Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Utazás az alagútban

  
>

Képek sora pereg színesben előttem,
Látomások mind, amit egyszer megéltem.
Logikusan, lassan, szembesülök Velem,
Végigélem újra, az egész életem.
 
Tudom, hogy nem alszom, mégsem vagyok ébren,
Hosszú álmaimban a képek csak jönnek.
Ki tudja miért, de jól meg is gyötörnek.
 Mielőtt elmennék, tisztázódik szépen,
Mi lett az erényem, és mi marad a vétkem?

Olyan ez az egész, mint egy zárszámadás,
Vége felé halad, a hosszú utazás.
Nincs már itt beszállás, csak a végállomás.
Mérlegre teszik, minden cselekményem,
Gyűlnek is a pontok, mindkét serpenyőben.
 
Könnyű maradok? Vagy nyomok majd a latba?
A végső számla mind, szépen megmutatja.
Emlékek tisztulnak, fájó csomók múlnak,
Zavaros dolgok, szép egyenesbe jutnak.
És ha kész a számla, tiszta lesz a lelkem,
 
Szorongani többé, ítélettől nem kell.
Békességgel fogom becsukni az ajtót.
Megköszönök szépen, minden jó, és szép szót.
Nem őrzök haragot, nem dajkálok bosszút.
Könnyebbé válik így a hosszú visszaút.
 
Életem nem csúfítja fekete árnyék,
Szeretettől szép volt felettem a nyár-ég,
- Kezed érintését a lelkembe rejtem-
Amíg a lelkem él, mindig velem leszel.
 
Budapest, 2014. június