feles családi házban. Egy hét alatt mindent átsuvikszolt, ragyogott a kégli, és finom illatok szálltak a konyhán. Ha már mosott, egybe rakták a szennyest, osztoztak a kaja árán, és három hónap múlva, mire kitavaszodott, mint a turbékoló galambpár olyanok lettek. Marina észrevétlen vette be magát a házba, mindenhol lakott, volt egy darab cucca, és ismerte az összes szomszédot elől oldalt, meg szembe.

Tóni boldogan fogadta el, jólesett az odabújása a közvetlensége. Vége volt a kiképzésnek is, Marina már önállóan vitte csapatát, igyekezett maga alá is szervezni, már csak a kezdő készletet kellett megvenni, igaz, az nagyon sokba került, kéthavi tartalékkal nagy tételben, hogy ne mindennap kelljen, meg egyáltalán, hitt a sikerben. Egymillió kellett volna az induláshoz, de Marinának nem volt. Tóni szívesen kölcsönzött, hitelt vett fel rá, elismervényt akart kérni a lánytól, egymillió elég nagy pénz. Ebből nagy sértődés lett, hogy nem bíznak benne, eljátszotta, hogy azonnal el is megy, ahol őt ennyi idő után, ilyesmire képesnek hiszik.
Tóni azt se tudta, hogy békítse ki, persze hogy odaadta neki a pénzt. Marina boldogan ült be Tóni Suzukijába, hogy elmenjen a kezdőkészletért.
Aztán minden ment a mag útján, csend volt és béke. Tóni nem látta, nem is kérdezte a készletet, nem akart vitát, béke volt, újra egymást ölelték, és neki ennyi elég is volt.

Alig telt el két hét, Marina rosszkedvű lett, és ideges. Tóni nem győzte faggatni, mi a baja. Nagy nehezen ráállt, hogy elmondja, mert eleinte nem akarta, mondván, ez az ő gondja, neki kell megoldani, majd csak lesz valahogy.

Megjelent az elhagyott férj, utána jött, nem tud tőle megszabadulni, tönkretette az életét, lám itt is megtalálta. Tóni őszinte és tiszta ember volt, és megszerette ezt a kicsi lányt, vidámabb volt vele az élet, melegebb a lakás, jobb ízű az étel, és ez nagyon sokat jelentett. Úgy gondolta, azért férfi, hogy megvédje a szerelmét. Rá vette Marinát, hogy beszéljen meg egy találkát a férjjel, ahova majd ö megy el, és mint férfi a férfival letárgyalják a dolgot.

A randevú létre is jött, elég durva alak volt a férj, kétméteres kigyúrt, olyan fajbika típus, de Tóni leült vele. A férfi konyakot ivott, és egyre nagyobb hangerőre kapcsolva követelte, a felesége nélkül nem megy haza.
Elmondta, hogy rá ment az apai öröksége, felöltöztette, kikupálta, és tessék, a ringyó meglógott a pénzével. No azt már nem, leverem rajta. Ott fog dolgozni nekem amíg le nem robotolja a belefektetett tőkét, és punktum. Nagyot csapott öklével az asztalra, hogy táncoltak rajta a poharak.

Tóninak ezer gondolat futott át az agyán, villámgyorsan hozta meg a döntést: Mennyi az ára, hogy Marinát békén hagyja?
A férfi arca felderült. Fizetni akarsz a ringyóért? Jó ára van, ötszáz lepedőm ment rá. Ide a markomba, és elfelejtem.
Tóni megroggyant egy pillanatra, de nem adta fel. Rendben, meglesz, és akkor eltűnsz az életünkből.
No persze, és mi lesz a gyerekkel?
Milyen gyerekkel ? Lepődött meg Tóni.
Hát a Marináéval, vagy arról nem zenélt hogy van neki?
- Hány éves?
- Tizenkettő.
- Rendben, jöjjön a gyerek, felvállalom.
- Frankó pali vagy, de én nem fizetek, mert nem én vagyok az apja, ezt vésd az agyadba.

 
 

Profilkép