Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Találkozás egy régi kávézóban

 

Remélem, te tényleg visszatalálsz.
Én örökre mentem.
Csak halkan, az esti csendben,
lopva visszajárok.
Lenyomatom ott maradt,
mint régi álom. Keresem a múltamat,
ami olyan bársonyos volt,
és annyi jó barátom.
Mára egy sem maradt.
Vagy elfelejtett, vagy elvet váltott.
Ja, az idő halad.
Örülök, hogy olvastalak.
Szépek voltak a szavak.
Kicsit fájtak. Mintha a sors
nem volna hozzád édes,
mintha sok minden fájna
mintha gyógyulni jöttél volna
a tegnapból, egy régebbi világba.
 A köztes időt nem hívom,
sok minden történt ez alatt,
amire én sem emlékszem.
nem elfelejtettem, csak súlya nem maradt.
Nem azért, mert lényegtelen,
hanem mert nem volt igazsága.
Igyekszem felejteni
.Így csak a szép marad,
az a régi lelkes kis csapat,
akikhez jólesett bemenni,
ha újra kelt a Nap!
A sok szép tiszta hang,
a lélek mélye, a tiszta érzés
öröme, vágya,vagy fájdalma.
Olyan az, mint a folyó
amibe kétszer belépni
nem lehet. A víz halad.
Hiába állok ugyanott,
a nyomot már nem lelem meg.
Változtak idők, és emberek,
van, ki  végleg elment,és van,
ki holtában is maradt.
Akadt átmeneti hős, és van
csendes, szerény, ki ragyog,
kinek szava a lelkemig ért,
és van, ki belém mart,
még is nyomtalan.
Hogy kinek volt igaza?
Kinek hatalma, hogy az legyen.
S mondja, a vélemény szabad,
de ki nem mondhatod, mert
bélyeged megkapod, örökre.
Ezért, egy bizonyos körben,
maradok hangtalan szemlélő.
DE azt nem engedem,
hogy lefogja tollam, és azt hazudjam,
amiben nem hiszek!
Üdvözlet neked!
És ne felejtsd a régit, a gyökereket!
Belőle nőjj nagyra!
Budapest, 2015. 10.16