Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                   

Kép

Szerelem IV . 2 rész
 

- Megtettem. Ezzel kész vagyunk?- Kész - mondta a kétajtós szekrény- akkor majd kereslek a lóvéért, és hozom a kölyköt
Azzal felállt, és köszönés nélkül elviharzott.Tóni csak ült, a döbbenetből még nem tért magához. Aztán, mikor összetudta szedni a gondolatait, fizetett, és elindult. Hova is? Hirtelen nem is tudta. Egy dolog volt a fejében, pénzt kell kérnie. Tudta, idegenhez nem mehet, ezt kiterítenie nem szabad. Más nem volt, csak az apja. A papa jó állású ember volt egész életében, és spórolós, tudta, hogy több milliója van a bankban, tőle kérhet csak. A papa Esztergomban lakott, Pesttől nincs az olyan messze, még ma megkeresem, gondolta, és már tett is. Felhívta Marinát, hogy minden rendben, ne izguljon,le kell szaladnia a papához, estére otthon lesz.

A papának nem mondhatom, hogy nőt vettem a férjétől, mert ez csak felidegesítené, mert végtére is ez történt. Csóválta a fejét vezetés közben, még mindig nem tért magához a történtek okozta döbbenetből.
Kora ősz volt, szeptember közepe, már korábban sötétedett, igyekeznie kell, hogy ne érje úton az este, mert az esti világításban nem tud igazán vezetni, mindig megfájdul a feje, és olyankor szilánkokra törik a fény, nem látja az utat sem.

Esztergom minimum két óra út oda, kettő vissza, ha ott tölt másfél órát az öt és fél, igyekeznie kell, a találkozás a férfival 11-kor volt, most fél kettő, és most volt Visegrádon, igaz, még nem volt nagy forgalom, este már biztos rosszabb lesz. Ilyen, és hasonló dolgok cikáztak az agyában, egyszerűen nem tudta összefogni a gondolatait. Miért hallgatott Marina a férjről és a gyerekről? Mit akart ezzel elérni? Vagy mitől félt?

Tiszta ember volt, nem számító, és nem alakoskodó. Régóta élt egyedül, az első, korai házassága óta, ami hat és fél év után zátonyra futott, nem sikerültek a kapcsolatai. Marinát megszerette, jótékonyan hatott rá a lány üdesége, frissessége, némi kacérsága, ami – szerinte -  kell az üzlethez. Nem akarta elveszíteni. Érezte a múló időt, érezte, hogy egyre többször van lehangolt állapotban, és nehéz a mindennapi robot után egyedül esni be a lakásba, és kezdeni az újabb műszakot. Gyerekre már nem is gondolt. Marinának lehetne még, hiszen harmincon alig jutott túl Ezen is elgondolkodott, tizennyolc évesen szülhette a fiát. Akkor ugye,akárhogy számolunk, tizenhét amikor fogant. Ki az apja? Lehet, hogy megerőszakolták? És a szülök? Miért van máshol a gyerek? Most döbben rá, hogy él valakivel, hónapok óta, és semmit nem tud róla.

Útközben felhívta az apját, gyorsan bejelentkezett, mondta, hogy fontos dologról szeretne beszélni, a kisöreg kicsit megijed. De nincs baj, ugye fiam? Nincs apa, nincs, nyugodj meg.
- Megy a bót?
- Igen apa, dübörög, mint a T 34-es, feltartozhatatlanul.
- És te jól vagy? Igen apa teljesen jól. Te is.
- Hát, fogjuk rá.
- Jó apa sietek, és beszélünk. Ölellek.

Azt elhatározta, nem mondja meg, hogy a pénz nem neki kell. Azt fogja mondani, hogy súgást kapott, megy fel a shékek ára, be akar spájzolni, és ezen sokat kaszál, mert olcsóbban vesz, drágábban ad, a kisöreg mindig örült, ha néha valami fineszt vitt az üzletbe, persze ezek sose voltak igazak, de ezt a papa már nem tudta, csak örült, hogy mily életrevaló.

