Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

Tűnődés alkonyatkor

Néztem a deres háztetőt,
aprócska madáretetőt,
s a sűrűsödő szürkületben,
életemen elmerengtem.
Szerettem, vágytam, csalódtam,
ősz lettem, és megfakultam,
mint a hulló levelek,
mit a tél hava majd eltemet.
Lelkemben hamvadó tüzek
parázs-csomói fénylenek,
félek, hogy némaságom zárt
és örök, mint egymást ölelő
félkörök. Félek, hogy
nincs mit mondanom, mert
a szó is csak fájdalom,
s ahogy hullt levél, mit
porral takar be a szél,
elfeledve úgy leszek.


S félek, hogy reszkető kezem,
már nem fogja meg senki sem.
Csak a magány vasabroncsa,
mi lelkem halálba szorítja,
csak ez marad meg énnekem.
2006