Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tombol a nyár

Tombol a nyár, lángol a lelkem
fénye vakít, kiégek, érzem
terméketlen pusztaságban
esőt váron kőmagányban
engedlek  a nagyvilágba.

Szereteted érzéktelen
minden szavad éles penge
sebet hasit  a lelkembe
Nem vagy velem, nem vagy nekem

Nem fogom többé a kezed
nem figyelem lélegzeted
nem kutatom vágyaidat
nem őrzöm az álmaidat.

Te sem simítod a testem
érintésed elfelejtem
magányba zárom a lelkem
nyitó kulcsát elhajítom
soha többé ki nem nyitom.

Szélre teszem a bánatom
benne van minden fájdalom
szél fújja messzi  vidékre
jó időszak felejtésre.

Túl szép volt az az égi kép
lélekviharod tépte szét
begyógyítani nem lehet
benned nincs semmi szeretet.
várok addig új tavaszra.

Várok egy magányos szívre
felém nyújtott férfikézre
öreg-lélek szeretetre
meghitt, csendes estelekre.
2015 nyara