Közben beért Esztergomban, nem volt valami feldobott, mégis  úgy kellett viselkednie, harsányan beköszönt, nevetve megölelte, és megforgatta a vézna öregembert, rácuppantott az arcára,és megkérdezte, hogy vannak a lányok?
- Mindig bolondozol, mondta az öreg, mit nekem má a lányok, nekem egy volt, szegény itt hagyott, hozzáfogható nincs több. Mind boszorkány, csak a férfiember vesztit akarja.
- Ugyan apa, a lányok angyalok, tudod!
Próbálta a helyére tenni a kedvet, mert a kisöreg majdnem nekikeseredett. Hat éve élt özvegyen, egyedül. Juliska járt hozzá, a harmadik szomszédból, kéthetente kitakarítani, és a városi önkormányzat hordta neki az ebédet. Tóni is gyakran jött, rendbe rakta a kertet, füvet nyírt, olyankor még bográcsoztak is, és a nehezebb férfimunkát megcsinálta. Nem akarta, hogy elszaladjon a ház, egyetlen gyerek volt, rá várt a feladat.

Félórát beszéltette már, mi történt, mióta itt járt, kifaggatta, hozott neki  ennivalót, amit sebtiben vett Vácon, az útba eső nagyobb üzletben, berakta a hűtőbe, és megnézte mi van ott még, felhívta az öreg figyelmét, egye meg hamar a szalámit, nem áll el sokáig, romlottan nehogy bajt okozzon, inkább adja oda a kutyának, ha nem fogy el.

Mikor a kisöreg kifogyott a szóból, és rákérdezett, „hát veled mi van?” Akkor kezdett bele a „nagy fogás” lehetőségébe, mintegy megkérve a véleményét: Mit gondolsz apa, belevágjak? Sok pénz amit ki kéne érte fizetni, nem is tudom.
Az apja azonnal felélénkült, mi az hogy, azonnal, bejön az, látom megint el akarod mamlaszkodni a dolgot, a pénz, az pénzt fial, nem mondtam már, hogy sok pénzt csak pénzzel lehet keresni. Mennyi kell?
És már szedte is elő a nagy szekrény dupla teteje alól a megdolgozott pénzecskéjét. Tóni majdnem elsírta magát, és gondolatba szembeköpte saját arcát a tükörbe, nem volt más kiút. Ötszázezer. Mennyit dolgozott ezért a papa. eletette pénzt, „és azonnal hozom apa, ahogy bejön a bót” alig tudta kipréselni.
. Csak ügyeskedj fiam, attól még tisztességes maradsz, szégyellős kodisnak üres a tarisznyája, tudod.
- Tudom apa - és titkon az órájára nézett- mindent úgy teszek, ahogy mondtad.
Milyen jó fiú, gondolta a kisöreg, szófogadó, rendes, csak a házasélet nem hoz neki szerencsét. Megfényesedett a szeme, magához ölelte egyetlen fiát, vigyázz magadra kisfiam, mondta meghatottan, látom tűkön ülsz, eredj, mert rád jön a sötétség.
- Igen apa, megyek, sajnálom, de mennem is kell, tényleg, de hamarosan jövök megint, és akkor rendbe teszem neked a kertet. Megölelte apját, és kicsit nehéz szívvel, és zsebében az ötszázezerrel, beült a kocsiba, hogy  visszamenjen  Pestre, az otthonába.

Marína közben vacsorát főzött, és várta Tónit, kicsit izgatott volt, ugyan mit intézett, és hogy zajlottak a dolgok, de túlzottan nem aggódott. Mikor meghallotta a kocsiajtó csukódást az ablak alatt, már épp vacsorára terített.

- Késő van, merre jártál, aggódtam, mondta a belépő Tóninak, eddig tartott a randi? Mit tudtatok ennyi ideig beszélni?
- Semmi gond szívem, minden rendben, és te, mi jót készítettél?
- Hú de szűkszavú lettél, csak nincs valami baj ?
- Semmi baj, kicsim, légy nyugodt, minden rendben. De azért azt szeretném megkérdezni tőled, miért nem szóltál arról, hogy van egy gyereked? Hogy hagyhattad ott erre az emberre a fiad?
- Mit? Hogy miről? Kit hagytam? Hol? kérdezte Marina, kissé meglepetten.
- Meglepődni nekem volna jogom, mert eltitkoltál előttem dolgokat, például azt, hogy van egy tizenkét éves fiad. Miért nem mondtad el?
Marina megdöbbent kicsit, nem értette az egészet, mi a francot kavart a háttérben ez az őrült Franci, még lebuknak, nem nagyon tudott mit mondani, mert fogalma nem volt róla, Franci mit is állított fel, amiről neki nem beszélt.
- És akkor most szedjem a holmim? Menjek? Szólj, én már itt se vagyok, tört ki a lány.
- Miért támadsz? Hiszen én nem bántottalak, mondta Tóni, vacsorázzunk, fáradt vagyok, és holnap pihenten majd megtárgyaljuk.