Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szívroham

 

Megremegett, szorított,

majdnem megállt,

aztán, mint betörő,

verte  bordám falát.

Agyamban a vér lüktetett,

torkom szorítva

nem engedett,

dobhártyámon

táncot lejtett a halál,

gondolat sem ment tovább,

megállt.

Majd rémülten,

-hogy behozza,

ami kimaradt, -

mint örült a dobot,

döngette  vérem

az érfalat.

Leizzadtam bele.

Erőm elhagyott.

Fájdalom foglya lettem,

hittem, nem érem meg

a holnapot.

Aztán  csak zuhanás,

s a jótékony csendben,

két angyal gyengéden

szárnyra kelt velem.

Súlytalan, mint tollpihe

a szélben,

lebegve ringatóztam

az eszméletlenségben.

2011-6-24